Stepán Árpád: Meghívást kaptunk a Román Rallye Bajnokság Aradi futamára Adamovics Márk és a szervezők jóvoltából. Mivel nagyon vonzó ajánlatot kaptunk azzal, hogy nem volt nevezési díj és szállás költség, a Baranya Kupa helyett az Aradi viadalt választottuk.

A verseny össztávja 415km melyből 115 km gyorsasági szakasz, murván zajlott, amit egyébként is jobban kedvelünk az aszfaltnál Szerdán hajnalban indultunk, majd reggel az itiner átvétel után a pályabejárással kezdtük a versenyt. Fantasztikus helyeken jártunk, lélegzetelállító környék, nagyon jó minőségű gyorsasági szakaszok jellemezték az útvonalat. Pozitívumként kiemelném, hogy minden sportbíró kiválóan beszélt angolul vagy németül és kedvesen érdeklődtek hogylétünk felől illetve arrol ,hogy hogy tettszenek a pályák stb… Csütörtökön még pályát jártunk, majd az adminisztratív átvétel után este volt a rajtceremónia a Fő téren. Eszméletlen hangulat, rengeteg ember, magyar tolmács. A pénteki nap egy gépátvétellel kezdődött, kint volt a magyar ATB is, nagyon kedves volt mindenki. Majd a 11 szakaszból az első superspecial volt Aradon a gokartpályán. Ahhoz képest hogy délután 4 órakor szakadó esőben kezdődött, szép számú közönség gyűlt össze. Igyekeztünk látványosan és egyben gyorsan is autózni, hiszen beleszámított az értékelésbe. Abszolút 28. időt autóztunk. Szombat reggelre nekünk igen furcsa rajtsorrendet kaptunk, hiszen subarukat is soroltak közvetlenül mögénk. Kicsit tartottunk tőle, jeleztük is a rendezőknek, hogy ez nem túl jó ötlet, de megnyugtattak bennünket, hogy nem fognak utolérni nem aggódjunk. Az első körünk jól sikerült, Abszolút 25. helyen értünk a szervizparkba. Kicsit rövidek voltak a 20 perces szervizek, itthon murván általában több idő van, de azért sikerült mindent megoldani. A 2. körben mindjárt az első gyorson kiszakadt a jobb hátsó lengéscsillapító, így voltunk kénytelenek még 2 szakaszt teljesíteni. Visszaestünk az Abszolút 28. helyre. A 8. gyorsasági rajtjában ért véget sajnos a versenyünk, a feszültségszabályzó felmondta a szolgálatot és áram hiányában a gép megállt. Az ott nézelődő Magyar ATB-sek húztak vissza a szervízbe minket. Ezúton is köszönjük a segítséget! Az esti díjkiosztóra is meghívtak minket, fontosnak tartják a szervezők, hogy a kiesettek is ott legyenek. Minden verseny végén rendeznek a party-t a versenyzőknek, a díjkiosztóról együtt mentünk, román, magyar, ellenfél, barát és együtt szórakoztunk. Természetesen ezt is a szervezők állták! Összességében fantasztikus élmény volt Romániába versenyezni, csak jót tudunk róla mondani, és reméljük, hogy jövőre ismét szerepelünk majd Aradon. Szeretnék köszönetet mondani: Adamovics Úrnak, a Román rendezőknek, a szervizcsapatnak, a szurkolónak, Őzarcúnak, Juhász Mikinek és nem utolsó sorban a támogatóinknak a bizalmat!

Diószegi és Társa KFT, Pilsner BT, Hotel Dam, B-Trans BT, Kántor Gumiszervíz, Banelli Dekor, Viola Szabolcs Informatika, Somogyi Motor, Korda Racing, Lepold Sportvideó – www.lepoldsportvideo.hu, Galadriel Sportfotó – www.galadriel.hu, www.takszis.hu, www.rallye2.hu.

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!