Békési Ricsi és Bernát Martin számára sok kis meglepetést tartogatott a Diósgyőr Rallye, de nem akadtak fent az apróságokon, legyűrték a nagy izgalmakat és Parasznyán kétszer is abszolút időt tudtak autózni. Békési Richárddal beszélgettünk.
Milyen tervekkel voltatok otthon, milyen elképzelésekkel indultatok neki a Diósgyőr Rallye-nak?
Nagy elképzelések nem voltak, elsősorban a BMW Kupát tartottuk szem előtt, abban akartunk jól szerepelni. A márkakupában jó lett volna az esztergomi kiesésünk után minél több pontot bezsebelni, de ezt leszámítva a célba érés élvezte nálunk a prioritást. Főleg annak tudatában, hogy milyen gyorsasági szakaszokon kellett mennünk. Ismertük jól a gyorsaságikat, tudtuk, hogy nem lesz sétagalopp a Diósgyőr Rallye. Örültünk annak, hogy végre egyszer időben el tudtunk készülni mindennel, a kocsi időben fel lett matricázva, nem kellett kapkodni, a rajt előtt ezúttal még reggelizni is volt időnk. Már önmagában ezt tök pozitívan értékeltük.
Igazán szépen sikerült a tervek megvalósítása, mert még abszolút időket is futottatok. Hogyan alakult a versenyetek?
A technikai átvételen minden rendben volt, ugyanakkor a pályabejáráson akadtak nehézségek, mert Mályinkát csak kétszer tudtuk normálisan lejárni. Amikor visszaellenőriztük volna, akkor megállt a pályabejárós autók, váratlanul kilyukadt a hűtője, de ezután már elég jól elkerültek a problémák. Az elején még alaposan be voltunk feszülve, sokkal jobban, mint ahogy általában szoktunk lenni a versenyeken. Ezt valószínűleg a hazai pálya okozta, és az, hogy szerettünk volna minél jobban szerepelni a szurkolóink, a barátaink és a családunk előtt. Ahogy mondtam az első szakasz rajtja előtt óriási stresszben voltunk, én úgy éreztem magam, mintha életem első gyorsaságiján készültem volna a lovak közé csapni. Mályinkán Furák Ádáméknak a szalagkorláttal történt találkozása miatt megállítottak minket, teljesen nullára, aztán onnan mintegy ötven méterre szegény Szepesi Marciék is ott táboroztak az út szélén, nekik a féltengely tört el a BMW-jükben. Gyorsan összeszedtünk már az elején bő tíz másodpercet és izgatottan vártuk, hogy a Bánkúti elágazás után milyen útfelület fog minket fogadni a kétnapos esőzés után. Nagyon óvatosan mentünk az első gyorsasági technikásabb, szűkebb részén, rengeteg tartalékot hagytunk benne, ez az időnkön is meglátszott, plusz a megállítást is felszámolta a stopper, úgyhogy nem olyan számokat láttunk a táblára felírva, amilyeneket szerettünk volna. De biztonsággal eljutottunk Mályinkára és ez fontosabb volt, mint az, hogy legyen egy jó részeredményünk. A második, sátai gyorsaságin nem történt igazából semmi velünk, jól lejöttünk rajta, bár elismerem, hogy kicsit jobb időre számítottunk. A lényeg, hogy tudtuk, hogy min vesztettünk másodperceket, hol vannak a hiányosságok, tudtuk, hogy min kell fejlesztenünk. Mármint saját magunkon, éreztük, hogy hol vannak azok a pontok, amiket jobban el kéne vállalnunk. Ózdról egy etap után megérkeztünk az első Parasznya-Lyukóbánya gyorsaságihoz, rendesen, bemelegítettük előtte a gumikat. Már Parasznya falun belül jártunk, csak gurultunk a rajt felé, amikor egy idős hölgy, aki egy elektromos rokkantkocsival közlekedett annyira nézett minket, hogy nem az útra figyelt és beesett kocsistól a betonárakba. Várnai Dávidékkal, haladtunk egymás mögött, megláttuk, hogy mi történt, satuféket nyomtunk, visszatolattunk, kiszálltunk, segítettünk a néninek, majd kettő és fél percünk maradt, hogy odaérjünk az időellenőrzőbe. Szegény Dávidék rosszabbul jártak, ők jobban kikéstek, de mivel együtt érkeztünk az időellenőrzőbe, nekünk ezzel nem volt különösebb problémánk. Írnunk kellett egy nyilatkozatot, hogy valóban egy nemes cselekedet miatt késtünk mindketten.
