Elégedetten tért volna haza Bencs Zoli és Bencs Gabi kategóriája harmadik helyével, ha nem otthon lettek volna a Miskolc Rallye-n. A srácok versenye összességében jól alakult, bár két egymástól eltérő kört produkáltak Skodájukkal, de a lényeg, hogy célba értek, kupát és pontokat szereztek a most következő elég hosszú tavaszi-nyári szünetük előtt. A Miskolc Rallye-ról és a további terveikről Bencs Zolit faggattuk.
Rallye2.hu: A Miskolc Rallye kiemelt helyen van a ti versenynaptáratokban, hogyan sikerült rá felkészülnötök?
Bencs Zoltán: Nekünk a Miskolc Rallye hazai pályának számít, két gyorsasági szakaszon élvezhettük ennek igazából az előnyét. A Bükkszentlászló-Bükkszentkereszt és a Garadna-Mályinka gyorsaságik sok-sok élményt adtak nekünk, addig, amíg télen még esett hó is. Sokat jártunk fel a Bükkbe hóautózni. De minden verseny más és más. Ezért igyekeztünk a pályabejáráson nagyon alaposan odafigyelni mindenre, ám nem tagadom, hogy könnyebb volt ezeket a régről jól ismert pályákat feldolgozni, mintha egy idegen környezetben kellett volna az itinert felírni. A Sáta-Sáta szakasz sem volt teljesen újdonság, hiszen Rali Túrában is autóztam már rajta, a Rallye2-nek is jelölték már ki, nagyjából ott is képben voltunk. De tudott ezúttal is meglepetést okozni.
Rallye2.hu: Kívülről nézve egészen jól haladtatok a gyorsaságikon, milyen volt a ti Miskolc Rallye-tok?
Bencs Zoltán: Próbáltuk ezúttal a tavalyi kassai „taktikánkat” alkalmazni. Nevezzük taktikának… 🙂 Abszolút nem néztük az időket, próbáltuk jól érezni magunkat és éppen úgy, mint legutóbb Kassán, Miskolcon is kellemes meglepetés ért minket a célban. Az első kört gyakorlatilag teljesen hibátlanul abszolváltuk, az autónk is jól muzsikált magához képest, nem volt semmilyen probléma. A negyedik szakaszon elkezdett ki-kihagyogatni a gyújtás, valamilyen elektromos hiba jelentkezett az autónál, amit nem sikerült beazonosítanunk. Mintha a gyújtás jeladója hagyott volna ki, majd elég furcsa adatokat is produkált a műszer is. A belépő levegő hőmérséklete – szerinte- -23 Celsius fok volt, az érintetlen gázpedál állását 10%-on sejtette, de így egy héttel a verseny után sem sikerült még rájönnünk a hiba okára. Emiatt az autó, amikor nyomtam neki a padlógázt, X fordulatnál – gondolom, amikor elért egy bizonyos szintű rezonanciát- akkor újraindult a computerünk és konkrétan elvette a gyújtást. Eléggé „mókás” volt. Emiatt figyelni kellett a váltásokra, ezzel a gonddal együtt teljesítettük a verseny második felét. A kategóriánk harmadik helyét szereztük meg. Utólag, miután megnéztem az időket láttam, hogy a nyitó gyorsaságin első helyet szereztünk a kategóriánkban, Mályinkán másodikak lettünk, ezek tükrében én meg vagyok elégedve az időkkel és az eredményünkkel. Pláne, ha azt veszem, hogy a géposztály egyik legöregebb kocsija a miénk. Köszönjük ezt az eredményt a lelkes szervizcsapatunknak és a partnereinknek is!
Rallye2.hu: Szombathelyen láthatunk e titeket a murván?
Bencs Zoltán: Nem tervezzük sajnos a murvát, idén sem fog összejönni. Próbálunk az aszfaltos versenyekre koncentrálni és azokra maximálisan felkészülni. A következő versenyünk Komlón lesz, a Baranya Kupa.
Rallye2.hu: A Székesfehérvár Rallye-t is aszfalton rendezik…
Bencs Zoltán: Igen, tudom, de sajnos azt is kihagyni kényszerülünk. Volt az év elején egy ideiglenes versenynaptár, amiből én megpróbáltam a nyaramat beosztani. A tánciskolámnak minden évben rendezünk egy edzőtábort és ez az idén is így lesz. Az akkori naptár alapján a Székesfehérvár Rallye időpontja után két héttel szerveztem le a tábort, de a foglalásom után megváltoztatták a verseny időpontját, így a Székesfehérvár Rallye pontosan arra a hétvégére került, amikor nekem az edzőtáborral kell foglalkoznom. Ezzel a székesfehérvári megmérettetés is kikerült a versenynaptárunkból. Sajnáljuk, de emiatt biztos, hogy még izgatottabban készülünk majd a Baranya Kupára, hiszen mi nagyon kedveljük a mecseki versenypályákat.
Salánki Gábor