Veszprém Rallye 2016 Rallye2 Salánki Gábor_209Még Vizelli Karcsi és Vizelliné Jobbágy Évi sem gondolta volna a Veszprém Rallye előtt, sőt, még a második kör vége előtt nem sokkal sem, hogy a Balaton partján begyűjthetik életük első abszolút győzelmét a Rallye2 Bajnokságban. A másfélszeres szorzónak és Szauer Gergőék fiaskójának köszönhetően a siker mellé még az a tény is társul, hogy a Vizelli házaspár a bajnokságban és a P12-ben is magához ragadta a vezetést. A sikeres és kalandos Veszprém Rallye után Vizelli Károllyal beszélgettünk.
Rallye2.hu: A Szombathely Rallye-n idén harmadjára is felállhattatok a dobogó második fokára. Hogyan készültetek ezután a Veszprém Rallye-ra?

Vizelli Károly: Hát sok időnk nem volt a felkészülésre. Szeretnénk mi mindig időben elkészülni mindennel, de általában a dolgunk, a munkánk miatt halasztgatni kell a felkészülést. Ebből kifolyólag most is az utolsó pillanatban készültünk el az autóval. Ráadásul, most nem tudtunk hamarabb indulni Veszprémbe, mint ahogy az a Szombathely Rallye esetében megadatott. Szombaton, hajnali egy órakor vágtunk neki a csöppet sem rövid útnak, ami a pályabejárással együtt nagyon fárasztó és hosszú volt. De elhivatottak vagyunk. Mindegy, hogy alszunk vagy sem, ha tudunk, akkor megyünk és versenyzünk.

Rallye2.hu: Milyen volt a versenyetek?

Vizelli Károly: Az egész nap nagyon kalandosan alakult. A második gyorsaságin volt egy gázpedál felakadásunk, ami miatt egy kanyarban egészen a külső ívre sodródtunk, sőt félig már az árokban is volt a kocsi. Ott hagytunk pár másodpercet, de a szervizben sikerült kijavítani a hibát. Amiatt szomorkodtunk, hogy vettünk új kerekeket, de ezeket a parc fermé előtt nem tudtuk felrakni, rápróbálni a kocsira. Vasárnap reggel tettük fel őket, de nem lettek tehermentesítve, ami a veszprémi pályákon nem volt éppen előnyös. A pályák nagyon tetszettek, ismerősek voltak, mentem már rajtuk. Amit a Veszprém Rallye-val kapcsolatban emlegetnek, hogy túlélő verseny az leginkább csak a lőtérre volt igaz, a kislődi és a hegyesdi gyorsasági egészen rendben volt. Hegyesdre nyugodtan mondhatjuk, hogy VB szintű, minőségű. Előzetesen azt mondtuk, hogy az lesz a kedvencünk, de végül változott a véleményünk. Nem tudom mitől függhet valójában ez a kérdés, talán attól, hogy hol tud az ember jobban szerepelni. Az ébredés jól sikerült, remek eredménnyel mutatkoztunk be Kislődön. Ez volt a tervünk, egy nagy hajrával akartuk kezdeni a napot. Aztán nagy örömünkben – ilyen esetekben szinte mindig tombolunk a kocsiban 🙂 – elnéztünk egy elágazást és elvétettük az etap útvonalat, amiért meg is kaptuk a 10 másodperces időbüntetésünket. Ez egy kicsit kedvünket is szegte, mert, amit nyertünk a gyorsaságin, azt gyorsan el is dobtuk ezzel a hibával. Hegyesden a vetélytársaktól is kaptunk, de a lőtéren a szerencse mellénk állt és visszavettük a vezetést. A második körben bebarangoltuk a dobogó összes fokát, ám a legvégén álltunk a legmagasabban, begyűjtöttük életünk első abszolút győzelmét a Rallye2 Bajnokságban.

Veszprém Rallye 2016 Rallye2 Salánki Gábor_022

Rallye2.hu: Mit éreztetek a célban?

Vizelli Károly: Azt nem lehet elmondani, vagy leírni. Az biztos, hogy rettenetesen boldogok voltunk. De kettős érzések is kavarogtak bennünk, mert a versenyeket úgy a legjobb megnyerni, ha ez saját erőből sikerül. Nem örültünk annak a ténynek, hogy az első helyet Neukirchner Andrásék technikai hibája miatt tudtuk végül megszerezni. Sajnos Szauer Gergőék is kiestek. A lőtéri záró szakasz előtt meg sem álmodtuk, hogy győzhetünk. A rajt előtt az utolsó etapon megbeszéltük, hogy magunkat nem túlvállalva, lendületesen fogunk autózni, jónak bizonyult ez a taktika. Tudtuk, hogy a Veszprém Rallye egy túlélő verseny lesz, be kell osztani az autót a rajttól a parc ferméig. Ez nekünk jól sikerült, komoly technikai hibánk nem volt, amiért nagyon hálásak vagyunk a szervizcsapatnak, a támogatóknak és a László Racingnek is!

Rallye2.hu: A Székesfehérvár Rallye következik?

Vizelli Károly: Igen, készülünk a Székesfehérvár Rallye-ra, pont, mint az év többi versenyére. A pontversenyben a veszprémi másfélszeres szorzónak köszönhetően átvettük a vezetést az abszolútban és a P12 géposztályban is, de ez nem azt jelenti, hogy megnyugodhatunk, az évad felénél járunk, sok van még hátra a bajnokságból. Fordulhat bárhogy az állás. De mindent megteszünk majd azért, hogy jól szerepeljünk, nagyon jól alakult számunkra eddig az idei év, szeretnénk, ha ezt az Ózd Rallye után is elmondhatnánk..

Salánki Gábor – Rallye2.hu

Köszönjük a segítséget!
A Korda Racing együttműködő partnerei: A-HÍD Építő zRt., Hídépítő zRt., Novomatic, Bomba! Energy Drink, ENEOS Motorolaj – Szakál-Met-Al Kft., Metrober Kft, HERTZ – Mercur Rent a Car Kft, Alabárdos Étterem, G-Roby, Frimedia Kft, Garmin, Szerszámbróker Kft, Csomagtartoaruhaz.hu, Surgi Care Kft, BHS Medical, Music Engine Kft, Variocommerce Kft, VitaPlus Kft, Noa-Ép Kft, MNR Fémmegmunkáló és Szolgáltató Kft, Gulyás Gépgyártó és Kereskedelmi Kft., Alexovics Kft, Auto-Szoft Kft, K-P-K TransCoop, BDA Trans Kft, Stefani Hungária Kft, Lánchíd 19 Hotel, BWS Belső Tér Kft, Credit-cash Faktoring és Pénzügyi ZRt, Duna Resort Kft, FEOL Industrial Kft, Gordius Kft, Perfekt Motorfelújítás KFt, RAORG Translog Kft, Sinus-Networks Kft, Schnell Autó Kft, Tibuktu Bt, Versbis Kereskedő és Szolgáltató Kft, VIWA Product Europa Kft, Charlie hűtő Kft, Milwolki

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!