Megérkeztek a Mecsek Rallye-ra az ORB2 versenyzői, szorgalmasan járják a versenypályákat, mi pedig megkérdeztük őket, hogy mik a terveik Pécs környékén.

Rimár Tamás: Sajnos az előző versenyünk, Diósgyőrben elég balul sikerült, úgyhogy emiatt nagyon sokat foglalkoztunk azóta az autóval, kiemelt figyelemt fordítottunk rá, hogy jó legyen a fékünk. Megmondom őszintén, hogy elég nagy bizakodással indulunk a mecseki versenyen, de mindenképpen a célba érkezést fogjuk preferálni, egy picit kevesebb stresszel, de egy nagyon jót szeretnénk autózni.

Faltusz Dávid: Sziasztok! Várjuk a verseny rajtját, ahová Baksai Laciék is jönnek, ők nekünk komoly kihívóink lehetnek, illetve van még több páráros is, akikkel mindenképpen számolnunk kell. Nem akarunk nagyot kockáztatni, mert annak szerintem semmi értelme nem lenne így, hogy vezetjük a bajnokságot, és Laciék kihagyták az első futamot. Kár, hogy Várnai Dávidék nem jöttek, mert vívtunk volna velük egy jót. Alapvetően biztonságosan akarunk menni, és a második helyet be akarjuk húzni.

Ruszkai Attila: Szeretnénk végre elkezdeni az évet, szerencsére még nagyon nem csúsztunk le semmiről, mert úgy látom, csak az előző versenyen indult a kategóriatársak, kivéve Hinger Dávid, ő már azért ment. Gyakorlatilag mi csak szeretnénk egy jót autózni, mindenképpen célba érni és gyűjteni a pontokat, mert még az év vége még messze van, még bármi is lehet.

Molnár Ferenc: Nem ismeretlen a környék, már voltunk többször is itt és szeretjük egyébként a Mecsek Rallye-t. Mindig jók a pályák, jó a hangulat, ezúttal ráadásul a helyzethez képest jó sok nevező is van. Bízunk benne, hogy jól fogjuk magunkat érezni. Tulajdonképpen kizárólag ez a cél, miközben tisztességes helyen végezzünk, figyelni fogunk rá, hogy hogy állunk a 2WD Kupában. Jó helyen vagyunk, igyekszünk, hogy tudjuk ezt tartani. A lényeg, hogy végigmenjen az autónk, és örömmel fejezzük be a Mecsek Rallye-t, amikor vége van, a célban.

Molnár Zoltán: Megpróbálunk gyorsan menni, megpróbálunk a mezőny elejével menni. Ez nehéz lesz, mert azért nem a miénk a legfiatalabb technika. Nagyon nagy szerencsénkre kedden a éppen a műhely előtt ugrott szét a váltónk. Meglazult benne egy olyan csavar, amit nem is értünk, hogy hogyan történhetett, be volt ragasztva gyárilag, ráadásul ez egy teljesen gyári darab volt. Nem jártunk még így, de megoldódott, össze tudtuk rakni, készen van, úgyhogy támadunk. Óriási szerencsénk volt, hogy nem mindjárt a rajtdobogón estünk ki…

Buris István: Sziasztok! Elsősorban szeretnénk jól érezni magunkat. Nagyon sok barátunk segített anyagilag, hogy el tudjunk indulni a Mecsek Rallye-n, azért is jöttünk el, hogy örömet szerezzünk nekik, megháláljuk a jóságukat. Nincsenek nagy elvárásaink, szeretnénk célba érni és jót versenyezni szombaton.

Bartha Nándor: Nagy fájdalommal és kínszenvedéssel indultunk el a Mecsek Rallye-ra, mert szeretjük ugyan nagyon, de öregszünk, Miskolcról nekünk nagyon messze van a pécsi futam helyszíne. Szertjük Pécset, a mecseki pályákat, leginkább emiatt vállaltuk be ezt a hosszú túrát és persze a partnereink is örülni fognak, ha láthatnak minket a legendás pályákon. Ahol tudunk, idén rajthoz fogunk állni. Cél kizárólag a cél, eredményekkel kapcsolatban nincs elvárás velünk szemben, emiatt az idők nem fognak különösebben érdekelni, csak az időjárás, hogy ne legyen forróság, és hogy élvezzük a versenyzést. A varázs elmúlt, nem akarunk már annyira tűzön-vízen át hajtani, ennek ellenére maximálisan felkészültünk, az autó jó formában várja a rajtot.

Baksai László: Örülünk, hogy végre rajthoz állhatunk és nem mondom azt, hogy csak legurulni jöttünk. Tesztelni nem volt lehetőségünk, régen ültünk az autóba, de nyerni szeretnénk, mint bárhol máshol. Megpróbálunk valami jót virítani…

Czang György: Sziasztok! Nekem a kedvencem a Mecsek Rallye. Szeretnénk magunkat jól érezni a Diósgyőr Rallye-n felbuzdulva, – ahol viszonylag jól tudtunk menni – szeretnénk most is a középmezőny elejében autózni. Az a célunk, hogy most is minél közelebb legyünk az élmezőnyhöz és, hogy a 2WD Kupában legalább a dobogón, vagy annak a tetején álljunk a verseny végén.

