Papp Arnie és Harangozó Csenge a bemutatkozó versenyén nem spórolt a gázzal, a pénteki szuperspeciál szakaszt követően további két gyorsaságit is megnyertek, az összetett értékelésben, közel jártak pályafutásuk első abszolút futamgyőzelméhez, ami végül mégsem az övék lett. Arnie rendkívül szimpatikusan nem szeretné elmismásolni a dolgot, kerek perec bevallotta, hogy ő a ludas a fiaskó miatt, de azt már mi mondjuk neki, hogy nem kell aggódni, Miskolcon is mindenki előtt nyitva áll majd a győzelem kapuja. Papp Arnieval beszélgettünk.


Rengeteg volt az újdonság körülötted, az Eger Rallye előtt. Motort építettetek, többször is új navigátort kerestél. Hogyan sikerült az év eleji felkészülés?

Hú, tényleg nagyon sok minden történt körülöttem a holtszezonban, de sikerült összerakni még a rajt előtt nagyjából a teljes évet. Nagy köszönet illeti ezért Szabó Árpit és a PSZA Motorsport csapatát. A navigátor kérdés elég érdekesen alakult a számomra. Úgy volt, hogy Szarka Dáviddal fogok versenyezni, de nem tudott eljönni velem Egerbe. Tavaly mentünk már együtt, a Salgó Rallye-n ott tökéletesen volt az együttműködésünk. Dávid elfoglaltságai miatt folytattam a keresést, és végül Harangozó Csenge ült be mellém, aki Godó Tamásnak, az egyik kategóriatársunknak a kedvese, és Tamás hívta fel arra a figyelmemet, hogy kisebb versenyeken Csenge már nagyon ügyesen navigált az ő autójában. Így került mellém Csenge, de ő sem a végleges segítőm, mert azt már tudjuk előre, hogy néhány versenyen Tamással fog elrajtolni és akkor nekem ismét navigátor után kell majd néznem. De nem gond, profi vagyok már a keresésben. 🙂

Milyen volt az első közös versenyetek, hogy alakult az Eger Rallye?

Az egri pályákat én kifejezetten kedvelem és szeretem, életemben itt indultam először rallye versenyen, úgyhogy mindig szívesen látogatok Egerbe és a környékére. Az útvonallapra felkerült gyorsasági szakaszok közül viszont ezúttal egyik sem volt ismerős, soha nem mentem még rajtuk. Kedvelem a lobogós, tempós pályákat, a murva a szívem csücske ezért az évadnyitó futamon gyakorlatilag mindent megtaláltam, ami számomra kedves a rallye-ban. Szuhától sem ijedtünk meg a pályabejáráson, azt gondoltam olyan lesz, mintha murván mennénk aszfalt gumival. Ilyet sem próbáltam még korábban, itt volt az ideje. 🙂 A versenyen elért eredményeinken én nagyon meglepődtem. Nem gondoltam volna, hogy az elsőkerekes, okos futóművel felszerelt gyári építésű autókkal ennyire partiban tudunk lenni a mátrai pályákon. A Ladánk futóművével mi is foglalkoztunk sokat a télen, szerintem ennek és a 192 lóerős, 16 szelepes motornak köszönhetjük, hogy az R2-es autókkal sikerült tartanunk a lépést, és meg is tudtuk őket többször előzni. A motorunk egy kísérleti darab és úgy látszik, hogy igencsak versenyképes, jó erőnek örvend, valamint megbízható is. Egyetlen rossz hang sem jött ki belőle a verseny során.

Annyi problémánk volt mindössze az évad első futamán, hogy magas fordulaton, 7000-es fordulatszám fölött, a második körben néha elment a töltésünk. Ezzel a jelenséggel már a tesztidőszakban is találkoztunk. Hogy elkerüljük a problémát próbáltunk nyomatékból, lendületesen autózni. Ez a trükk bevált és működött is egészen az utolsó gyorsasági szakasz egyik lassítójáig.

Az abszolút értékelés első helyén álltatok, 16 másodperccel vezettek a verpeléti rajt előtt, mégis eldobtátok a vezető pozíciót. Mi történt a power stage-n? Sokat akart a szarka és nem bírta a farka?

