Borza Tomi és Marcsa Niki némi szerencsével, de ami ettől fontosabb, hogy nagyon taktikus versenyzéssel szerezte meg a Miskolc Rallye-n a 9-es kategóriában az arany érmet, aminek értékét igazából az emeli nagyon magasra, hogy Tamás életében ez volt a második verseny, ahol rajthoz állt. A sikertől nem vakultak el Nikiék, de érthető, hogy ezek után szeretnének mihamarabb a lovak közé csapni, újra a pályán lenni, de erre úgy tűnik, hogy majd csak a Veszprém Rallye-n lesz legközelebb lehetőségük. Marcsa Nikit kérdeztük.
Rallye2.hu: Hogyan sikerült a felkészülésetek a Miskolc Rallye-ra, mit javítottatok az autón Eger Rallye után? Milyen volt a pályabejárásotok?
Marcsa Nikoletta: Nagyon vártuk a Miskolc Rallye-t, főleg én, hiszen nekem nagy mumusom a borsodi verseny. 🙂 Igyekeztünk az egritől is még pontosabban felírni a pályákat, alakítgattuk a saját kis rendszerünket, hogy az elhangzó szavak, kifejezések mindkettőnk számára ugyanazt jelentsék. A Hondánknak megcsinálták a szervóját, aminek köszönhetően jóval vezethetőbbé, könnyebben kezelhetőbbé vált a kocsi. Ezen kívül megkapta az új dekorációt, amit aztán, ahogy a nagy könyvben meg van írva fel is avattunk. A bal oldalt majd újra kell matricázni. 🙂
Rallye2.hu: A dekoráció tehát némileg sérült, de milyen volt ezen túl számotokra a Miskolc Rallye?
Marcsa Nikoletta: Kalandos volt az egész hétvégénk, de szerintem minden versenyzőpáros elmondhatja ezt, aki rajthoz állt Miskolcon. Volt az úton sár, víz, felhordás, amiknek köszönhetően jártunk partoldalban, árokban, de hát ezért is szeretjük ezt a sportot! Sátán például túl bátran, a kelleténél nagyobb sebességgel sikerült beérkeznünk a híd előtti lassítóba, aminek következtében árokba estünk. Ezúton szeretném is megköszönni a sátai nézőknek, hogy a segítségünkre siettek, visszaraktak minket a pályára. Műszaki gondunk nem volt, a Honda remek kis autó, nagyon jól szuperál, szeretjük. 🙂
Rallye2.hu: Kategória első helyen végeztetek, úgy, hogy Tamás életében ez volt a második rallyeverseny, ahol rajthoz állt. Hogyan élte meg a sikert, hogyan kezeli ezt a helyzetet?
Marcsa Nikoletta: Hatalmas volt az öröm a csapatban, nem számítottunk ilyen pozitív végkifejletre, hiszen a célunk még mindig az, hogy Tamás gyűjtse a tapasztalatokat, a kilométereket különböző, akár szélsőséges körülmények között is. Tisztában vagyunk vele, hogy az eredményünk nagyon sok, számunkra kedvező tényezőnek is köszönhető. Legyen az a kategóriatárs megforgása, vagy a mi óvatosabb taktikánk. Miskolc a szokásos, igazi túlélős hangulatban telt. Itt – elnézve a végeredményt- már a célba érkezés is felért egy győzelemmel. Ha valaki elvállalta, túlvállalta és rumlizott nemigen lehetett utána szépíteni. Kinek hogy adta ki. Mi igyekeztünk megbízhatóan, pontosan szerepelni. Nem voltak vérmes reményeink, úgy érzem megfelelően tudjuk elhelyezni magunkat kezdőként az erős kategóriában a bevállalós, jókezű pilóták mellett.
Rallye2.hu: Ezután a siker után hogyan készültök Szombathelyre?
Marcsa Nikoletta: Év elején megbeszéltük, hogy a murvát kihagyjuk, így Szombathelyen nem indulunk. De pont ma kaptam egy fülest, hogy Veszprémben, nagy örömömre, úgy néz ki, hogy mégis ott leszünk a rajtnál. Szeretem a veszprémi hangulatot, a tempós murvát. Tamásnak nehezebb lesz a dolga, hogy nem Szombathelyen kezdünk – azért az mégis jobb a minőség- de mindkettőnknek lételeme a kihívás. Az autót át kell építeni, fel kell készíteni a veszprémi murvára, mert biztosan megterhelőek lesznek számára az „autógyilkos” pályák. De jó kezekben van a felkészítése. Köszönet érte a szervizcsapatnak és a támogatóknak a segítségért! Remélem a veszprémi pályákat is sikerül abszolválni egy jó hangulatú autózással. Számomra az igazi verseny a murván kezdődik, amiből sajnos itthon kevés van, így örülök neki, ha egyen is részt vehetünk! Ezért is örülök most nagyon ennek a jó hírnek. Cél Veszprémben is a cél! 🙂