Nehézkesen indult a hétvégénk, az autó az utolsó pillanatra lett kész, és ezért nem volt idő járatni.
Csütörtök este 9-kor még fúvókáztuk a karbit a Protechnik-nél. Péntek hajnalban indulás, de három napja gyomor rontás gyötör ezért még magammal is megküzdöttem. Viszont sikerült úgy leérni Egerbe, hogy nem kellett megállni 🙂 A szervizcsapat egy órát késett a gépátvételről a versenyautónkkal, kicsit feszült lettem, de azért, hogy még egyet feszítsenek rajtunk, míg mi elmentünk pályát bejárni ők berakták az autót a szervízparkba, és a kulcsot magukkal vitték. Mi lementünk az autóért, és csak néztük, de beülni nem tudtunk. 🙂 Mire visszahozták a kulcsot hat percet késtünk a rajtból. Viszont minden gondomat elfelejtettem amikor megláttam azt a rengeteg embert a Dobó téren, nagyon jó volt a rajt hangulata.
Szombaton valami titokzatos dolog erőt adott, meggyógyultam, és olyan energiát éreztem magamba mint, még soha. Az első szakaszon elég bátortalanul jöttünk, a féktávokhoz semmi közöm nem volt, Ákos nagyon leszidott. A másodikon az erdei rész nagyon jó volt, nekünk kifejezetten tetszett. Na ez volt az a pont ameddig tetszett a verseny. A harmadik gyors előtt sokat kellett várni, és valahogy belealudtam ebbe a szakaszba. A negyedik rajtja előtt több mint egy órát álltunk, de nagyon jól eldumálgattunk a versenytársakkal. Végre elrajtoltunk, de az erdős rész első kilométerében egy hatalmas csattanás, és váltóból iszonyatos őrlő hangok jöttek, próbáltam fokozatot keresni, de a kettes megszűnt, viszont harmadikba beragadt. Az egyetlen alkatrész, ami nem új volt az autóban, az a váltó, és murphy (kis betűvel… 🙂 ) átszállt egy kicsit Nagy Tomiék Hondájából, és rögtön tönkre tette a váltónkat.
A szervizig lekúsztunk, ahol Marcellnek, és Andrisnak azt mondtam, hogy ilyen könnyen nem adjuk föl. Söpörjék ki a váltóból a törmeléket, tegyünk bele olajat, aztán megyünk ameddig forog. Az ötödik gyorsra mire felértünk szürkület lett, és se lámpasorunk, se másodikunk nem volt ezért külön élményvolt fölfelé rajtolni. Lefelében próbáltam behozni azt, amit az elején bent hagytunk, de harmadik telin egy felhordáson majdnem mi is a fák közé repültünk. Mind máig nem is értem, hogy, hogyan úsztuk meg. Az utolsó gyors előtti kálváriáról nem kívánok szólni, csak egy mondatot: amikor a rendőr felengedett nagy nehezen a pályára visszafelé mielőtt szabaddá tette az utat azt mondta: Vigyázzanak, mert apró kavicsok vannak az úton a kanyarokban!
A célban ismét jókedvem lett, mert elértünk idáig, de volt egy két gondolatom, hogy mi lett volna ha… de erről kár beszélni. A hétvége utolsó sokkolása a parkfermé éjjel fél kettes feloldása volt, és irány haza. Miskolcon találkozunk…
Köszönjük a segítséget az Evo szerviznek, Berger Ricsinek, Protechniknek, Autós-Teszt kft-nek, Schmidt Eurotrans-nak, és Apunak. És köszönjük a biztatást a nézőtől!