Mecsek Rallye 2015 Salánki Gábor_042A P12 géposztály második helyéért dúlt ádáz csata a Mecsek Rallye-n három páros között, akik közül Bodogán Feriék várták a legkedvezőtlenebb pozícióból a végső összecsapást. Aztán az ügyes versenyzésüknek és a kategóriatársak pechének köszönhetően Feri és Molnár Tomi már szinte a nyakában érezhette a bajnoki ezüstérmet, de ekkor Orfűn, a siker kapujában elég volt egy pillanatnyi kihagyás és máris a pálya mentén találták magukat a srácok és ezzel búcsút is inthettek a 2015. év végére szőtt álmaiknak. A Mecsek Rallye-ról és későbbi terveikről Bodogán Ferit kérdeztük.

Rallye2.hu: Tesztelésre vagy bármilyen autópróbálgatásra volt e módotok a Mecsek Rallye előtt?

Bodogán Ferenc: Igen, a csütörtök esti tesztre mi is megérkeztünk a Mecsek Rallye helyszínére, ahol végigcsináltuk a tesztet. A sötétben a lámpákat és a közepes keménységű gumikat próbálgattuk a nedves aszfalton, szerintem minden jól sikerült. Egyetlen dolgot vettünk észre az autó viselkedésében, mégpedig azt, hogy nem forog ki rendesen a motor a legfelső tartományban, de ezt azonnal jeleztük Orbán Norbinak.

Rallye2.hu: Mit kellett az autón javítanotok a felkészülésetek során?

Bodogán Ferenc: A futóművel volt problémánk, azt be kellett állítanunk. A szokásos ellenőrzéseken és cseréken kívül egy váltórevíziót is eszközöltünk. Levettük a váltót, a kuplungot, alaposan átnéztük ezeket a munkákat végeztük el a Mecsek Rallye előtt.

Mecsek Rallye 2015 Rallye2 Salánki Gábor_005

Rallye2.hu: A pályabejárás hogy sikerült? Tetszettek a Mecsek Rallye pályái?

Bodogán Ferenc: Nagyon tetszettek a pályák és rendkívül boldog voltam a Mecsek Rallye előtt, amikor a versenykiírásban megláttam, hogy négy különböző pályán megyünk és mindegyiket csak egyszer-egyszer kell teljesítenünk. Azt gondoltam, hogy ez nekem egy testhez álló feladat lesz. Mi általában elsőre is jót tudunk menni a gyorsaságikon.

Rallye2.hu: Várj már egy picit Feri! Még most kezdem felfogni, hogy mit is mondasz valójában. 🙂 Ugye tudod, hogy nagyon egyedül vagy ezzel a véleménnyel?

Bodogán Ferenc: 🙂 Igen, olvastam, hogy a versenyzőtársaink miként – amúgy teljesen ellentétesen- vélekedtek erről a kérdésről, de szerintem, ha végig tudunk menni és célba érünk, akkor ez a szisztéma nekünk maximálisan feküdt volna. A pályák tetszettek, a körülmények természetesen mindenkinek rosszak voltak: sáros volt, nem volt tapadás, nehéz volt letalálni a szakaszokon, de a pályákkal én alapvetően nagyon meg voltam elégedve. Az itinerünk rendben volt, jót írtunk. Szeretem a Mecsek Rallye-t.

Rallye2.hu: Milyen volt számotokra a verseny?

Bodogán Ferenc: Trefort pusztán mi nagyon rátartósan autóztunk. Intermédia gumikat raktunk fel, azt gondoltam, hogy az megfelelő lesz. Utólag viszont úgy vélem, hogy a sárra semmi sem megfelelő. Totálisan mindegy, hogy milyen gumival mész rajta. Tudni kell a sáron látványosan autózni és nem szabad attól megijedni, ha keresztbe csúszik az autó. A kérdésre válaszolva, óvatosan kezdtünk, mert két vagy három helyen majdnem beestünk, ezért visszább is fogtuk némileg a lovakat. Ennek folyományként Vizelli Karcsiék adtak nekünk 18.9 másodpercet a 13 kilométeren. No ez ott és akkor azért rendesen fölébresztett minket és alapvetően fájt is. Az abszolútban nem volt rossz az ötödik helyünk, de a második gyorsra már hatott a Karcsiék által lekevert maflás ezért siettünk, így a kategóriát igaz csak 0.6 másodperccel, de megnyertük Csépe Gabiék előtt, és abszolútban is másodikak lettünk. Ez az eredmény azért már találkozott valahol az elképzeléseinkkel. Nagyon jó lett volna, ha Vizelli Karcsiéknak nem kell műszaki gonddal küszködniük, majd később kiállniuk, mert szerettük volna összemérni velük a tudásunkat újra. Az elsőn elvertek minket mert bealudtunk, a másodikon pedig már nem tudtak rendesen autózni. A szervizben a srácok átnéztek mindent az autón, a lámpákat is felrakták és ezzel le is tudták a munkájukat a 2015-ös idényben, amiért szívből hálásak vagyunk nekik! Ezután mentünk Nyárasvölgyre, a Baranya Kupához viszonyítva pozitívumként emelném ki, hogy ezúttal volt töltésünk…

Mecsek Rallye 2015 Salánki Gábor_039

Rallye2.hu: Sokat tud emelni az ünnep fényén ez az apróság…:-)

Bodogán Ferenc: Az biztos! 🙂 Megérkeztünk az erdős részre, ahol minden jól működött, de sokkal rátartósabban közlekedtünk, mint eddig. Sötét és nagyon nyálkás volt az út. Két hibát is vétettem, ami hátráltatott egy kicsit minket, de nem volt vészes, mert ugyan 27 másodpercet adtak nekünk Csépe Gabiék, de még így is tartottuk a második helyet illetve az abszolútban is a legjobb négyben voltunk.

