A január 29-i díjátadó ünnepségen két budapesti illetőségű versenyző kivételével csaknem teljesen debreceni versenyzőkkel „ékesítették” az N csoport és az N/2 kategória képzeletbeli dobogóját, ugyanis a Bereczki-Kozma pároson kívül Bodnár Attila és Bara István is a Cívis várost képviselte a Rallye2-es bajnokságban. Bociék a hét versenyből három fordulóban nem vettek részt. Váltójuk révén azonban a két murvás versenyen hathatós segítséget nyújtottak a bajnokoknak. Természetesen elsősorban nem az említett sztorira voltam kíváncsi, amikor meglátogattam Attilát a műhelyében, ahol nemsokára gépkönyvezés is lesz, hanem az elmúlt év összesítésére és az előttünk álló évad terveinek feltárására kértem fel az N és az N/2 2010-es ezüstérmes pilótáját.

Rallye2.hu: Emlékeim szerint négy fordulóban indultatok el 2010-ben. Egerben, Miskolcon, Salgótarjánban és Kazincbarcikán. Foglald össze kérlek ezeket a futamokat!

Bodnár Attila: Az Eger Rallye az első közös versenyünk volt a navigátorommal, Bara Pistivel a Rallye2-ben. Várakozáson felül sikerült nekünk ez a futam. Egy erős, színvonalas versenyen sikerült célba vinni az autót, vagyis inkább ő vitt célba minket. 🙂 A verseny mind hangulatban, mind rendezésben nagyon színpatikus volt számunkra, bár egy kis részen, ahol egy már majdnem murvásnak nevezhető, leharcolt egy nyomsávos erdei úton kellett haladnunk, ott nem igazán éreztük jól magunkat. De szerencsére ez csak kis hányadát tette ki a gyorsasági szakaszoknak és a többi versenyünkön sem kellett ilyen murva jellegű úton aszfaltversenyt teljesíteni. A Miskolc Rallye-ról is jókat tudok mondani. Jó verseny volt, gyors, pörgős programmal. Tetszettek a gyorsasági szakaszok, az autónk újra maximálisan tökéletesen működött, ami meg is hozta a gyümölcsét, hiszen újra stabilan tudtuk tartani a harmadik helyünket a géposztályban, és újra begyűjtöttük a hat pontot és a bronzérmet.

A Salgó-Gemer Rallye-n elért eredményünk a ponttáblázatokban ugyanolyan jól mutat, mint az eddigi két futam, mivel itt is harmadikak lettünk, de korántsem volt annyira könnyű a célba érkezés, mint az évad első két versenyén. Egy komoly technikai probléma hátráltatott minket: rögtön az első gyorsasági szakaszon szétszakadt a sperünk, és ezért gyakorlatilag etap tempóban küzdöttük végig a versenyt. A bajnokságban jól álltunk, és hogy ez az év végén is így maradhasson, azt a célt tűztük ki magunk elé Salgótarjánban, hogy akárhogy is, de célba kell érnünk, és pontokat kell szereznünk, még akkor is, ha csak végig gurulunk a pályákon. Közben a kategóriatársaink közül is estek ki, tehát még fontosabb lett a biztos célba érkezés. Végül a hiba ellenére is beértünk a céldobogóra, és ennek rendkívüli módon tudtunk örülni. Jöttek a murvás futamok a Bükfürdő és a Veszprém Rallye. Ezek nekünk kimaradtak. Családi elfoglaltság adódott nálunk, ugyanis több Rallye2-es családhoz hasonlóan hozzánk is bekopogtatott a gólya, gyermekem született. A Veszprém Rallye-n már valószínűleg el tudtunk volna indulni, de egyetlen murvás futam kedvéért nem akartunk gumit vásárolni, ezért inkább az év utolsó előtti futamára a Kazincbarcika Rallye-ra készülődtünk. Itt sajnos nem került értékelésre az N/2 kategória, mivel Bereczki Norbiékkal együtt csupán ketten neveztünk ide. Ezen a futamon sikerült bebiztosítani az év végi második helyünket, itt vettük át az ezüstérmes pozíciót Nagy Tamáséktól, addig az N csoport harmadik helyén álltunk. A versenyt már levezetésnek szántuk, hosszú kihagyás után jól esett még egy jót autózni, bolondozni. Tetszettek a pályák, jó verseny volt, nagyon élveztük ezt a borsodi kiruccanást is. Az érmeink fényesedése, pedig már csak a pont volt az i-re. Nekünk itt véget is ért az év, a Baranya Kupán való elinduláson egyáltalán nem gondolkoztunk, mert egyfelől nagyon messze esett hozzánk a komlói viadal, tehát anyagi megfontolás is állt a döntés mögött, másfelől pedig a bajnokságban semmiféle változás nem állhatott volna már be, ezért úgy döntöttünk, hogy komlói futamra szükséges energiánkat, majd inkább 2011-ben fektetjük be.

