Völcsey Viktor és Szommer Bence egy év Rába Ringi versenyzés és néhány tesztfutam után vágja bele a fejszéjét a Rallye2 Bajnokság fájába, mi pedig örömmel látjuk az ORB2 mezőnyében az utánpótlást erősítő, fiatal versenyzőket. Völcsey Viktorral beszélgettünk.

Honnan érkeztek a Rallye2 Bajnokságba és mivel telt a 2024-es évetek?

2023-ban, a Mikulás Rallye-n kezdődött a pályafutásunk, egy bérelt Renault-val álltunk rajthoz a bemutatkozó futamunkon. A tavalyi évet a Rába Ringen töltöttük el, egy BMW-vel versenyeztünk, ez a saját autónk. Farnadi Ági navigált nekem, vele megnyertük az összetettet, az RWD Kupát és a kategóriánkban is mi szereztük a legtöbb pontot. Decemberben béreltünk egy Opel Corsa Rally4-et, amivel visszatértünk a veszprémi murvára, a Mikulás Rallye-ra, majd a Szilveszter Rallye-n is elindultunk, ekkor ült be mellém először Bence.

Ezek után érkeztek a Rallye2-be? Mit terveztek 2025-re?

Volt már idén két tesztversenyünk, a Kanyik Motorsport Peugeot 208 R2-es versenyautójával. Az egyik a megszokott környezetben, a Rába Ringen, a másik pedig az Orfű Rallye-n. Teljes bajnokságot tervezünk, mind az öt ORB2-es futamon szeretnénk részt venni 2025-ben, elsődleges célunk pedig a tapasztalatszerzés, a kilométerek gyűjtése lesz. Tanulnunk, fejlődnünk kell, de közben jó lenne jó eredményeket is elérni, ha sikerül. Minden újdonság lesz, egyik gyorsaságin, egyik helyszínen sem mentünk még korábban, így bármilyen szép eredménnyel maximálisan elégedettek lennénk a Diósgyőr Rallye, illetve a szezon végén is.

Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor

 

 

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!