Várnai Dávid a Mikulás Rallye-n ismét bebizonyította, hogy nem a Papírkutyák csapatának az oszlopos tagja, Szabó Tomi intelmei ellenére nem spórolt a Hondájukkal, és igaz, hogy nagyon élvezte a versenyzést, és az ugratásokat, amíg mentek, de sajnos a célig nem juthatott el a páros az óriási lendülettel. A Nagylőtér idén is levadászta őket. Várnai Dáviddal beszélgettünk.

Nagyon szerettetek volna menni a Mikulás Rallye-n, nagyon fentétek már a fogatokat a murvás pályákra.

Igen, és eközben nem csak a saját kategóriánkra szerettünk volna figyelni, hanem az abszolút értékelésre is. Felkészültünk, felemeltük a kocsit, levédtük az alját, amit lehetett, azt megtettük, hogy bírja a strapát, de ez is kevésnek bizonyult. Nagyon ki voltunk éhezve egy jó murvás autózásra, régen készülődtünk már az évzáró Rally2-es futamra.

A tervek végül sikerültek is meg nem is, hiszen jól mentetek, jókat autóztatok, de 2019-hez hasonlóan idén is az ugratók tettek nektek keresztbe. Mi történt?

Több, kevesebb sikerrel tudtuk tartani magunkat a harmadik gyorsaságiig az eredeti célkitűzéseinkhez, de Janovich Rolandék pokolian gyorsak voltak, minden elismerésem az övék. Pláne úgy, hogy korábban még soha nem mentek murván. Reggel, Várpalotán az abszolút második helyen végeztünk, Rolandékon kívül mindenkinek adtunk, erre pedig kifejezetten büszkék voltunk. Azt éreztük, hogy végre sikerült visszatérnünk önmagunkhoz és a saját tempónkhoz. Tetszett a szakasz. A Kislőtér is bejött nekünk, de a hosszú pályán némileg elspóroltam a gázt, mert rám szólt Tomi, hogy egy picit fogjam visszább a lovakat. Érezte, hogy kezd elgurulni a gyógyszerem. 🙂 A harmadik gyorsaságin, a Nagylőtéren viszont még nagyobb lett a lendület, Tomi érezte is ezt, ezért megpróbált újra visszafogni, de nem tudott, mert azt mondtam, hogy nem azért jöttünk, hogy spóroljunk, hanem azért, hogy élvezzük a versenyzést. Én így tudtam élvezni, ennyi. 🙂

Sokáig nem élvezhetted…

Még néhány kilométeren át igen, aztán hamar beigazolódott, hogy a Hondánk nem a lőtéri murvára van kitalálva, holott én pont azt kedvelem a legjobban. Egy tempósabb rész után sorban van több kisebb ugrató, amelyek közül az egyik átdobott a másikra, az a következőre, ami tök jó volt. Úgy csináltam, mintha quad-dal mennénk. Ugrattam egyikről a másikra. De kb. a negyedik földet érésünk úgy sikerült, hogy az alaposan kijárt, mély nyomban landoltunk, az autónk alja közvetlenül a földön csattant, a kipufogó pedig abban a pillanatban kilapult. Mintha egy kólás dobozra tapostunk volna rá. A megmaradt résen nem bírt kijönni a kipufogógáz, az autó pedig egy szempillantás alatt letiltott. A motor nem állt le, 50-60 kilométer/órás tempóban ki tudtunk jönni a pályáról, és még így is hatodik időt autóztunk a szakaszon. Kiváló idő lehetett volna belőle. Jól éreztük magunkat, fájt a szívünk, hogy ki kellett állnunk, de sajnos ennyit bír a technika. Majd legközelebb…

A Szilveszter Rallye-ra rendbe rakjátok a Hondátokat, vagy majd csak tavaszra, az új bajnokságra?

A Szilveszter Rallye-n nem akarunk menni, engem egyáltalán nem vonz a mogyoródi futam. Idén zárt kapus is lesz, hideg is van, a pályák jellege pedig legkevésbé sem áll közel a szívemhez. Az idei évre mi már csak egy kis baráti összejövetelt, egy zárt körű kis murvás autózást tervezünk, semmi más egyebet. Jövőre viszont megyünk tovább, és támadunk. Az még kérdés, hogy milyen autóval, de mindenképpen olyan típust fogunk keresgélni, amivel lehet esélyünk élvezetesen és nagyot autózva átszáguldani a Nagylőtéren, valamint a veszprémi murván.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!