Nagy forgás, kisebb kicsúszások és egy szép eredmény. Ezek jellemezték Lőrik László és Zsiga Zsolt Diósgyőr Rallye-ját, de a serlegektől sajnos mégis el kellett búcsúzniuk. Lőrik Lászlóval beszélgettünk.

Milyen tervekkel jöttetek Diósgyőrbe, mit vártatok az év első versenyétől? Nem volt már ez nektek újdonság, mentetek itt korábban, például tavaly is.

Most is úgy érkeztünk meg Miskolcra, hogy megpróbálunk egy dobogós helyet elcsípni. Igaz a Diósgyőr Rallye az év első versenye volt, népes volt a kategóriánk, többen érkeztek a Rallye3-ból, ráadásul ügyes és elég jó kezű versenyzőkről beszélünk, de a tavalyi Rallye2-es mezőnyből is többen itt maradtak, úgyhogy a terv megvalósítása csöppet sem tűnt egyszerűnek. De több-kevesebb sikerrel elértük, amiért elutaztunk.

@rallye2.hu

Lőrik László-Zsiga Zsolt Diósgyőr Rallye 2025 Rallye2 Gy1 Bükkszentlászló-Bükkszentkereszt Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying rali

♬ eredeti hang – Rallye2.hu/ORB2.hu – Rallye2.hu/ORB2.hu

A pályán a P13-as kategória ezüstérmét szereztétek meg, de a végső technikai ellenőrzés után kizártak titeket. Mi történt veletek a Diósgyőr Rallye-n?

Voltak malőrök, becsúszások, jókora forgások, de én úgy gondolom összességében egy jó verseny volt nekünk a Diósgyőr Rallye. Az első szakaszon úgy éreztem, hogy nem volt rossz, amit nyújtottunk, jól sikerült a bemutatkozás, dobogós hellyel melegítettünk be, pedig érzésem szerint még szokni kellett az autót. Bükkszentlászlón megpróbáltunk javítani a következő körben, de akkor már nedves volt a pálya, emiatt volt egy becsúszásunk, ami eléggé kizökkentett engem a ritmusból. Mályinkán elsőre egészen jót mentünk, az időnk legalábbis ezt mutatta, a P13-ban megnyertük a második szakaszt, ekkor az élre is álltunk a kategóriában. A második körben viszont már annyira nem volt jó Mályinka sem, de még az is belefért, nem álltunk rosszul a záró szakasz előtt. Sáta felé haladtunk, az etapon vettük észre, hogy Mályinkán az egyik hátsó kerekünk igencsak kiszálasodott, ezért feltettük helyette a pótkereket, ami nem ugyanolyan keverékű gumi volt, mint ami a másik tengelyen volt fent, emiatt aztán a nagy jobbosban beforogtunk ötödik fokozatban, jókora tempóval. Az az igazság, hogy ez az eset nagyon ránk tette a bélyegét, mert eléggé megijedtünk. Óriási volt a tempó, megindult az autó, nem tudtam megfogni, de hatalmas mákunk volt, megúsztuk karcolás nélkül, pedig jókora perec, vagy csattanás kerekedhetett volna, ha le, vagy beakad valahová az autónk. Fogták a kezünket fentről, az egyszer biztos. Aztán a szakasz végénél megint beforogtunk, vagyis befulladt az autó, emiatt kicsúsztunk, úgyhogy két kicsúszásunk is volt, az utolsó szakaszon. Ezek miatt bent maradt kb. 50 másodperc a power stage-en.

Időeredményeink alapján másodikok lettünk a P13-ban a végelszámolásnál, örültünk, mert úgy voltunk vele a rajt előtt, hogy ha már a második, vagy a harmadik hely megvan, az nekünk tökéletes. A fiam is ott volt mögöttünk végig, ők is jól autóztak. Aztán a céldobogó után behívtak minket a végső technikai ellenőrzésre, és három dolgot néztek meg az autón. Az első a differenciálmű áttétele volt, a másik a fékrendszer, a harmadik pedig a katalizátor. Az első kettő az hibátlan volt, a katalizátor pedig ezek szerint, hiányzott. Ez egy szabályos, gyári versenykatalizátor, – volt… – ami összesen két versenyt nem bírt ki. Elégett, kiégett, elfolyt, kifolyt a hő hatására, ezt nem tudom, de valóban nem volt katalizátor az autó alatt, így kizártak minket a versenyből. Vitázni nincs min, sajnos ez egy jogos döntés volt, tenni nem tudunk ellene, a katalizátorral együtt az ezüstérmünk is köddé vált, de az is biztos, hogy mi rendben beszereltük nem is olyan régen az új versenykatalizátort a helyére.

A feladat adott, újabb katalizátorcsere következik. Folytatás Pécsen? Ott lesztek a Mecsek Rallye-n?

Igen, úgy tervezzük, hogy addigra megjavítjuk a VFTS-ünket és nem csak mi, hanem  a fiamék is neveznek majd a Mecsek Rallye-ra, az ORB2 mezőnyébe.

Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor

@rallye2.hu

Lőrik László-Zsiga Zsolt Diósgyőr Rallye 2025 Rallye2 Gy3 Garadna-Mályinka Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying rali

♬ eredeti hang – Rallye2.hu/ORB2.hu – Rallye2.hu/ORB2.hu

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!