2021-ben eddig három futamgyőzelmet aratott Ifj. Fogarasi Attila és Toloczkó Péter a Rally2 Bajnokságban, így a Kazincbarcika Rallye előtt már csak 3 pont választja el őket az abszolút bajnoki címtől. A kérdés mindössze az, hogy ezeket a pontokat a saját tempójukban, sietve, vagy taktikázva akarják begyűjteni a hétvégén?

Móron, hazai pályán egy pillanatnyi kétséget sem hagytak ifj. Fogarasiék afelől, hogy ki az úr a háznál, mindent egy lapra feltéve taposták a gázt, hiszen akkor még nem tudhatott senki sem arról, hogy a Kazincbarcika Rallye a háttérben szerveződik. A Komló Rallye-ról viszont már csiripelték a verebek augusztus végén, hogy elmaradhat, Pálháza sorsa pedig már korábban eldőlt, így Móron a legtöbben arra tippeltek, hogy 2021-ben három futam után fognak bajnokokat avatni a Rally2 Bajnokságban. Hála az égnek, kimondhatjuk, hogy ez nem így lesz. A kazincbarcikai szervezőbizottság, az élén Juhász Istvánnal, Bartha Nándorral és Kovács „Pici” Krisztiánnal a háttérben már nyár elején munkához látott, a Komló Rallye törlése után pedig alaposan bele kellett húzniuk, hiszen az eredetileg novemberre tervezett versenyük egy hónappal előrébb ugrott, kicsit pótolva a komlói és a pálházai fordulót is egyidőben. Nekik (is) köszönhető, hogy október 16-17-én az ígéretek szerint egy rengeteg, látványos programmal színesített, hét gyorsasági szakaszon megrendezett futamon dönthetnek a versenyzőpárosok a Rally2 Bajnokság abszolút elsőségéről, érmeiről, valamint a kategóriák és kupák helyezéseiről. Nézzük, hogy hogy állunk a rajt előtt! A Lada kupában Ruszó Krisztián és Geró Gábor már bajnoknak mondhatja magát, 36 pontot gyűjtöttek eddig. Mögöttük Cseke Péterék állnak 12-vel, Ruszkai Attiláék 11-el és mögülük némi szerencsével és egy kategória győzelemmel bárki fel tud kapaszkodni egészen a dobogó második fokáig. A 2WD kupának 28 ponttal Péter Pálék már bajnokként vágnak neki, mert a 22-vel őket üldöző Molnár Ferencék nem indulnak Kazincbarcikán. A Molnár-Kása duó második helye is elég stabilnak tűnik, mivel a harmadik helyen Fróna Jánosék állnak 10 ponttal, éppen egy 2WD kupa futamgyőzelem választja el őket az ezüstéremtől, ám Frónáékat bárki letaszíthatja a dobogóról. A P13-ban mindössze az Ózd-Eger Rallye-n gyűjtött pontok szerepelnek a táblázatban, ez alapján Bukulya Istvánék vezetik 15 ponttal a géposztályt, a 10 pontos Riskó Daniék és a 7 pontos Szabó Zoltánék előtt. Közülük csak Szabóék neveztek Kazincbarcikára, ezért ebben a géposztályban a bármi és az akármi is elképzelhető az egyetlen értékelt futam után. A P12-ben a két pontos hátrányban lévő Zsebe Gáborék nem neveztek Kazincbarcikára, ezért kimondhatjuk, hogy Ruszó Krisztiánék a bajnokok, Zsebéék az ezüstérmesek, ám a bronzéremért, amit jelenleg Ruszkai Attiláék birtokolnak még hatalmas csata várható, szoros a mezőny mögöttük. A 6-os kategóriát a rajt előtt Vitek Viktorék vezetik, hat pont az előnyük a 21 pontos Péter Pálék, és nyolc Szetei Norberték előtt, így ebben a géposztályban izgalmas ütközetekre van kilátás. A negyedik helytől hátrébb lévő párosok maximum az ezüstéremért csatázhatnak még, a matematikára támaszkodva, de ehhez jókora szükségük lesz a csillagok ideális együttállására is. Az 5-ös géposztály bajnoki címe már gazdára talált, három győzelemmel és eddig 42 ponttal Ifj. Fogarasi Attiláékhoz került 2021-ben. A második helyen 14 pont szerepel Ázsót Szabolcsék neve mellett. 10-10 pont került a holtversenyben bronzérmes Bencs Zoltánék és Bartha Nándorékhoz. A legtöbbeket érthetően a Rally2 Bajnokság abszolút bajnoki címének a sorsa izgatja. 103-71 az állás a Kazincbarcika Rallye előtt, Ifj. Fogarasi Attiláék javára Ruszó Krisztiánékkal szemben. Ifj. Fogarasiéknak mindössze 3 pontot kell begyűjtenie a megszerezhető 35-ből ahhoz, hogy magukénak mondhassák az aranyérmet, és kizárólag Ruszóékra kell figyelniük, mivel rajtuk kívül más már nem érheti be őket a pontversenyben. Ruszóék ezüstérmét maximum a negyedik helyen álló Vitek Viktorék veszélyeztethetik, de a 65 pontnál tartó Zsebéék bronzérmét még elhódíthatja az elmúlt három futam során egyaránt 31 pontig jutó Szetei-Tisch és a Ruszkai-Bodnár páros is.

A Kazincbarcika Rallye-n október 16-án, szombaton reggel az átvételekkel és a pályabejárással indul be az élet, majd 18:30-tól Kazincbarcika belvárosában kezdődik a futam nézők által is látogatott része. A Rally2 Bajnokság mezőnye után természetesen a Teszt kategória résztvevői is elrajtolnak, várhatóan 19:20-tól. Érdemes azonban 18:30-nál korábban érkezni az Egressy Béni útra, mert a szervezők fényshow-al, hangtechnikával, sok-sok látvánnyal és büfékkel készülnek az érdeklődők fogadására, illetve kiszolgálására. A 38 párost felvonultató Rally2-es mezőnyre vasárnap hét, összesen 73,4 kilométer hosszú gyorsasági szakasz vár. A 201-es rajtszámú Hondával Ifj. Fogarasiék 7:58-kor rajtolnak el a Rudabánya-Imola gyorsaságin, 8:51-kor pedig a Sajókaza-Felsőnyárád szakaszon. Ezt a két pályát 3-3 alkalommal kell teljesíteni mindenkinek napközben, 17:41-kor pedig már szürkületben, sötétben indul neki a Rally2 mezőnye a hetedik szakasznak, Szuhogytól, Imoláig. A körök közt a Nyíregyháza Rallye-ra és a Rally Hungary-ra tesztelők, All Star mezőny és a Regularity Bajnokság old timer autócsodái szórakoztatják majd a közönséget. A céldobogóra az időterv szerint 18:36-ra várják a futam győztesét, hogy a Kazincbarcika Rallye-t és a kissé hányatott sorsú 2021-es Rally2 Bajnokságot is méltóképpen, lehetőleg jó hangulatban zárhassák le a versenyzők, valamint a Rally2 szurkolói egyaránt.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

A Kazincbarcika Rallye együttműködő partnerei

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!