Hauck Zsolt és Horváth Viktória óriási lendülettel érkezett tavaly a Rallye2-be, kupákkal megrakva zárták a bemutatkozó évüket és a jó hír az, hogy idén is az ORB2 mezőnyét erősítik, már Diósgyőrben is találkozhatunk velük. Hauck Zsolttal beszélgettünk.
Szinte berobbantatok tavaly a Mecsek Rallye-n a Rallye2 Bajnokságba, minden versenyen, ahol rajthoz álltatok szép eredményeket értetek el. Ez meghozta a gyümölcsét, év végén is sikerült dobogós helyeket szereznetek. Hogy emlékszel vissza a 2024-es szezonra?
Teljesen pozitívan értékelem a 2024-es évünket, egy-két versenyt akartunk mindösszesen teljesíteni, ám a jó eredményeknek köszönhetően végül négy lett belőle. Nem gondoltuk, hogy ez lesz a vége. Ahogy tartja a mondás, evés közben jön meg az ember étvágya, mi is így jártunk, annyira belejöttünk a Rallye2 Bajnokságba, annyira megkedveltük az ORB2-t, a csapatot, hogy faltuk a versenyeket, szorgalmasan gyűjtöttük a barátokat, a pontokat, valamint a serlegeket.
Ennek örömére beneveztetek a Diósgyőr Rallye-ra. Mik a terveitek 2025-re?
Az utolsó pillanatban derült ki, hogy rajthoz tudunk állni Miskolcon, ezért túl sokat nem várunk az évnyitó versenytől. Azt gondolom, hogy a sok és tapasztalt helyi versenyzővel szemben nehezen tudjuk majd felvenni a versenyt, de mindent megteszünk, hogy az ismeretlen környezetben is versenyben legyünk velük. Az autó összeállt, reméljük, hogy rendben lesz minden. Az idei évünk elég bizonytalan, szeretnénk ott lenni több futamon is, a tervek szerint három versenyen láthattok idén minket az ORB2-ben. Most azt mondom, hogy a Zemplén Rallye-n nem indulunk októberben, de a Mecsek és a Székesfehérvár Rallye-t azt 2025-re is beírjuk magunknak a versenynaptárba.
Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor