Tamás Gergely és Szász Tina apróbb kalandokkal, valamint egy megforgással, de eredményesen, a 6-os kategória ezüstérmével zárta a Pálháza Rallye-t. Tamás Gergellyel beszélgettünk.
Móron célba értetek, de kupák nélkül fejeztétek be a futamot. Mi volt a célotok a Pálháza Rallye-n?
A Vértes Rallye utolsó szakaszán meghibásodott a kormányszervónk, ezért elég sok időt vesztettünk a power stage-n, és sajnos az első kör sem a várakozásainknak megfelelően ért véget. Lehet, hogy ha még jobban meghúzzuk a második kört, akkor dobogóra állhattunk volna a géposztályban, így végül kupák nélkül teljesítettük a móri megmérettetést. A 2018-as ERC kandidáló versenyen nagyon megkedveltem a Pálháza – akkor Nyíregyháza – Rallye pályáit, kifejezetten bejött nekem az erdőben, szűk, saras utakon történő csúszkálás. Ez az én világom, ezért vártam nagyon a zempléni futamot, és titkon reménykedtem is abban, hogy a géposztály elejében tudunk végezni.
Ez sikerült, jól szerepeltetek, ezüstérmet szereztetek a 6-os géposztályban. Milyen volt a futam belülről?
Saját szemszögünkből nézve tulajdonképpen nyugodt versenynek nevezhetem a Pálháza Rallye-t, nem történt semmilyen különösebb rumli körülöttünk. Az első és a harmadik szakaszon azonban ért némi meglepetés, történtek kisebb hibák. Kőkapun árokba csúsztunk, ám komolyabb időveszteséggel nem járt a sztori, hamar visszaugrattunk a pályára, gyorsan el is tudtunk indulni, tíz másodpercnél aligha maradt több bent emiatt. Telkibányán már picit nehezebb dolgunk volt, miután megforogtunk. Kézifékkel próbáltam a jó irányba terelni a kocsit, de nem fordult el eléggé, ezért tolatnunk is kellett. Ezután már nem történt velünk semmilyen említésre méltó dolog. A negyedik szakaszon, a sötétben, Újhutáig mentünk egy biztonságit. Az ötödik gyorsaságin véleményem szerint botrányos körülmények uralkodtak, Baksai Laciék balesete miatt etap is lett. Akkora volt a köd az Aranyosi-völgyben, hogy többen – köztük mi is – majdnem kikésték az idejüket. 10 másodpercünk maradt mindössze, szabályosan lebotorkáltunk a pályán, mivel három métert nem lehetett előrefelé látni. Amikor álltunk a rajtban, – nem tudom, hogy akkor bementek e már a mentők Laciékért, vagy sem – szóltam az egyik pályabírónak, hogy érdekelne, hogy melyik nullás autó személyzete volt az, akik ezeket a körülményeket versenyzésre alkalmasnak találta? Mi 211-es rajtszámmal mentünk, nem rajtolhattak el előttünk túl sokkal az előfutók. Annyi volt a válasz, hogy ha nem tetszik, akkor le is lehet adni a menetlevelet. Kíváncsi lennék, hogy szegény Baksai Laciék is ugyanígy gondolják e? Abban az időpontban szerintem, és több versenyzőtársunk szerint is alkalmatlan volt a pálya a versenyzésre. Erdőbénye tehát, mint tudjuk etap lett végül, – sajnos csak a baleset után – átgurultunk, de maximum 30 kilométeres sebességgel tudtunk rajta – hangsúlyozom – sietni! Telkibányán is csak biztonsági tempóval közlekedtünk, mert azt számolgattuk, hogy okosan autózva megtarthatjuk a kategóriánkban a második helyet. Jó lett volna sietni a power stage pontokért, de úgy is tudtunk örülni az ezüstérmünknek, hogy csak egy lett a miénk a bónuszpontok közül.
Folytatás?
A kategóriánk harmadik helyén állunk jelenleg, ha lesz Mikulás Rallye, akkor is csak abban az esetben szeretnénk indulni a murván, ha feltétlenül muszáj. Ezalatt azt értem, hogy ha bárki elveheti tőlünk az éves értékelésben a bronzérmet. Láttuk a bejelentést, miszerint mindenki azon dolgozik, hogy megtarthassák az évzáró versenyt, de meglátjuk, hogy mit engednek majd meg az illetékeseknek, a szabályozások és mit nem. Bízzunk a legjobbakban!
Rallye2.hu – Salánki Gábor