Endrődi László és Faska Zoltán az Eger Rallye-ja végre rátalált a jó útra, elkezdtek gyorsulni az orfűi teljesítményükhöz képest, de a technika ördöge a Mecsek után egy mátrai kirándulásra is elkísérte őket. Endrődi Lászlóval beszélgettünk.
Hogyan készültetek az Eger Rallye-ra? Orfűn technikai gondotok akadt, amit elvileg elhárítottatok az Eger Rallye-ra.
Megjavítottuk az autónkat és szerettünk volna eljutni vele az Eger Rallye céljáig, de most sem jártunk sikerrel, mert a versenyhétvégénken motorproblémánk adódott. Szerettünk volna szakaszról szakaszra gyorsulni, fokozatosan jobb eredményeket elérni, de a lényeg az volt, hogy a célig meneteljünk.
Mit sikerült megvalósítani ebből, és mi történt addig, amíg versenyben voltatok?
Orfűhöz képest már jobb volt a tempónk, gyorsultunk valamennyit. Zoli jól navigált, a pályák pedig elnyerték a tetszésünket, bár a szakaszok ismeretlenek voltak a számunkra, mert eddig még nem versenyeztünk egyiken sem. Már szombaton azt éreztem, mintha gyengélkedne az autónk, arra tippeltem, hogy újra a motor rakoncátlankodik.
Eleinte magamban kerestem a hibát, azt gondoltam, hogy én nem tudok rendesen elrajtolni. Igyekeztem figyelni rá, de sehogy sem sikerült kijavítanom a vélt hibámat. A kitérőkben is szenvedtünk. Később jöttünk rá, hogy már akkor sem volt 100%-os a motor. Teljesítettük szombaton a superspecial szakaszt, majd a másnap a második és a harmadik gyorsaságit is. A negyedik, bátori gyorsaságin, egy lassító után felváltottam egészen ötödikig, majd tettem a hatodikat és hirtelen teljesen elment a motorerő. Előtte is gyanús volt már, mert amikor mentünk a gyorsaságira, akkor a gázadásnál, mintha kék füstöt láttam volna a visszapillantó tükörben.
Lestem a tükröt de elmúlt a füst, ami nem is biztos, hogy volt, de a gyorsaságin mégis megadta magát a motor, fel kellett adnunk az Eger Rallye-t. Nagyobb kalandunk nem volt, azt éreztem folyamatosan, hogy hiába adom a gázt, nem megy az autó rendesen, így kalamajkába sem kerülhettünk.
Hogyan tovább? Kazincbarcikára el tudtok jönni?
Motorépítőnél van az erőforrás, most fogják szétszedni, várjuk a pontos diagnózist, de szeretnénk menni a következő Rally2-es futamon. Ez nagyban függ attól, hogy mikorra készül el a motor. Ha minden jól menne, még lehet a Vác központú Dunakanyar Rallye-ra is beneveznénk. Ezt a tervet nem vetettük el egyelőre, de ha más nem lesz, akkor marad Kazincbarcika nekünk, mint a következő állomás.
Rallye2.hu – Salánki Gábor