Bartha Nándor és Békési Richárd, valamint a Honda CR-V-jük is készen áll már a valaha volt leghosszabb Budapest-Bamako Rallye-ra, de a fiúk nem csak maguknak akarnak élményeket szerezni, hanem egy defibrillátort is szeretnének eljuttatni egy afrikai kórházba. Ebben most bárki segíthet nekik azzal, ha részt vesz a keddi, remek hangulatú stend up-os, Bamako-s, mozizós, versenyautós jótékonysági estjükön. Bartha Nándorral beszélgettünk.

Ketyeg az óra, már két hónap sincs hátra életetek legnagyobb autós kalandjáig, hiszen március 18-án elstartol a Budapest-Bamako Rallye. Hol tart a felkészülés, mi most a program az afrikai utatokkal kapcsolatban?

Ricsivel mi már 2022 legelejét is autósporttal kezdtük, és azóta megállás nélkül dolgozunk a Bamako-val kapcsolatban. Kimondhatom, hogy jól állunk. Mint azt már sokan hallották, és hála az égnek többen be is álltak a tervünk mögé, szeretnénk egy defibrillátort adományozni Afrikában, egy helyi kórháznak. Ehhez Badár Sándortól és Kőváry Barnától kaptunk egy fantasztikus ajándékot, így a gyűjtés csúcspontjaként január 25-én, kedden este 19 órától, Miskolcon, a Művészetek házában tarthatunk egy jótékonysági rendezvényt. Nagyon örülnénk, ha telt ház előtt stand up-olhatna Badár Sándor, aki az egy órás műsorában Kőváry Barnával együtt fogja elmesélni a Budapest-Bamako Rallye-n átélt élményeit, ugyanis ők már 2011-ben teljesítették a futamot, rengeteg hasznos tanáccsal látnak el minket. Az előadás leginkább az autózásról, a Bamako titkairól és a sok szenvedésről fog szólni, amivel a sikerig vezető út gazdagon ki van kövezve. Minderről egy 72 perces filmet készített anno a páros, ezt a stand up után fogják levetíteni.

Az estére egy különleges mini versenyautó kiállítást is szervezünk, amin megtekinthető lesz Barnáék Bamako-s autója is a miénk mellett, ám rallyeautókat is láthat majd a közönség. Sztárvendégként eljön hozzánk a rallyesport több nagyágyúja, illetve legendája is. Ifj. Béres Józsefet, Turi Tamást, Tóth Imrét, a Vojcsik „Golyó” Ferenc-Kovács György párost, Üveges Sándort, és Magyar Nemzeti Autósport Szövetség képviseletében Juhász Istvánt várjuk a Művészetek házába. Felemelő érzés, hogy a hazai rallye-s társadalom akkor is keményen össze tud fogni, ha nem itthon, hanem esetünkben egy afrikai kórházban szeretnénk segítséget nyújtani. Az est bevételének teljes összege egyenesen ahhoz az alapítványhoz kerül, ami támogat minket és magát a defibrillátort is az alapítvány fogja megvásárolni. Mindenkit nagyon sok szeretettel várunk! Védettségi igazolványra nem lesz szükség, de a maszk használata természetesen kötelező mindenkinek.

Bartha Nándor-Békési Richárd

Hol lehet jegyet vásárolni?

Legkésőbb a helyszínen, de érdemes elővételben a jegy.hu-n, EZEN a linken beszerezni őket, mert csak korlátozott számban kaphatók a belépők. Az áruk egységesen 3700 Forint. Ha minden az elképzeléseink szerint alakulna, akkor már kedden este összegyűlhetne a defibrillátor teljes vételára.

Érdekes Budapest-Bamako Rallye elé néztek, hiszen magát Bamako-t és Malit nem is érintitek, a befutó több, mint 1000 kilométerre lesz Bamako-tól 2022-ben.

Konkrétan soha nem volt ennyire messze Budapesttől a cél! Egy maratoni, csaknem 3200 kilométeres európai szakasszal veszi kezdetét a verseny. Három nap alatt elautózunk Spanyolország, és Európa déli partjára, majd áthajózunk Afrikába. Innen Marokkón, Mauritánián, és Szenegálon keresztül jutunk el Guineába és Sierra Leonéba, ahol Freetown városában lesz a befutó. Hegységre, klasszikus Dakar Rallye-s környezetre, igazi szaharai autózásra, kiszáradt sós tavak medrére, homokdűnékre, sivatagra, de vizes óceán partokra, erdőkre és dzsungelekre is számíthatunk a csodálatos természeti környezetben haladó utunk során. A szervezők különböző programokkal, fesztiválokkal is készülnek a napok végére, a 16 szakasz, valamint a 9432 kilométeres versenytáv közben. Jó lenne, ha minél több rendezvényre odaérnénk, mert az azt jelentené, hogy jól, gondtalanul és tervszerűen haladunk. Arra készülünk, hogy időnként be fogunk jelentkezni a szurkolóinknak és a követőinknek. Mi már 100%-osan készen állunk, nagyon várjuk a rajtot, bár jól tudjuk, hogy a túra kategóriában sem lesz minden fenékig tejföl.

Az autótok jelenleg ki van állítva a miskolci Auchan áruházban. Rajtra kész már?

Az autónk egy Honda CR-V, 1973 köbcentiméteres, benzines, összkerék-meghajtású autó és már ő is készen áll az indulásra. Teljes harci díszében pompázva várja az érdeklődőket, és fotózkodni vágyókat az áruházban. Nagyon boldogok vagyunk, mert sok új szponzorunk jelentkezett az elmúlt időszakban, a multinacionális cégektől kezdve a magánemberekig mindenki ott segít nekünk, ahol csak tud, így egyre közelebb kerülünk az álmainkhoz. Hálás köszönet érte! Az utolsó itthoni szereplésünk az Autó-Motor Tuning Show-n (AMTS) lesz, Budapesten, március 11-15 közt. Onnan én már valószínűleg haza sem jövök, hiszen 18-án indulunk a rajtceremóniára aztán pedig a nagy kalandra. Irány Afrika, vár ránk a sivatag, irány Freetown!

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!