Szepesi Marcellt és Tóth Gergelyt a Diósgyőr Rallye-n is utolérte ugyanaz a hiba, ami az Esztergom-Nyerges Rallye-n, csak amíg az évnyitón folytatni tudták a versenyt, addig otthon mintegy öt kilométer után néző lett belőlük a nézők elől elzárt, mályinkai gyorsasági szakaszon. Szepesi Marcellel beszélgettünk.

Az Esztergom-Nyerges Rallye-n elindultatok és nagyjából teljesítettétek is azt a távot, amit lehetett. Mit terveztetek a hazai versenyetekre, a Diósgyőr Rallye-ra?

A hazai versenyre nagyon készültünk, mert a Nyerges Rallye-n, az első gyorson kiestünk. Az mondjuk túlzás, hogy (teljesen) kiestünk, mert folytattuk a versenyt, de az első szakaszon történt féltengelytörés megpecsételte a sorsunkat. Azt a gyorsaságit úgy teljesítettük, hogy éppencsak fel tudtunk menni egy a dombon. A Diósgyőr Rallye előtt átnéztük a kocsit, a féltengelyeket és minden mást, amit csak tudtunk. Elvittük a BMW-nket futóműállításra, kapott egy új kormányművet az autónk, mert azzal is volt problémánk, és nagyon vártuk már, hogy hazai környezetben versenyezzünk.

Neki is kezdtetek, pénteken a futamnak, este megvolt a rajtceremónia, szombaton pedig nekilódultatok Mályinkán, ahol is…

Mályinkán sikerült autóznunk körülbelül 4-5 kilométert, nagyjából addig jutottunk el, ahol Furák Ádámék elestek. A második kigyorsításunk a kiesésünk előtti kanyarnál történt, ott volt egy hupli az útban, és ezek együttesen azt eredményezték, hogy hallottunk egy jó nagy csattanás a kocsiban. Egyből tudtuk, hogy az egyik féltengelyünk elszakadt, hasonló hangja volt, mint két hónappal ezelőtt Nyergesújfalunál.

Nem volt kérdés, hogy itt vége a versenynek, mert helyiek vagyunk, ismerjük a Bükköt, és várt ránk egy kifejezetten dimbes-dombos rész, azon képtelenség volt átverekedni magunkat egykerék meghajtással. Muszáj volt feladni a versenyt, bár megpróbáltunk tovább menni, elindultunk a legelső dombon fölfelé, de a közepéig jutottunk. Nem tudtunk mit csinálni nem bírta felküzdeni rajta magát a kocsi sehogy sem.

Gondolom most megjavítjátok az autót és készültök a következő versenyetekre. Pécsre eljöttek-e?

A kocsi már készen van, még aznap este megrendeltem hozzá két darab, vadonatúj féltengelyt, azok megérkeztek azóta és beszereltem őket. Ennek ellenére a Mecsek Rallye-ra nem megyünk, mert a hétköznapjainkból, ennyit nem tudunk feláldozni a soron következő ORB2-es versenyre. Szerda, csütörtök, péntek, de akár már kedden is elindulhatnánk, lenne mit csinálni, lehetne pályát járni, csak ez nekünk nem fér bele. A következő megmérettetésünk vagy Székesfehérváron, vagy Győrben lesz, ezt még nem véglegesítettük, de nem kell kapkodni, van időnk bőven a döntés meghozatalára.

Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!