Üveges Sándor és Szegedi Krisztián számára semmilyen újdonságot nem tartogatott az Ózd Rallye, Sanyi leginkább önmagával és a technikával vívott, ám pár kilométerre a sajómercsei céltól a Ladájuk megkapta a kegyelemdöfést. Üveges Sándorral beszélgettünk.

Kazincbarcikán 1,3 másodperccel maradtatok le az abszolút győzelemről. Ózdra is hasonló elképzelésekkel érkeztetek?

A két verseny közt pihent az autónk, nem használtuk sehol sem, mert más elfoglaltságaink voltak, sokat dolgoztunk a hétköznapok során. Kazincbarcikán tökéletesen muzsikált a VFTS-ünk, javítanunk nem kellett rajta semmit, csak a kötelező átnézést végeztük el, semmilyen hibájára nem derült fény, nyugodtan várhattuk az Ózd Rallye rajtját. Nagy terveink nem voltak, a pályákat minden irányból ismerem, talán a kelleténél még jobban is, mert már 2006 óta ezeken versenyzek, nem tudom hányszor vettem részt ezeken rendezett futamokon, Krisztián is sokat ment már rajtuk, remek szakaszok, de bevallom, hogy kissé már unalmasnak találom őket. Kazincbarcikán abszolút helyiek vagyunk, ismerünk mindent, de ott legalább módosítottak valamit az elmúlt évhez képest a pályákon. Készültünk Ózdra, de nem túl nagy erőbedobással.

Az Ózd Rallye-n Zabar volt idén az újdonság. Mi történt veletek a szakaszokon? Csak egyet nem sikerült teljesítenetek.

Gyerekkoromban még óriási álmom volt, hogy egy salakpályán autózzunk, sok-sok néző előtt, de már ez is megszokott a számomra, idén kétszer körözhettünk oválpályán, konkrétan meguntam. Menjünk be, tudjuk le, jöjjünk ki, helló, szia. Ilyen érzésem volt bemelegítő 1200 méterrel kapcsolatban, egy városi prológnak jobban örültünk volna. Ennek ellenére 0,1 másodperc hátránnyal szorultunk a salakon, az abszolút második helyre, a P12-t és a Lada Kupát megnyertük. Zabaron is mentünk már párszor, oda-vissza, nekünk az sem volt újdonság. Ráadásul rövid volt, mi 3:41-es és 3:39-es időt futottunk rajta és ezekért autóztunk négy hosszú etapot. Lehet kicsit kiöregedtem már belőle, nem tudom, hogy a versenyzőtársaknak ez, hogy tetszett, én el lettem volna egy közelebbi, keveset használt pályán is ehelyett. A Sáta-Kiskapud szakasz célja és Királdi körgyorsasági rajtja pedig túl közel volt egymáshoz, ez némi problémát okozott nekünk. Melegedett a motor, az egyik szakasz 9,95 kilométer volt, a másik majdnem 20, és a kettő közti egyetlen kilométeren, három perces etapidő alatt nem tudtuk visszahűteni. Ez lett a vesztünk a második körben, ahol az utolsó négy kilométert már nem bírta ki a motor, félre kellett húzódnunk, nem sokkal a vége előtt adtuk fel a versenyt. A P12-ben és a Lada Kupában jól álltunk, a harmadik helyről vártuk a záró szakaszt, úgy, hogy 1,4 másodpercre voltunk a második helyen álló Ruszó Krisztiánéktól. Ez egy szép eredmény lehetett volna, pedig közel jártunk ahhoz, hogy nem is indulunk, mert a derekam rettenetesen fájt, a túlzottan dobálós részeken nem nyomtam át teljes sebességgel, mert nem bírta a derekam a zötykölődést. A helyzetből kihoztuk a maximumot, csak a technika ördöge felkarolt minket a verseny legvégén.

Nincs is annál „jobb”, mint az utolsó gyorsasági szakasz, utolsó negyedében kiesni. 🙁

Járt így sajnos más is Ózdon, voltak, akik nálunk is többet vesztettek az utolsó szakaszon, ránk nem jellemző egyébként, hogy műszaki gondok miatt kényszerülünk versenyt feladni. Most mégis megtörtént. Benne van…

Folytatás?

Zemplén Rallye-n gondolkodunk, de addig a motort és magamat is helyre kéne rázni, reméljük, hogy ott tudunk lenni Szerencsen, novemberben a rajtnál.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!