Vadonatúj autóval, új navigátorral és hatalmas lelkesedéssel várta a bajnokság rajtját Jánosa Ákos, aki az idei évtől kezdve Szőke Tamással ül egy autóban, a Peugeot kupa, a 2WD kupa, valamint a 6-os kategória bajnoki címvédőjeként, a Rallye1 mezőnyében. Megvédeni mindig nehezebb a nívós titulusokat, mint megszerezni, ezt Ákos is jól tudja, de az újabb sikerhez szerencsére minden adott, hiszen tökéletes volt az összhang a srácok első éles bevetésen, de az új kocsi is remekül muzsikált az évadnyitón. Ákos az eredménnyel még nem teljesen elégedett, de bízik benne, hogy Miskolcon egy picit hamarabb csörög majd neki a vekker, és akkor a várt eredmények is biztosan megjönnek. Jánosa Ákossal beszélgettünk az Eger Rallye-ról. (Fotó: Bitto Zsolt)


Mi változott körülötted a holtszezonban, hogy alakult a felkészülésetek?

A tavalyi autómnak, – amelyikkel sok szép serleget sikerült megszereznünk – a télen új gazdát kerestünk és a helyére egy frissebb, vadonatúj Peugeot 208 R2-es versenyautót szereztünk be. Az évadnyitó verseny előtt kedden teszteltünk, akkor ültem legelőször az autóban, sőt magát az autót is akkor rakták össze addig még be sem volt indítva. Valószínűleg emiatt jelentkeztek apróbb hiányosságok, a főpróbán leginkább a fékkel volt gondunk. Körülbelül 15 kilométert tudtunk autózni a Peugeot-val, aminek nem örültem, mert kevésnek éreztem ahhoz, hogy visszarázódjak a versenyzés ritmusában. A semminél viszont mindenképpen jobbnak bizonyult ez a rövidre szabott kocsikázás is. A típusismeret az természetesen megvolt, de egy ilyen hosszú szünet után jól jött volna, ha nem kell technikai hibák miatt lerövidíteni a teszt tervezett távját. Az új autónak elsőre úgy érzem, hogy valamivel jobbak a fékjei, nagyobb a kanyarsebessége, vannak apróságok, amikben eltér a korábbi kiadástól. A teszt így sikerült, ebből kellett gazdálkodni, innen kellett elkezdeni az építkezést az Eger Rallye-n.

Milyen volt az évadnyitó futam, hogy sikerült teljesítenetek a versenytávot?

Pénteken este, a Rallye1 mezőnyének is Dobó téri rajtceremóniával és az Egerszalók-Eger szuperspeciál szakasszal kezdődött meg a verseny, és az év is. A négy kilométeres bemelegítésen megéreztem a teszt hiányát, de hamar és gond nélkül letudtuk. Szombaton reggel egy kis rátartással mentem, ami azt eredményezte, hogy Egerbaktán a hetedik időt autóztuk. A kategóriatársak rögtön kihasználták a helyzetet, elég sokat kaptunk tőlük a második gyorsasági szakaszon. Ez kijózanítólag hatott ránk, megszólalt a vekker, én is felébredtem, így Szuhán megszereztük a géposztályban a második helyet. Jó szokásomhoz híven elkezdtünk sietni, próbáltuk ledolgozni a hátrányunkat. A második körben Szauer Gergőék odacsapták sajnos az autójukat, mi pedig megelőztük őket. Az értékelésben egészen a második helyig sikerült feltornázni magunkat. Az esti, szuhai szakaszon viszont utolértük az előttünk rajtoló román versenyzőpárost, Maiorékat, és elég sokat mentünk utánuk a porban. A belsőkamerás felvételeket elemezve azt láttuk, hogy nagyjából 10-15 másodpercet bent hagytunk emiatt a szakaszon. Próbáltunk még vasárnap is ráállni a gázpedálra, de már nem sikerült behozni az elvesztett időt. A bronzérmet szereztük meg a verseny végén, amire nem mondom azt, hogy elégedettek vagyunk vele, de szomorkodni sem kell. Elsőre szerintem nem rossz, mert kupákkal tértünk haza és a Tamással való ismerkedésünk, valamint az új autó belakása is jó úton halad. Majd Miskolcon már biztosan jobb lesz.

Fotó forrása: Jánosa Ákos/Facebook Fotó: Krizsonyik Zoltán photo

Mennyire lesznek ismerősek neked a miskolci pályák?

Úgy látom, hogy új gyorsasági szakasz nincs az útvonallapon. Legjobb emlékezetem szerint mindegyiken mentem már korábban. Azt gondolom, hogy a Garadna-Mályinka, valamint a Sáta Sáta szakasz kifejezetten húzósnak ígérkezik, azok nagyon nehéz és technikás pályák. Ráadásul itt-ott óriási tempót lehet rajtuk elérni. A Bükkszentlászló-Bükkszentkereszt gyorsasági nem a kedvencem eddig még nem sikerült vele összebarátkozni. A Lyukóbánya-Parasznya szakasszal kapcsolatban az az érzésem, hogy nem rossz, de inkább közepes mintsem jó. A pályáktól nem tartok igazából, inkább a mentális és a fizikai megterhelés lesz a komoly a Miskolc Rallye-n, hiszen egy nap alatt nagyon sokat, szám szerint 428 kilométert kell, majd autózunk. Ebből 153 km lesz a gyorsasági szakaszok hossza. Ez szellemileg biztos, hogy nagyon igénybe fogja venni a teljes mezőnyt. Reggel 6 órakor indulunk, és este 19:00-re érünk célba. Ez pontosan 13 óra. Kétségtelenül hosszú és fárasztó megmérettetés lesz. A 12 szakasz pedig nem lesz egyszerű feladat, úgyhogy alaposan fel kell kötnünk az alsóneműnket Miskolcra, én úgy gondolom.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Köszönjük a segítséget Reklámpartnereinknek!

D Safety Engineering & Consulting Kft. – Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás; Aluschlosser Kft. – Alumínium nyílászáró szerkezetek gyártása; Gyopár 2000 Kft. – Fémmegmunkálás; Artiger Kft. – Töltőállomás üzemeltetés; Bánka Transport – Közúti árufuvarozás; Kamiker Kft. Nyomda; ConTruck Kft. – Tengeri konténerszállítás; Asonáj 2003 Kft. Munka, – Tűz, – Környezet, – Védelmi Kft.; Tétény-Ker Kft. – Épületgépészet, Medito Kft. – Játék nagykereskedelem; CSMBT. Kft. – Fémmegmunkálás; Luxor-Szinter Kft. – Porfestés-Szemcseszórás; Triskelion Group Kft – Autóalkatrész Kereskedelem; Duna Logistic Kft. – Szállítás, Raktározás; ECS Hungary Kft. – Építőipari kivitelezés; Várkörnyéke Kft. – Építőipari kivitelezés; HK Trans Kft. – Ömlesztett áruszállítás; HSC Motor Kft. – Mezőgazdasági Gépek; Berti-Klaus Kft. – Közúti áruszállítás; Szatmári Kft. – Épületgépészet; Consult Team Kft.; Ferro Press Kft. – Fémipari szolgáltatás; Signal Print Kft. – Nyomdaipar; GPR & PARTNERS Kft. – Tanácsadás; Decran Hungary Kft. – Húsfeldolgozás; Ecover Global Trade Kft. – Húsfeldolgozás; Ali-Transport Kft. – Áruszállítás; Pedro 2006 Kft. – Áruszállítás; Inker Bt. – Áruszállítás; Simon Zoltán E.v. – Áruszállítás;

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!