Tamás Gergely és Mohácsi László ügyesen terelte végig a Mikulás Rallye pályáin hazánk egyetlen Renault Twingo R2-es versenyautóját, amivel Gergely pályafutásának első murvás versenyén az abszolút ötödik helyen értek célba. A pilóta és állandó navigátora Szász Tina gyűjteménye ennek köszönhetően az év végén egy bronzéremmel gyarapodik majd, amit a 6-os géposztályban szereztek. Tamás Gergely foglalta össze a veszprémi tapasztalataikat.

A Mikulás Rallye-ig nem mentél murván a pályafutásod során. Hogyan tudtál felkészülni az újdonságra és mit vártatok tőle?

Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor utólag azt mondom, hogy egy kicsit többet vártam magamtól, mert úgy éreztem, hogy nekem kézre álló feladat ez a csúszkálós, murvás sztori. Egyébként mindketten élveztük, de nem voltunk annyira gyorsak, mint amennyire szerettem volna. Négy, azaz mindösszesen négy darab gumival vágtunk neki a futamnak. Ha defektet kapunk az valószínűleg a versenyünk végét jelentette volna, mert végszükség esetére csak egy slick gumi volt bekészítve a csomagtartóba. Használtan vásároltuk ezeket a murvás kerekeket is Ifj. Fogarasi Attilától, nem voltak már a rajt előtt sem 100%-osak, de a célnak megfeleltek.

 

Milyen volt a verseny?

Az első kör, – miután nem mentem még egy métert sem murván, és tesztelni sem volt lehetőségünk a rajt előtt – arról szólt, hogy megismerkedjünk az abroncsokkal és a körülményekkel. Murvás futóművünk nem volt, ezért az aszfaltra valót igyekeztünk a veszprémi pályákra hangolni. Várpalotán minden féktávot elvétettem, túl hosszúakat fékeztem. Aztán a Kislőtéren, az olyan helyeken, ahová nagy tempóval kellett megérkezni, amit csak lehetett, azt el is rontottam. Csomós Mixi, az autóm korábbi gazdája mondta nekem, hogy ne tartsak a féktávoktól, mert murvagumival ugyanúgy megáll a kocsink, mint aszfalton. Ez nem pontosan úgy állt meg, de nem volt rossz, hiszen tényleg jól fogtak a gumik. Talán kevesebb fékerő kellett volna a hátsó kerekekre adni, vagy óvatosabban kellett volna bánnom a kézifékkel, és akkor lehet jobban elfordul az autó. Ez szerintem az én hibámból és tapasztalatlanságomból adódott. A negyedik és az ötödik gyorsaságin sikerült végre olyan időt mennünk, amiben már nagy hiba nem volt. Napközben nem voltak komolyabb túlcsúszások, megforgások, apróbb izgalmakban kimerültek a kalandjaink. Kellett tolatnunk, és Y-onozni is. A Kislőtéren volt egy tempósabb egyenes, amiben a Twingo hátulja elúszott. Meg nem ijedtünk, de össze kellett szedni az autót. A második körben a többiek feldobták az autójukra az új gumikat, így esélyünk sem volt ellenük, de valószínűleg nem csak ezen múlt, ügyesebbek is voltak nálunk. A csapatunk felszívta magát az év utolsó versenyhétvégéjére, beletettünk mindent, amit lehetett, és ezzel egy nagyon hosszú és sok áldozattal járó évet sikerült lezárnunk. A csapatunk minden tagjának végtelenül hálásak vagyunk az éves munkájáért, de az autószerelőnket, Bodnár Gergelyt külön kiemelném, mert az eddigi összes autóm rajta keresztül került hozzám, és mindegyiket szervizelte, a motoron kívül – ami Bodnár Attila keze műve – minden az ő munkája, úgyhogy az eredményeink fele biztos, hogy az ő érdeme.

Mohácsi Laci navigált ezúttal neked. Rendben volt minden?

Természetesen igen. Mi mentünk már egyszer együtt Miskolcon, akkor felborítottam, úgyhogy tartoztam már neki azzal, hogy végre a kocsi kerekein is befejezzünk egyszer egy versenyt. Jó volt a hangulat, sokat viccelődtünk, ezúttal minden jól alakult.

A Szilveszter Rallye-ról, vagy a 2021-es esztendőről tudtok már valamit?

A Szilveszter Rallye-t nem tervezzük, de ha valaki hozzánk vágja a verseny nevezési díját, akkor szívesen átkocsikázok Zuglóból Mogyoródra, ám valójában nincs rá keretünk. Már a Mikulás Rallye is bőven meghaladta a lehetőségeinket. Az év végére sikerült megszereznünk a 6-os géposztályban a bronzérmet, aminek azért tudunk örülni, pláne annak fényében, ameddig a takarónk ért. Bevallom, hogy ennyire szerény lehetőségekkel a hátunk mögött nem is igazán szeretnék nekivágni még egy szezonnak, ezért dolgozunk rajta, hogy a 2021-es esztendőre minden kiegyenesedjen körülöttünk.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!