Rallye2.hu: Mit vártok a 2011-es évtől? Milyen változások lesznek a csapatban, autóban?

Bodnár Attila: Nagy változások biztosan nem lesznek. Bara Pisti marad továbbra is a jobb1-ben, és az autónk is a megszokott N/2-es Honda Civic lesz, ami várhatóan semmilyen komolyabb fejlesztést nem kap a 2011-es évre. Természetesen maradunk a Rallye2 mezőnyében, mindenképpen itt szeretnénk versenyezni. Ami egyenlőre képlékeny, az az, hogy N csoportban vagy A csoportban indulunk majd el. Attól függ a döntésünk, hogy mennyien lesznek az N csoportban, hány olyan autó lesz, amiket értékelni lehet. Ha kevesen leszünk, akkor az A csoportra szavazunk, de sajnos akkor jelentős hátrányban leszünk a vetélytársainkkal szemben a teljesen N-es Hondánkkal. De legalább értékelhetővé válna a versenyzésünk. Idén már szeretnénk belekóstolni a murvaversenyzés világába is, vagy Bükfürdőn, vagy Aradon jó lenne elindulni, majd meglátjuk, hogy hogyan alakulnak a dolgok. Nekem bárhogy lesz, biztosan újdonság lesz ez a talajtípus, mert még sosem versenyeztem murván. Nem tudnám még most megmondani, hogy mire lesz elég a birtokunkban lévő tudás és technika egy murvás futamon, tehát bármelyik futamon is indulunk, biztosan tesztjelleggel veszünk majd részt rajta.

Rallye2.hu: Nemrégiben tudhattuk meg a gépkönyvezési időpontokat. A környékbeli versenyzők egyik régi álma válik valóra majd március 13-án, amikor is Debrecenben lehet majd gépkönyvezni, egész konkrétan itt nálatok, a műhelyedben.

Bodnár Attila: A hírek és az időpont igazak, de sokkal többet még én sem tudok erről így egy szűk hónappal az esemény előtt elárulni, kevés információm van. Valóban március 13-án vasárnap lesz a gépkönyvezés a Kaskötő utca 11. szám alatti műhelyemben délelőtt 10 órától Rallye1-nek, Rallye2-nek egyaránt. Ez minden, amit jelenleg tudok a mai napig. Remélem, hogy március 13-ig még én is kapok valamivel bővebb információt az eseményről. 🙂 Lehetőleg előtte. 🙂 Hallottam már olyan információt, hogy február 13-án lesz, ezért három nappal a „tervezett időpont” előtt elkezdtünk telefonálgatni, hogy ez biztos e? De kiderült, hogy csak félreértés volt, mert februárban és márciusban egyaránt vasárnapra esik, esett 13-a. 🙂

Rallye2.hu: Köszönöm szépen a beszélgetést, és jó munkát kívánok neked március 13-ra.

Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!