Ivony Csaba és Kiss Norbi jól kezdte az Eger Rallye-t, de a célig sajnos nem jutottak el, sőt végül még büntetést is gyűjtöttek, pedig nagyon jól érezték magukat az ORB2 ei negyedik futamán.
Volt dolgotok bőven az Eger Rallye előtt, javítani kellett a motort. Hogy alakult a felkészülés, mit vártatok a versenytől? Ismerős volt a környék, nagy meglepetés nemigen volt benne nektek
Nem, szerencsére a motort nem kellet javítani, ellenben féltengelyeket, difit cseréltünk a mátrai elhíresült árokmászásunk után. Komolyabb javításra nem volt szükség. Igen, ezeken az egri pályákon már jártunk, nagyon tetszett mind a három (négy). Szeretem a széles, átvetődős pályákat. De a fűszert a Szarvaskő végi pattogós jelentette.
Mi történt veletek a gyorsaságikon? Péntek estétől, egészen szombat délutánig, amikor elerőtlenedett a gép.
Egerszalókon elrontottam az első terelő féktávját, aztán nem váltottam vissza egyesbe, kettesből gyorsultunk ki. Ez meg is látszott az időn. Viszont utána nagyon mentem volta még. Az egerszalóki szuperspeciál arra is jó volt, hogy mivel ültünk az autóban, már nem izgultam annyira a másnapi verseny miatt. Pedig elég stresszelős vagyok. Másnap az első három gyors magunkhoz képest nagyon jól sikerült, jó időket mentünk. Bár a siroki pályán kétszer majdnem hibáztam, de sikerült korrigálni. A második körben viszont komoly visszaesés volt az időkben. Lehet, hogy be is aludtam egy kicsit, a lassító féktávokat is elspóroltam. De már mondtam Indinek, hogy nem érzek a motorban akkora erőt. A meleg számlájára írtuk. Megbeszéltük, hogy előbb-utóbb kell egy másik airbox. A harmadik kör első gyorsaságiján úgy éreztem, hogy mindent beleadtam. Mégis buktunk 5 másodpercet magunkhoz képest. Nem igazán értettem. Utána a pétervásári elág felé megállt az autó. Ismét nem fejeztük be a versenyt.
@rallye2.hu Ivony Csaba-Kiss Norbert Eger Rallye 2023 Rallye2 Gy2 Szarvaskő-Egerbocs Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying
Tudjátok e már, hogy mi a baj?
Remélem, valami banális dolog lesz. Szponzorok nélkül nagyon nem örülnék egy motor revíziónak. Olajszintünk rendben volt, az olaj állaga is nagyon szép. Külsérelmi nyom nincs a motoron. Üzemanyag ellátási gondra tippelek, de sajnos még nem volt idő megnézni.
@rallye2.hu Ivony Csaba-Kiss Norbert Eger Rallye 2023 Rallye2 Gy5 Szarvaskő-Egerbocs Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying
Olvastam, hogy ráadásul a Felügyelő Testület is megbüntetett benneteket
Erről nem nagyon szeretnék beszélni, mert akkor nagyon rosszul érintett.
A kiesésünket követően kaptam egy telefonhívást, hogy az FT meghallgatásra vár a versenyirodán. Mentettük az autót, de utána rohantam, ahogy tudtam. Már nem volt ott senki, így a meghallgatásom elmaradt, így nem tudtam elmondani az érveimet.
Hidegzuhanyként érintett a büntetés, talán ez volt az FT célja, ebben a nagy melegben 😊.
Mindegy, elengedtem, remélem mindannyian levontuk a következtetést az esetből, tanultunk belőle. Ez úton is tisztelettel felhívom magam és versenyzőtársaim figyelmét a szabálykövető versenyzésre, amihez tanulmányozzátok az RVSZ-t és az RRVSZ-t! Figyeljetek oda, mert a kettő doksi tartalma nem feltétlenül ugyanaz!
Hogyan tovább? Készültök-e Győrbe, vagy kisebb tesztversenyre, esetleg Miskolcra?
Győr nincs tervben, nekünk az messze van. Miskolc attól függ, hogy mekkora a kár. Arra lehet esély. Kisebb tesztversenyek is szóba kerülhetnek, de oda lehet, inkább a fiammal megyek, segítek neki navigálni. Zárszóként gratulálok minden versenyzőtársamnak, akik bírták a meleget! A szervezőknek, rendezőknek, sportbíróknak, akik egész nap el tudták viselni a kánikulát! Kiss Norbinak (Indián) az autó felkészítését és a navigálást, Radics Henriknek a szervizt, Kreicsi Bálintnak a mentést, családomnak a türelmet!
És természetesen a nézőknek, hogy ebben a kánikulában is kitartottak és szorítottak nekünk!
Rallye2.hu/ORB2.hu – Ivony Csaba