Bartha Nándinak és Farkas Martinnak eddig nem lehet panasza a 2023-as évre, kettőből két versenyről tértek haza úgy, hogy kupát gyűjtöttek az új géposztályukban. A Salgó Rallye-ról Bartha Nándorral beszélgettünk.

Eddig nagyon úgy tűnik, hogy bejött az év eleji kategóriaváltás, Nyergesújfaluban jól indult az évetek, majd ifjabb Tóth Jánosék újabb sikert értek el az autótokkal, az Esztergom Classic futamán. Ezek után milyen terveitek voltak a Salgó Rallye-n?

A megszokottól kicsit gyengébbre sikerült a felkészülésünk, mert az, hogy egy nappal előre lett hozva a Salgó Rallye dátuma, az nekünk egyáltalán nem jött jól, a munkabeosztásunk miatt. Keresztbe tett nekünk az időpont módosítása. A szervízünket sem úgy állítottuk fel, ahogy szoktuk, bár ehhez hozzájárult magának, a szervizparknak a kialakítása is. Az autóval nem kellett sokat foglalkozni, teljesen jó állapotban kaptuk vissza Janikáéktól. A ceredi pályán már sokszor mentem oda-vissza, azt ismertem semmilyen fejtörést nem okozott a versenyen. Szuhával kicsit más volt a helyzet, ott talán egyszer, legfeljebb kétszer versenyeztem korábban, úgyhogy az csak felületes kapcsolatban álltam. Felírtuk a pályákat, tudtuk, hogy Szuhán rátartással kell majd mennünk a szűk utakon, bár ijedségre nem volt okunk, ilyen jellegű pályával találkoztunk már a Barum Rallye-n is, nem gondoltuk azt, hogy megoldhatatlan feladattal találjuk majd magunkat szemben. Meg kell tisztelni és akkor sikeresek lehetünk az ilyen jellegű szakaszokon is.

@rallye2.hu

Bartha Nándor-Farkas Martin Salgó Rallye 2023 Rallye2 Gy1 Zagyvaróna-Tótújfalu Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying

♬ eredeti hang – Rallye2.hu/ORB2.hu – Rallye2.hu/ORB2.hu

Kimondhatjuk azt, hogy eredményesek voltatok, de nem kezdődött jól a napotok, már az első szervíz előtt elkeseredett voltál.

Igen, mert Szuhán utolértük az előttünk rajtoló BMW-s párost, akik a legnagyobb jóindulatuk ellenére sem tudtak minket elengedni, annyira szűk volt az út.  Sokat vonatoztunk velük, jelentős időt vesztettünk, azt éreztem, hogy elveszett minden. Most visszagondolva az esetre azt mondom, hogy Szabó Zoliék nagyon jól versenyeztek, ügyesek és gyorsak voltak, ha jóváírják nekünk a Szuhán elhagyott másodperceinket, akkor sem érhettük volna őket utol, így összességében semmit nem befolyásolt ez a történet. Hacsak a Szabó-Nagyváradi párost és magunkat nézzük, akkor így volt igazságos, viszont Bartók Bencééket és Lőrik Laciékat nagyon sajnálom, hiszen a verseny végén estek ki, vagy vesztettek pozíciót, nekik előttünk kellett volna végezniük.

Reméljük nem adják fel és jönnek a következő versenyekre is, ha már most elhoppoltuk előlük a P13-as kategória ezüstérmét. Az autónk teljesen rendben volt csak egy olajcserét kellett eszközölnünk, és komolyan mondom meg vagyok döbbenve azon, hogy a futómű is teljes mértékben egyben van. Ha akarnánk sem tudnánk rajta semmit javítani, vagy cserélni. Ez Szuha után különösen meglepő, nem értjük. A tavalyi Barum Rallye óta nem kellett hozzányúlni a futóműhöz. Felfoghatatlan…

Akkor ez a most ne nyúlj hozzá állapot. 🙂

Igen mi is ezt gondoljuk, így is teszünk a felniket viszont már meggörgőztük, rendbe szedtük, azok nem bírták ki nevetés nélkül a szuhai szakaszt. Ismét elvégezünk egy olajcserét és gyakorlatilag készen állunk a következő futamra.

@rallye2.hu

Bartha Nándor-Farkas Martin Salgó Rallye 2023 Rallye2 Gy3 Zagyvaróna-Tótújfalu Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying

♬ eredeti hang – Rallye2.hu/ORB2.hu – Rallye2.hu/ORB2.hu

Ez a Mecsek Rallye lesz?

Igen, utazunk Pécsre, de ezúttal Martin nélkül. Nincs neki annyi szabadsága, hogy az összes tervezett versenyünk beleférjen, ezért valamit el kell, hogy engedjen, de a Barum Rallye-n mindenképpen szeretne ott lenni. Régi pilótám, Fróna János navigátora, Németh Ádám olvassa majd a Mecsekben az itineremet, mert ők nem fognak rajthoz állni a következő Rallye2-es futamon. Szállásunk egyelőre nincs, ezért úgy érzem, hogy a pécsi hétvégénk a Budapest-Bamako Rallye feelingjét idézi majd, úgy tűnik, hogy, vagy a szabad ég alatt alszunk, vagy legjobb esetben sátorozunk. Meglátjuk, hogy mit hoz az élet, nem vagyunk finnyásak megalszunk bárhol, annak viszont örülnénk, ha három-négy nap alatt legalább egyszer le tudnánk zuhanyozni valahol. 😀

Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!