Rallye2.hu: Aztán már csak az utolsó szakasz, az orfűi 28 kilométer állt köztetek valamint a céldobogó és a P12 géposztály év végi második helye között.

Bodogán Ferenc: Nyárasvölgyet követően az etapon segítettünk néhány versenyzőtársunknak emiatt alaposan eltelt az idő és nagyon sietnünk kellett, hogy időben odaérjünk a tankoló zónába. Nagyon tempózni kellett az etapon, itt ténylegesen hátrány volt az, hogy sötétben kell autóznunk. Futó percre érkeztünk meg a rajthoz, szerencsére beöltözve és rendben elrajtoltunk az utolsó gyorsasági szakaszon. Orfűn megörvendeztettük a szurkolókat a hidegben és sötétben gyönyörűen keresztbe autóztunk a kedvükért, ahogy illik, mentünk két kört, aztán pedig sajnos elestünk. Orfűről át Árpádtetőre a csiki-csukis részen ért véget a versenyünk.

Rallye2.hu: Sok volt, gumi volt, hideg volt, technikai probléma volt, mit gondolsz, mi lehetett a hiba oka?

Bodogán Ferenc: Alapvetően azt érzem, hogy ez az én hibám volt. Egy tizedmásodpercre kihagyott az agyam és mire visszakérdeztem Tomitól, hogy melyik kanyar jön addigra már késő volt, megcsúszott alattunk az autó. Most azt mondom, hogy máshogy is írnám fel ezt a szakaszt, talán jobban kellett volna alkalmazkodnunk a sötéthez és hasonló látási viszonyok között többször bejárni a pályákat.

Rallye2.hu: Ezzel elúszott az év végi második vagy harmadik pozíció, ha jól emlékszem a mecseki második hellyel még felállhattatok volna a dobogóra, mivel Vizelli Karcsiék kiestek, Szabó Norbiék pedig „jó csomóval” voltak mögöttetek.

Bodogán Ferenc: Az összetettben a negyedik helyen álltunk, a kiesésünk pillanatában és tudtommal konkrétan vezettünk a P12-ben, mert Csépe Gabiék is technikai gondokkal küzdöttek így behoztuk a lemaradásunkat velük szemben. Ha így érünk célba meg lett volna a bajnokság második helye. De ez most már csak álom. Nem zavar túlzottan a dolog, mert olyan emberek előztek meg minket, a tabellán, akik ezt megérdemelték. A sors visszaadta ezeket a helyezéseket szerintem. Nekik is volt bőven gondjuk korábban, most nekünk is volt problémánk. Így jött ki a lépés. Negyedikek lettünk a végén. Eltört a játékszerünk

Rallye2.hu: Nagyon?

Bodogán Ferenc: Igen. Sajnos jelentős a kár. Nem tudom láttál e róla képet?

Rallye2.hu: Igen, láttam és  tudom, hogy nem kicsi a baj, de pontosan mi is  ment az autótokban tropára?

Bodogán Ferenc: A jobb első futómű teljesen kitört, vitte magával a doblemezt, az cserés, húzatópadra lesz szükség, tehát lesz rajta mit csinálni. Jövő héten kezdenek neki a javításnak a szerelők. December végére talán le is lesz festve, aztán koncentrálhatunk a jövő évre.

Bodogán Ferenc Mecsek Rallye 2015
Forrás: Bodogán Motorsport / Facebook

Rallye2.hu: Akkor idén már ti nem valószínű, hogy autóztok bárhol is.

Bodogán Ferenc: Nem hiszem. Az ugyan még megeshet, hogy a Szilveszter Rallye-n rajthoz állunk, de az biztos, hogy ha úgy alakul, hogy megyünk, akkor sem a saját autónkkal tesszük majd.

Rallye2.hu: A 2016-os évetekről tudsz már valamit?

Bodogán Ferenc: Gumiproblémáink vannak, próbáljuk megtudni, hogy mennyi pénzünk lesz jövőre és mit tudunk majd megvásárolni. Azt már mi is hallottuk, hogy új gumiszabályok és vásárlási lehetőségek lesznek Rallye2-ben és az ORB-ben is. Én ezt nem támogatom, nem vagyok híve annak, hogy meghatározzák azt, hogy a saját kis pénzemet mire költsem el. Főleg úgy, hogy más szakágakban bárki bármivel mehet. Nem gondolom azt, hogy ez lenne a jó irány, ezért erősen gondolkodom azon, hogy 2016-ban pihentetni fogom a Rallye2-t és sprinteken kívánok inkább menni. A támogatói részét is könnyebb összerakni és családbarátabb, a két kicsi gyermekem is jobban el tudna kísérni a versenyekre és akár a szervizben is több időm lenne rájuk. Elég bizonytalannak látom így a jövő évi Rallye2-es lehetőségeimet. Ellenben – a jelenlegi információk szerint- a 2017-es év nagyon piszkálja a fantáziámat, hiszen úgy hírlik, hogy akkor már az 1.6-os autókkal is lesz esély abszolút bajnokságot nyerni, ezért mi inkább arra az évadra koncentrálunk majd, megpróbáljuk úgy összerakni azt az évet, hogy el tudjunk indulni és ütőképesen tudjunk szerepelni akkor majd.

Salánki Gábor

Köszönjük a segítséget:

Ventil Épületgépészeti Kft. ventil-team.hu; Business Solutions Hungary Kft; IT-PNG System Kft.; Agrihő Energia Kft.; Ivanics Kft.

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!