Bartha Nándi, Pálházán előre megérezte, hogy a zempléni pályákon teremhet nekik némi babér, és a jóslata be is igazolódott, Bucsi Józseffel remekül szerepeltek a Pálháza Rallye-n, kupával zárhatták az évad utolsó aszfaltos futamát. Bartha Nándival beszélgettünk.

A Vértes Rallye-n a fék hibája miatt hamar ki kellett állnotok. A Pálháza Rallye-n szépíteni szerettetek volna a móri bizonyítványon?

Igen, kétségtelenül többet vártunk Pálházától, mint az előző futamtól. Kicsit azt kezdem érezni, hogy lehet, hogy boszorkány vagyok, mert a jóslataim mostanában elég nagy százalékban bejönnek. Móron azt mondtam a rajt előtt, hogy semmi jót nem érzek, bejött. Pálháza előtt viszont kifejezetten jót éreztem. Tordai Gabinak is elmondtam, hogy szerintem ez egy remek verseny lesz, azt érzem, és csodák csodájára úgy is lett. A navigátorom ezúttal Bucsi Józsi barátom volt, ő lett ezúttal is a megmentőm, mert Réka nem ért rá a verseny időpontjában. Jól muzsikált az öreg harcos, köszönöm szépen a segítségét.

Az jó, hogy megérezted a jót, de mennyire volt jó? Milyen volt nektek a Pálháza Rallye?

Az éjszakai részét, a sötétet nem szerettük. A köd sem volt túlzottan kedvünkre való, és Baksai Laciék fával történt találkozása sem tartozott a futam pozitív történései közé. A Baksai-Erdei párosnak mielőbbi gyógyulást kívánunk! Soha nem szóltam így még bele a dolgokba, de most azt érzem, hogy szeretnék változtatni a rallye-n. Az előfutók elsősorban azért vannak, hogy ellenőrizzék a pálya állapotát, illetve az a dolguk, hogy felmérjék a körülményeket a mezőny előtt. Nem driftelni kell nekik, nem kell királynak lenni, hanem pontos képet kell adni a szakasz végén a sportbíróknak arról, hogy jöhet e a mezőny!? Nincs olaj a pályán, és a többi. Azért hibáztatom az illetékeseket, hogy nem mondják el az előfutóknak pontosan azt, hogy mi a feladatuk. Szerintem a felvezetőinknek is ugyanolyan hatalmas köd volt, mint nekünk, vagy az élmezőnynek. Ha azt az előfutók jelzik a beíróban, a megfelelő embernek, hogy a látótávolság nulla méter, akkor szerintem nem engedték volna versenytempóban elrajtolni a mezőnyt, és talán nem történik meg, ami megtörtént. Nekünk egyébként nem sok gondunk volt, csak a váltókulissza vacakolt, nem mindig találta meg a sebességet, de célba értünk, másodikak lettünk az értékelésben, és a bajnokságban is ugyanez a helyzet. Ha nem lesz több verseny az idén, akkor bronzérmesek leszünk, lettünk az 5-ös géposztályban.

Ha mégis lesz Mikulás Rallye? Mindenki gőzerővel dolgozik rajta, hogy legyen.

Nagyon szeretem a murvát, imádok rajta autózni, szerettünk volna menni a Mikulás Rallye-n, nem régen még úgy láttuk, hogy megyünk, de változott a helyzet, így immár biztos, hogy számunkra Pálházán ért véget a 2020-as Rally2 Bajnokság.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!