A gumikat tehát sikerült megmelegítenünk, jók voltak az előjelek, nagyon régi álmom, volt hogy ezen a gyorsaságin tudjunk egyszer versenyezni és ez végre megadatott. Nyilván megpróbáltunk élni a lehetőséggel, ha már becsukott szemmel ismerjük a szóban forgó út utolsó repedését is, igyekeztünk olyan időt jönni rajta, ami elég jól fog kinézni. Szerintem ez sikerült, abszolút elsők lettünk és annyira élveztük Parasznyán az autózást, hogy szerintem még most is azon autókáznánk, ha lehetne. A győzelemnek köszönhetően elég jó hangulatban érkeztünk vissza a szervizparkba, ahol megemeltük az autót, de semmi dolgunk nem volt vele, teljesen rendben találtuk. Biztos, ami biztos áthúzgáltuk a csavarokat, rápillantottunk a folyadékszintekre, a gumikat ellenőriztük, guminyomást állítottunk, és igazából ennyi volt a nagy szervíz, indulhattunk a második körre. Mályinkán ezúttal Simon Gyuriék estek be a Bánkúti elágazás környékén, emiatt nekünk mintegy harminc percet állnunk kellett a garadnai rajtban. Amikor félbe szakították a gyorsaságit éppen mi indultunk volna, úgyhogy ki se tudtunk szállni az autóból. A gumik, a fékek természetesen visszahűltek, kellett legalább két-három kilométer, mire újra elkezdett minden normálisan működni az autón. Az elején még csúszkáltunk, mert nagyon lassan értük el a megfelelő hőmérsékleteket, azután lendültünk bele, miután felértünk a szűkebb részre. A reggelihez képest érezhetően felszáradt a pálya, sokkal jobbak voltak a körülmények, még úgy is, hogy a felhordás több lett az úton. Jó tempót lehetett jönni, azt a részt borzasztóan élveztük. Sátán szinte semmi nem történt. Az volt egyedül kellemetlen, hogy miután Garadnán nálunk szakították meg a szakaszt, mi vezettük a lemaradtak sorát, így pont azok a versenyzők, akikkel egész nap bandáztunk, már elhúztak Sátáról mire mi odaértünk. A rengeteg autogramosztást leszámítva semmi extra nem történt. Az utolsó Lyukóbányán egy kicsit fáradtan, de már boldogan rajtoltunk el, mert láttuk, hogy elég szép előnyt sikerült kiautóznunk a BMW Kupában, valamint a P14-ben is. Eleinte csak arra koncentráltunk, hogy biztonságosan szaladjunk át a gyorsaságin. Ez addig tartott amíg el nem értünk a körlassítóig, aztán annak a megtétele után, valami átkapcsolt bennünk, és elkezdtünk olyan tempóval autózni, mintha nem lenne holnap. Még nekünk is durva volt amit műveltünk, de egy újabb abszolút győzelemmel megerősítettük a győzelmünket, szép időt autóztunk, még a Rallye Rádió riportere is megdicsért minket, elismerően mondta, hogy elmebetegek vagyunk. 🙂 Ez nagyon jól esett. Fantasztikus szakasz volt, képes lennék azon a gyorsaságin még nagyon sokat autózni. Mindent összevetve nagyon sikeres hétvégén vagyunk túl, és nagyon örülünk a megszerzett pontoknak, kupáknak.
Folytatás Pécsen?
A Mecsek Rallye valószkimarad, sajnos ez a hétköznapi időbeosztás nekünk nem jön be. Egy hétre be kéne zárni a műhelyt és szervízcsapatot sem igazán tudok intézni. Legalább két szervízest kéne magunkkal vinni, de ha minden jól alakul akkor is csak egy srác mondta eddig, hogy esetleg el tudna minket kísérni. Mindenkinek van családja, munkahelye, hétköznap dolgoznak a segítőink. Ahogy hallottuk a kategóriatársaink is ugyanebben a cipőben járnak. Emiatt valószínűleg júliusban, a Székesfehérvár Rallye-n tudjuk csak folytatni a bajnokságot.
Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor