Balics Ákosnak és Borsfai Dávidnak nem alakult rosszul az egri évnyitó futam, de mégis olyan érzésünk van Ákos szavait olvasva, hogy ha nem zökkentik ki a körülmények a Hondás párost a versenyzésből, akkor lett volna még ebben a futamban bőven lehetőség a srácoknak. Az Eger Rallye eseményeiről, valamint az április végi Miskolc Rallye terveiről Balics Ákossal beszélgettünk.

A kategóriatársak közül többen is vadiúj motorral jöttek az Eger Rallye-ra. A tiétek is új volt, de ti már legalább ki tudtátok próbálni korábban. Hogyan készültetek az Eger Rallye-ra?

A pihenő után az Eger Rallye előtti hivatalos teszten tudtunk menni egy keveset az autóval. Ez ugyan nem volt sok, de egy picit legalább kaptunk a versenytempóból és a biztonsági öveket, valamint az üléseket sikerült beállítanunk. A Mikulás Rallye-n kipróbáltuk a felújított motort, az jó volt, de a computerrel voltak hibák Veszprémben, aminek szerint azonnal meg is ittuk a levét, csak nem tudtuk. A motor Egerben nyakalta befelé az olajat, konkrétan három litert csipegetett meg belőle a 10 szakasz alatt.

Az nem kevés. Mondtad az Eger Rallye előtt, hogy találtatok plusz 30 lóerőt. Azt éreztétek? Milyen volt a versenyetek?

Szerintünk az egyik dugattyú el van törve, úgyhogy ennek utána kell járni, ismét javítani kell a motort. A motorerő tekintetében fura érzéseink voltak. Meg lett mérve, és az adatok szerint a motor tudja a gyári, 160 lóerős értéket. De az időeredményeken ezt nem éreztem és nem is látszott meg. Gyorsult a kategóriánk és utólag azt gondolom, hogy túlságosan óvatosra írtuk az itinert. El akartunk jutni a célig, karcmentesen szerettünk volna megérkezni a Dobó térre, – ami sikerült – de lehettünk volna egy kicsit bátrabbak a pályákon és a bejárás során is. A versenyünk jó volt, eredményes, csak elég darabos, széttagolt. Már a harmadik szakaszon meg kellett állnunk, mert az előttünk rajtoló páros beesett. A vége az lett, hogy átlagidőt kaptunk és felzárkóztak a nyakunkra a kategóriatársak, a korábban kiautózott előnyünknek rögvest annyi lett. A második körünk lement probléma nélkül, majd este, az utolsó gyorsaságin mi voltunk a másodikak, akiket megállítottak Tamás Gergelyék megforgása után, onnantól pedig etapként teljesítettük a záró szakasz második felét. Felemásan sikerült tehát az évadunk első versenye, a lényeg az, hogy értékes pontokat és a géposztályunk második helyéért még szép kupákat is szereztünk Egerben.

Lesz motorotok a Miskolc Rallye-ra?

Nagy valószínűség szerint az utcai autóm motorját fogjuk beszerelni a versenymotorunk helyére, csak azt nem tudom, hogy a 200000 kilométert futott erőforrás, hogyan bírja majd a versenyen a próbatételt? Bízunk benne, hogy helyt áll, Szombathelyen pedig már a megjavított versenymotorunkkal repeszthetünk ismét. A miskolci pályák mindig is tetszettek, csak sajnos magával a versennyel nem volt eddig túl sok szerencsénk. Szeretnénk végre célba érni. A tavalyi versenyre nem készültek el az akkor új Hondánk alá a versenygátlók, az utcai lengéscsillapítók pedig egy kört sem bírtak ki, felrobbantak, ki kellett állnunk féltávnál. A szervizből nem engedtek ki minket. 2016-ban, Volkswagen Scirocco-val, a Historic Bajnokságban versenyeztünk Miskolcon, de Mályinkán csapágyas lett a motor. Akkor a géposztályunk első helyéről kellett búcsúznunk. Miskolcon még soha nem sikerült célba érnem, az emlékeink nem jók, de kedveljük a futamot. Sajnálom, hogy Bükkszentkereszten, vagy Mályinkán ezúttal nem mehetünk, mert azok szenzációs gyorsaságik, csodálatos helyszínek. A most ránk váró pályákat még nem ismerjük, a környékükön soha nem jártunk, fogalmunk nincs róluk, bevallom, eddig a térképen sem néztem meg, hogy hol vannak. Amellett, hogy igyekszünk Borsodban sietni, remélem, hogy meghozzák a szerencsét nekünk ezek a gyorsaságik és átgurulhatunk majd a Miskolc Rallye, szombati, szikszói céldobogóján.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!