Véletlenül sem. Tisztában voltam a helyzettel, nem a power stage-et akartam megnyerni, nem a plusz pontokért nyomtam a gázt, hanem az Eger Rallye elsőségét szerettük volna megszerezni, vagyis taktikusan spórolva megőrizni. Ezért a győzelem kapujában nem nyomtam ész nélkül a gázt, mégis sikerült hibázni. A verseny abszolút első helyét az ellenfelek már nem tudták volna elvenni tőlünk, csak mi tudtuk elveszteni. Megoldottuk. Foghatnám bármire, kenhetném az autóra, hogy nem volt jó, vagy műszaki hiba történt, de nem ez a helyzet. Egyszerűen én hibáztam. Itthon megnéztem a belsőkamerás felvételeket és azt láttam, amit már ott, az erdőben is gondoltam. Túl hamar, vagy a kelleténél jobban ráhúztam a lassító gumijaira a kormányt. Az első sort még gond nélkül kikerültük, de a második kupacban megcsíptük a teherautó abroncsokat, azok pedig eltörték a kormányösszekötőt, és az autónk eleje is megsérült. Tovább mentünk ám a következő kanyarban már nem tudtunk elfordulni, beestünk az erdőbe. Ennyi igazából a történet, elvesztettük az abszolút győzelmet, pedig már csak néhány kilométer választott el minket a végső sikertől.

Eleinte azt mondtad, hogy a Miskolc Rallye-n nem tudtok ott lenni, de ha jól tudom változott a helyzet. Mi a végleges döntésetek?

Az, hogy nevezünk, és ott leszünk Borsodban. 🙂 Az előzetes elképzeléseink úgy néztek ki a 2019-es évről, hogy csak Szombathelyen, valamint Veszprémben – a két murván – és az Eger Rallye-n állunk rajthoz és ennyi lesz az idei bajnokság. De a támogatói hátterünknek köszönhetően úgy néz ki, hogy ettől lényegesen több verseny is részt vehetünk az idei évben. Amennyiben a PSZA ügyfeleinek az autóján kívül a sajátunkat is fel tudjuk készíteni akkor a versenynaptárunk ceruzával bejegyzett dátumait átírhatjuk tollal is. Remélem sikerül. A miskolci pályák közül a salakot már nagyon jól ismerjük, tavaly csak ott mentünk, mert utána, etapon a motorunk főtengelye eltört, az oválpályás körözés után roppant hamar kiestünk a 2018-as Miskolc Rallye-n. Remélem idén nem így lesz. Ezeken a pályákon, – amik a 2019-es útvonallapra felkerültek – pilótaként én még nem mentem, de 2014-ben Pethő Tyutyunak már navigáltam. Nagyon technikás pályák, néhol igencsak tempós részekkel, ami nem könnyíti meg a feladatunkat a soron következő futamon. Mindezek fejében én úgy gondolom, hogy nagyon sokan fognak rajthoz állni a méltán népszerű bükki pályákon, sok lesz az ügyes kezű helyi versenyző, akik nagyon járatosak ezeken a gyorsaságikon. Biztos vagyok benne, hogy alaposan fel kell kötnünk az alsógatyánkat. Éppen ezért hiába voltak nagyon biztatók az egri részeredményeink nem fogunk a győzelemre hajtani. Egy újabb, feleslegesen eldobott futammal csak kárt okoznánk magunknak. Az lesz az első számú feladat a számunkra, hogy pontot szerzünk és biztosan célba érkezünk a húzósnak ígérkező miskolci megmérettetés legvégén.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Együttműködő partnereink: Virtech Labs Bt., FER-VILL KFT., Landa – Trans Kft., MJM Transport Kft., Primun Go Kft., Dolphio Technologies Kft., Truckport Hungary Kft., Fornád Trans Kft., Közbeszerzés Figyelő Kft., Fúzió Elektrótechnika Kft., Solar Pro-Tech Kft., Budaörs Rádió FM 104.8., Kamaraerdei Stúdió Bt., Matricakell.hu – matrica webáruház., LT Communication Kft., SR- Filt Mérnökiroda Kft.,LTL Lotistics Solution Kft., Optibiomed Kft. Pleixir Centrum Kft., FoliaZ.hu., Ruhan Kft., TEN-LINE Kft., Multi Garage Kft., Extremautosport.hu., Petersgumi.hu., GN Group Kft., Trenaker Kft., Kasza Motorsport., FervillSound Kft., Loppun’s Garage, LEL Kft., Volvid Zrt., Simon és társai Kft., Cso-koto Kft., GPS-COM Kft., DSG Kft., GarAgent-AH Kft., HumanoiT Kft.

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!