Godó Tomi és Tóth Szabi számára nem a vérre menő csaták jelentették az élvezetet Salgótarjánban, hanem a felszabadult autózás és a kikapcsolódás, amibe az elmúlt évhez hasonlóan idén is a technika ördöge akart nekik belerondítani. De Szabiék néhány idegőrlő pillanat után beintettek az ördögnek és vidáman abszolválták a versenytávot. Ennyi lesz a vágyuk Nyíregyházán is, ahol a saját versenyükön túl, a vetélytársak helyosztó csatáit is figyelemmel fogják követni, szurkolóként. Tóth Szabolccsal beszélgettünk.

Veszprémben ment utoljára Tamás a kocsival, ahol alaposan megdolgozták a murvás gyorsaságik a VFTS-t, nem fájt a pilótád lába az ugratókon sem. Hogyan készültetek a salgótarjáni versenyhétvégére?

Futóművet kellett módosítanunk, a murváról aszfaltra történő átalakítással kezdtük meg a munkát, majd a lőtéren és társain begyűjtött harci sérüléseket is felszámolták a szervizes barátaink. Eközben, mivel több verseny óta nem volt revízión a motor, erre is sort kerítettünk. Kálmán Tomi A-Z-ig átvizsgálta, és bizony nagyon jól döntöttünk, amikor elvégeztettük vele a felülvizsgálatot, mert volt néhány apróbb probléma, amik később balul sülhettek volna el. Főtengelyt is cserélt, és új beállításokat kapott az erőforrás, amiktől olyan jó lett a motorunk, mint még soha, amióta ezzel a kocsival megyünk. Nagyon jól sikerült minden, köszönjük Kálmán Tamás munkáját. De annyira utolsó pillanatban lett készen az autó, hogy gyakorlatilag egy millimétert sem tudtunk vele menni a superspeciál előtt. Úgy voltunk vele, hogy az első, 3,6 kilométeres, belvárosi szakasz, ideális lesz a főpróbára.

Azzal együtt tíz gyorsaságin kellett helyt állnotok. Hogy sikerült a számodra hazai Salgó Rallye?

A nyitó gyorsaságiról tudtuk, hogy a verseny része, de azzal is tisztában voltunk, hogy a lassítótól, lassítóig részek, nem fognak kedvezni sem Tamásnak, sem nekem, a VFTS-nek meg pláne nem. A motor kipróbálására jó volt a pálya, éreztük, hogy jó erőnek örvend az átvizsgált motor. Komolyabb tervek és lehetőségek híján a szombati napunk ennyi volt. Ezzel máris tovább jutottunk egyébkén, mint tavaly, mert az előző évben már akkor kiestünk, mielőtt elindultunk volna. 2017-ben, az első szakasz rajtja előtt kb. 500 méterrel leállt az AC pumpa és addig szerelgettünk, míg rá nem jöttünk, hogy csak fals levegőt szív valahonnan. 16 percet késtünk, az első időellenőrzőből miközben maximum 15-öt lehet. Sikerült egy kicsit elodáznunk a kizárást, így tudtunk autózni néhány gyorsaságit. Ilyesmire most nem volt szükség, önerőből, rendben célba értünk. De a technika ördöge nem felejtett! Az idei futamon reggel, a parc ferme-ben beindítottuk az autót, minden hibátlan volt. A szervizparkban gumiztunk, matricáztunk, szokásos módon történt minden. A szerviz után gyűjtő volt, ahol leállítottuk a kocsit, majd induláskor ismét pöcc-röff és mentünk. Az időellenörzőben a lányok a visszaadták a menetlevelet és azonnal leállt az autónk, beindulni pedig nem volt hajlandó. Kiugrottam, kitoltam az autót, az IE állomásról. Tamás ismét ráadta a gyújtást és nem hallottuk az üzemanyag szivattyú búgását. Az orosz módszerre – rávertem párat – nem reagált, így a finomabb megoldást is kipróbáltam, addig-addig molyoltam vele, míg rájöttem, hogy az egyik saru van eloxidálódva.

Megtisztogattam, úgy ahogy, összedugtam, de a lényeg az volt, hogy a motor életre kelt, elindultunk a második gyorsaságira, ahonnan egy percet sem késtünk. Ennyit javultunk egy év alatt. 😀 Innentől kezdve egy csavart sem kellett meghúznunk nap közben az autón. Próbálgattuk a beállításokat. Elől keményítettünk a futóművön, hátul puhítottunk, de Zagyvarónára nem sikerült megtalálnunk, amit kerestünk. Vizsláson és Sámsonházán a futómű tökéletes volt és Tamás is kézre álló feladatnak érezte ezeket a pályákat. Ceredet szeretjük, de ezúttal nem találtuk meg vele, a közös nevezőt. Kalandunk nem volt, ám minden körben találkoztunk olyan versenyzőtárssal, akinek valamiben a segítségére tudtunk lenni. Etapon szerelgettünk ennek is, annak is, de a mi Ladánk szerencsére meg sem pisszent, tette a dolgát, egészen a célig. A végén kupát ugyan nem kaptunk, de nagyon boldogok voltunk, mert én több hónapot kihagytam, hiányzott a versenyzés, ezért már attól is nagyon jó kedvem volt, hogy autózhattunk egy nagyot. Tamás annak is örült, hogy én örülök. Hetedikként értünk célba a P12-ben, kaptunk érte néhány pontot, de ennek nem volt különösebben lényege. Amiért rajthoz álltunk, azt megkaptuk, jól éreztük magunkat és még a dráma is megvolt. 🙂 Ráadásul az autót sem törtük össze. 🙂 Elégedettek voltunk a futam végén.

Nyíregyházára ugyanezek lesznek a tervek?

A dolgok jelenlegi állását nézve azt mondom, hogy ha valamilyen előre nem látható probléma nem jön közbe, akkor ott leszünk Szabolcsban, tervbe van véve az évzáró futam. Az időbeosztás tekintetében én a minél inkább hétvégi rendezést támogatom, mindketten dolgozunk, nehéz szabadságot szerezni. Reméljük, hogy semmi nem áll az utunkba. Tamás már „tizenéve” ment utoljára a Zemplénben, nekem is van lassan öt éve, hogy legutóbb a környéken versenyeztem. A híresztelések szerint lesznek vadonatúj gyorsaságik is, ezért különösen várjuk a rajtot, szívesen autóznánk az új pályákon. Ezek mindig képesek arra, hogy felborítsák az erőviszonyokat, az ORB és a Rallye2 mezőnyében egyaránt, ezért nem csak versenyzőként, hanem szurkolóként is izgalmas évzáró futamra készülődünk, a novemberi versenyhétvégén.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

 

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!