Spindler Jenőnek és Csizmadia Csabának, no meg a Peugeot 208R2-jüknek sem voltak a legideálisabbak az Eger Rallye pályái, ám a trió alaposan felszívta magát és a harmatosabb kezdés után a power stage-en mentettek maguknak néhány pontot a nyár végi folytatásra. Spindler Jenővel beszélgettünk.
Orfűn, kb. 20 éves Rally2-es szünet után abszolút, valamint kategória győzelemmel tértetek vissza a bajnokságba. Ehhez képest milyen terveket fogalmaztatok meg magatoknak az Eger Rallye-ra?
Szerényebbeket, mivel már a rajt előtt tisztában voltunk azzal, hogy az Eger Rallye pályái sem az autónknak, sem nekünk nem tartoznak a kedvenceink közé. Ezt meg is mutatta a stopper, az eredményünkön és a tempónkon is látszott.
Szombaton a superspecial szakasszal kezdtétek meg a versenyzést, ami aztán tényleg csak a sebességről, illetve a bátorságról szólt. Hogy sikerült?
Sokat nem készültünk rá, nem is siettünk túlzottan, a gumik kiválasztására sem fordítottunk kiemelkedő figyelmet. Csúszós volt, alapvetően nem volt jó érzés azon a szinte vadonatúj aszfalton autózni.
A bemelegítést követően vasárnap további hat szakasz várt rátok, a célig tudtatok menetelni. Mi történt veletek a bátori és a siroki gyorsaságikon?
Az első körben szerintem elrontottuk a gumiválasztást, amit éreztünk az időnkön, és a csúszkálás sem szűnt meg, a hosszabb, bátori szakaszon ficánkolt néha alattunk a kocsink. Nem feküdt nekünk a pálya, volt olyanra példa, hogy egy teljes percen át tiltáson utaztunk, a végsebességet többször is elértük. A második körre sikerült megfelelő, keményebb abroncsokat felszerelni a 208 R2-nkre, amikkel gyorsultunk, de a gumik mellett az itinerre is rá kellett néznünk, mert az első kör rávilágított arra, hogy nem a legpontosabb.
Rányomta a bélyegét ez is az első körünkre. A napi második szekció már lényegesen jobban alakult, mint a reggeli, próbáltunk jobban menni és ezzel menteni a menthetőt. A végén a power stage már kifejezetten jól sikerült, reméltük, hogy ott tudunk fogni néhány pontot és a sejtésünk beigazolódott. Mindössze 1,8 másodperccel maradtunk le a győztesek, Fekete Gyuláék mögött, harmadikak lettünk Sirokon. Szerencsésen teljesítettük ezt a küldetést. A végeredménnyel, a verseny előtt, ha valaki ezt felajánlja nekünk, akkor azt mondjuk, hogy ez egy teljesen normális ajánlat, elfogadjuk.
A kategóriánkban harmadikak, az összetett értékelésben pedig ötödikek lettünk. Pontgyűjtésnek tökéletes volt az Eger Rallye. Ha az utolsó körre sikerült volna új gumikkal kimennünk, akkor talán azt az 1,8-et is ledolgozhatjuk, és még jobban is alakulhatott volna a futamunk legvége.
Többször nyilatkoztad már, hogy nem terveztek teljes bajnokságot, a nyári versenyek nektek rossz időpontban vannak, és a veszprémi pályákra amúgy sem szívesen vinnétek rá az autótokat. Mi a helyzet most?
A Kazincbarcika Rallye-n elég valószínű, hogy nem tudunk részt venni, Veszprémben pedig alapból nem terveztünk indulni, ez nem változott. Legközelebb szerintem augusztus végén, a Vértes Rallye-n a hazai versenyünkön állunk rajthoz a Rally2 Bajnokság mezőnyében.
Rallye2.hu – Salánki Gábor