Baranya Kupa 2016 Rallye2 Salánki Gábor_146A Baranya Kupa egyik legnagyobb meglepetését okozta a Vizelli Karcsi-Vizelliné Jobbágy Évi páros, hiszen még a helyi menők is meglepődtek, hogy a hajdúsági egység hihetetlen tempót diktálva tartja a lépést és veszélyezteti a sikerüket a hazai pályáikon. Karcsiék, amit csak lehetett áttoltak, végül az abszolút harmadik helyen értek célba, úgy, hogy Neukirchneréket és Szaueréket is alaposan megizzasztották a versenyen. Számukra viszont a legfontosabb az volt, hogy rengeteget tanultak a komlói megmérettetésen. Karesz úgy véli, ha egy hét múlva újra megtartották volna a Baranya Kupát, akkor még közelebb is kerülhettek volna a győzelemhez. Vizelli Károlyt kérdeztük.

Rallye2.hu: A legnagyobb ellenfeleitek hazai pályáira látogattatok el a Baranya Kupa alkalmával, úgy, hogy a 201-es rajtszám a ti autótokon díszelgett. A tesztre is elmentetek, hogyan készültetek ezen túl erre a versenyre?

Vizelli Károly: Különösen vártuk már a Baranya Kupát, mert nagyon izgalmas szakaszokat jelöltek ki a rendezők a Mecsekben. A szervizcsapatunk, az idő rövidsége ellenére is remekül, 100%-osan felkészítette a kocsinkat, én pedig végre teljesen egészségesen pattanhattam be a VFTS-be, hogy a székesfehérvári betegségem után, a teszten újra tökéletes formába lendülhessek. Nagyon hálásak vagyunk a szervizes barátainknak és a támogatóinknak is. Nélkülük egyik versenyre sem tudnánk eljutni.

Baranya Kupa 2016 Rallye2 Salánki Gábor_323

Rallye2.hu: 2015-ben, részben már megismerkedtél ezekkel a mecseki pályákkal.

Vizelli Károly: Igen, de túl sokat nem tudtunk versenyezni rajtuk. Mindig volt valami a kocsinkkal. Most szerencsére teljesen hibátlan volt az autó és eredményesen egészen a célig vitt minket.

Rallye2.hu: Teljesen hiba nélkül?

Vizelli Károly: Csak kicsi, apró gondjaink voltak. Egyszer a generátortartónk szakadt le, de komoly gondunk nem volt.

Rallye2.hu: Milyen volt a versenyetek?

Vizelli Károly: Abszolútban a harmadik helyen zártunk. De annak ellenére, hogy a Veszprém Rallye-n jobb pozícióban, az összetett első helyén végeztünk ez mégis sokkal jobb, az év és életünk egyik legjobb versenye volt a számunkra. A prológot nagyon élveztük.

Rallye2.hu: Azt láttuk… 🙂

Vizelli Károly: Szeretjük, ha van prológ. A nézők szempontjából is jó. Lehet nekik szépen, látványra autózni. A gyorsaságikon minden rendben volt és szerintem rengeteget lehet tanulni ezeken a pályákon. A helyi nagy riválisaink alapos helyismerete okán gondoltuk, hogy nagyon sietnünk kell majd, magasra lesz nekünk rakva a léc és nem is okoztak meglepetést a srácok, tényleg nagyon jó időket mentek. De mi fel tudtuk venni velük a tempót, aztán ha a következő hétvégén újra indulna a Baranya Kupa, akkor lehet, hogy még több eséllyel állnánk a rajthoz. Az első gyorsaságin azt éreztük, hogy a motor nem akar tökéletesen kiforogni, de betudtuk illúziónak a sok emelkedő miatt. Nem volt semmi baja. Másnap folytattuk a csatákat, az egyik kanyarban, az elágazásnál majdnem meg is forogtunk, mert nem tudtuk az ideális íven venni a kanyart. Volt néhány olyan helyzet, ami elég izgalmas volt, lesodródott a kocsi fara a fűre, az útszéli porba, a hátsó lámpák kicsit bekukucskáltak az erdőbe, de mindig meg tudtuk menteni a helyzetet. Nagyon sajnáltuk, hogy ez többeknek nem sikerült, sajnos többen is borultak, ütköztek, reméljük, hogy minél hamarabb meg tudják javítani a srácok az autókat és újra rajthoz állhatnak majd a versenyeken. Gergőt folyamatosan üldöztük, sikerült többször is legyőznünk a szakaszokon, de összességében ők voltak a gyorsabbak, nekünk a második hely jutott a P12-ben és a Lada Kupában is. A legnagyobb sikerünk az volt, hogy érdemben megszorongattuk otthon az ellenfeleinket. Ők ezeken a pályákon nevelkedtek, sokat versenyeztek itt, fejből tudják a kanyarokat, az ideális íveket. Mi csak egy jó itinerrel és nagy elszántsággal tudtunk küzdeni velük. De nem panaszkodok, mint mondtam életünk egyik legjobb versenyén vagyunk túl. Ezen felül még továbbra is a Rallye2 Bajnokság összetett táblázatának az éléről várjuk a folytatást.

Baranya Kupa 2016 Rallye2 Salánki Gábor_139

Rallye2.hu: A Salgó Rallye helyszíne kb. 200 kilométerrel közelebb lesz nektek, mint a Baranya Kupa. „Hazaibb” pályák lesznek neked a nógrádi gyorsaságik?

Vizelli Károly: Nem mondanám. Hiába van közelebb Salgótarján, mi csak egyszer versenyeztünk a környéken. Akkor nagyon tetszettek a speciálisok, főleg a Cered-Zagyvaróna. Nagyon komoly pálya, igazán munkás, rettenetesen sok kanyarral. Reméljük, hogy rajta lesz az útvonallapon. Ezúttal sincsenek más terveink, mint korábban. Balesetmentesen célba érni, élvezni a versenyzést, nagyokat csatázni, autóból, magunkból a maximumot kihozni, ha pedig a végén a dobogóra is felállhatunk, akkor nagyon boldogok leszünk.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!