Huhák Csaba: A pályák azok nem túlzottan ismerősek, de szeretnénk minél jobban feldolgozni és abszolválni őket. A célban és minél jobb eredménnyel szeretnénk zárni ezt a versenyt. Árpádtetőnek az egyharmadán már jártunk, akkor esőben, egy Mediterrán Rallye-n, egy Ladával, éppen ellentétes irányba autóztunk. Mondhatjuk azt, hogy szinte teljesen ismeretlenek nekünk a szakaszok.

Krampek Nándor: Hosszú idő után most térünk vissza a Rallye2-be, mert nincs más választásunk. Rallye3-ban mennénk szívünk szerint, nagyon sajnálunk, hogy nincs már, kár, hogy valakinek szúrta a szemét. Megpróbálunk ügyeskedni az ORB2-ben, aztán meglátjuk, hogy ez mire lesz elég.

Endrődi László: Tegnap állt össze az autónk, úgyhogy még nem tudtuk kipróbálni. Az elsődleges cél az az, hogy végigmenjünk, meg egy jót autózzunk. Az utolsó pillanatokban készültel az új motor, szerdán volt a padon, de még nem mentünk el egy métert sem. Az első körben minden kiderül.

Simon György: Szeretnénk minél gyorsabban menni. Egy kicsit ismeretlen a környék, nem sokat jártunk még erre, de azért voltunk már egy-két Pécs környéki versenyen. Élményeink alapján szeretjük nagyon a környéket, úgyhogy örömmel jövünk ide versenyezni.

Szabó Zoltán: Szeretnénk célba érni, illetve a P13-as kategóriában a dobogón végezni, ez a célunk. Jártunk már erre, de akkor csak az egyik szakasznak a felén mentünk versenytempóban, a többi pálya ismeretlen a számunkra.

Kerekes Bence: Nagy terveink nincsenek, szeretnénk majd jót versenyezni úgy, hogy semmilyen technikai probléma nem hátráltat minket. Soha nem voltam még Pécsen, Robi már egy párszor versenyzett itt. Elsősorban szeretnénk célba érni, de Robi, amikor itt versenyzett, akkor mindig nyert valamit, úgyhogy fel van téve a léc.

Csibrák Zoltán: Végig szeretnénk menni a teljes Mecsek Rallye-n és jól akarjuk érezni magunkat. Régen mentünk a Rallye2-ben, most fölkerültünk az ORB3-ból, eddig ott mentünk hamarosan ki fog derülni, hogy hová vagyunk jók.

Hauck Zsolt: Szeretnénk az első 10-ben végezni valahol, de erős a mezőny az évünk első ORB2-es versenyén. Az autót alaposan felkészítettük, innentől csak rajtunk múlik a verseny.

Janovich Öcsi: Tapasztalatszerzés céljából jöttünk, nekem ez lesz az első ORB2-es versenyem. Szeretnénk épségben bevinni a célba szombaton az autót. Márciusban Orfűn, két hete pedig Bakonyán álltunk rajthoz, más tapasztalatom nincs a környékről.

Lakatos Tamás: Különösebb terveink nincsenek, élvezni szeretnénk a versenyzést, remélem, hogy ez valami jó eredménnyel is párosul majd. A szervízbuszunk sajnos lerobbant, de itthon legyen ez a legnagyobb gondunk, ha más nincs kijövünk a szervízparkba lovaskocsival. 😀

Csimpolyás Tamás: A célba érés a legfontosabb az els Rallye2-es versenyemen, de közben szeretnénk jól érezni magunkat. Ezen felül semmilyen komoly terv nincsen.

Kiss-Szabó Mónika: Zsolt már versenyzett idén, de nekem ez lesz az év első versenye, emiatt nem sok mindent tudok mondani. Szeretnénk jót versenyezni, célba érni, jól menni a kategóriában és a 2WD Kupában is, a többit pedig meglátjuk, szombaton minden kiderül.

Kóródi Koppány: Nem jellemző ránk, hogy ennyire messze jövünk el Ózdról, de ezentúl szeretnénk többször menni a Rallye2 Bajnokságban. Mondjuk teljes évet. Szeretnénk a számunkra jó eredménnyel zárult Diósgyőr Rallye-t megismételni itt a Mecsekben. Szeretnénk jót és jókedvűen autózni.

Ruszó Krisztián: Pécsre sajnos ritkábban jövünk, mint, ahogy szeretnénk, mert a verseny rendezését, időtervét nem mindig sikerül összeegyeztetni a munkánkkal és a szabadságunkkal sem. Tavaly nem sikerült, idén igen. Reméljük, hogy sikeresek leszünk. Két pályán még nem mentünk eddig, újdonság lesz,nekünk, ennek örülünk, mert így fejlődik az ember.

Holecz András: Örülünk, hogy ezúttal lesznek kategóriatársaink, ők egy Alfa Romeo-val fognak versenyezni. A Diósgyőr Rallye-n sikerült beférnünk a Top10-be, a Mecsekben is ez lenne a cél, ha lehet itt is a a tizedik hely környékén szeretnénk végezni, vagy ha lehet még előrébb. De a legfontosabb cél a cél.

 

Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!