Székesfehérvár-Rallye-2015.06.14-Rallye2-Salánki-Gábor_542Dékány Sanyi és Hegede Tomi nyugodtan, kapkodás nélkül készülődik az Eger Rallye-ra. Az autó felkészítésével sem lacafacáznak sokat a srácok, hiszen Tomi szerint a kötelező munkákon túl csak egy alapos mosást fognak eszközölni a Hondájukon, mielőtt trélerre raknák a japán vasat, hogy ugyanolyan elszántsággal és győzelmi tervekkel utazzanak az évad első futamára, mint tették azt 2015-ben is miden versenyük során. Hegede Tamást kérdeztük egri terveikről. 

Rallye2.hu: Mivel telt a téli szünet számotokra?
Hegede Tamás: Nem az autósportról szólt az életünk az elmúlt időszakban, szinte nem is foglalkoztunk ilyesmivel. Esetleg csak a televízióban, már ha volt rá időnk. Sanyi törődött az autóval, de én abszolút nem foglalkoztam mindeddig a felkészüléssel. Annak nagyon örülünk, hogy sikerült megtartanunk a legtöbb támogatónkat, végtelenül hálásak vagyunk nekik, hogy az idei évben is autózhatunk, részt vehetünk a Rallye2 Bajnokság versenyein.

Baranya-Kupa-2015-Rallye2-Salánki-Gábor_0181
Rallye2.hu: Az autótok készen áll e már az egri megmérettetésre?
Hegede Tamás: A Hondánk most is gyakorlatilag ugyanabban az állapotban van, mint amilyenben a legutóbbi versenyünk, a Mecsek Rallye után láthattátok. Tervezünk egy nagyobb mosást neki az egri indulás előtt. 🙂 Újra a tavalyi Hondánkkal megyünk, ami sokszor bizonyította már, hogy egy igazán jó és megbízható paripa, ezért szerintem nincs miért aggódnunk. Terveztünk mi néhány dolgot, amit szerettünk volna rajta télen megcsinálni, de ebből valójában az ég adta egy világon semmi sem jött össze. A tűzoltókészülékeket hitelesíttettük. Ennyi. Tehát mégsem telt annyira eseménytelenül az autónk felkészítése, mint azt az előbb mondtam. 🙂 Illetve a gépkönyvezésen is túl vagyunk.

Székesfehérvár-Rallye-2015.06.14-Rallye2-Salánki-Gábor_1551
Rallye2.hu: Hogy tetszik a hétvége programja?
Hegede Tamás: Áttanulmányoztam már az Eger Rallye versenykiírását és azt gondolom, hogy túl nagy meglepetés nem ért. Megszokott, klasszikus Eger Rallye-s gyorsaságik kerültek ezúttal is az útvonallapra. Ezekre szinte már kész itinerekkel rendelkezünk, bár nem fogjuk félvállról venni a pályabejárást. Átismétlünk, ellenőrzünk majd mindent, ahol pedig szükségesnek látjuk, ott javítjuk az itinert. Annyi a baj mindösszesen, hogy mire igazán elkapjuk a versenyzés ritmusát, addigra célba is fogunk érni.

DSC_04872
Rallye2.hu: Ismerni ismeritek, de szeretitek is ezeket a gyorsaságikat?
Hegede Tamás: Igen, szeretem őket, de Egerben majdnem mindegy, hogy melyik gyorsaságit tűzik műsorra, mert mindegyik jó. Azt sajnálom leginkább, hogy szinte csak egy délelőtti verseny lesz az évad nyitánya.

Veszprém-Rallye-2015-Rallye2-Salánki-Gábor_651
Rallye2.hu: Milyen csatákra van kilátás ezúttal a géposztályotokban? Tavaly elég foghíjas vot az N/3 mezőnye.
Hegede Tamás: Most heten leszünk a kategóriában. Régen voltunk ilyen sokan. De egyik vetélytársunk autóját sem ismerjük, ezért rengeteg a kérdőjel bennünk a verseny előtt. Ezen kívül magukat a versenyzőket sem ismerem. Érdekes lesz…
Rallye2.hu: Ilyen feltételek mellett vérbeli, nyílt sisakos csatákra van kilátás.
Hegede Tamás: Hála a jó Istennek! Erre vártunk már nagyon régen. Mi nagyon szeretjük az ilyen szituációkat.

Baranya-Kupa-2015-Rallye2-Salánki-Gábor_00421
Rallye2.hu: Mindezek tükrében milyen terveket, vágyakat fogalmaztatok meg magatoknak az Eger Rallye-val kapcsolatban?
Hegede Tamás: Azt beszéltük meg, hogy nem változtatunk a eddigi célkitűzésünkön, a rengeteg ismeretlen ellenére is a kategória, valamint az N csoport győzelméért fogunk küzdeni.
Rallye2.hu: Sok Eger Rallye-n szerepeltetek már. Hányadik lesz a mostani konkrétan?
Hegede Tamás: Jubilálunk, nekünk ez lesz a 10. egri szereplésünk. Mindössze tavaly nem álltunk rajthoz, mert nem sokkal a verseny előtt megvásárolták az akkori Citroen-ünket, a Honda még nem volt meg, így autó nélkül maradtunk akkor az Eger Rallye-ra. Ezen kívül természetesen mindegyiken ott voltunk és szép emlékeket, kupákat gyűjtögettünk mindig az egri futamokon. Reméljük ez most sem lesz másképp. Mi biztos, hogy tövig nyomjuk majd a gázt most is, rajtunk nem fog múlni, hogy az egri dicsőséglistánk tovább gyarapodjon.

Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!