Tamás Gyuszó és Ábel László régen vehetett részt olyan futamon, amin ennyire gondtalanul róhatták a kilométereket, mint az Ózd-Eger Rallye-n. Ugyanakkor Gyuszó megjegyezte azt is, hogy nagyon hiányzott nekik az a két gyorsasági, amit Királdon kényszerültek kihagyni. Tamás Gyulával beszélgettünk.

Milyen tervekkel utaztatok el az Ózd-Eger Rallye-ra?

Elsőként üdvözlök minden kedves olvasót! Szerettük volna megnyerni a 6-os kategória küzdelmeit, de bevallom őszintén, hogy nem gondoltunk arra, hogy a kategóriatársak ennyire gyorsak és ügyesek lesznek. Nem néztünk le senkit sem a rajt előtt, erről szó sincsen, de megleptek minket a vetélytársak. Még így is sikerült a géposztályunk harmadik helyére behozni a Citroen C2R2Max-unkat a futam végén.

Milyen volt a verseny mi történt veletek a gyorsasági szakaszokon?

Az Ózd-Eger Rallye volt az utóbbi két évben az egyetlen olyan versenyünk, ahol nem csúsztunk és nem forgatunk meg, technikai hibánk, vagy hátráltató tényező nem nehezítette a versenyzésünket. Hibátlanul végig tudtunk menni, nem volt probléma sem velünk, sem az autóval.

Mondhatnám azt is, hogy egy majdnem unalmas versenyt teljesítettünk. 🙂 Furcsa volt, hogy nem volt semmilyen említésre méltó esemény a nap során. Részünkről én egy jó versenynek nevezném az Ózd-Eger Rallye-t, mindössze azért vagyunk szomorúak, mert két nagyon jó gyorsaságit is etapként kellett teljesítenünk. Szívesen versenyeztünk volna nem csak egyszer, hanem mindháromszor Királdon.

Tudjuk, hogy Sátán vesztettünk időt, mert nem volt elegendő a végsebességünk a hosszú egyenesben, néha maximális fordulaton utaztunk, éppen ezért a technikásabb, több kanyarral tarkított Királdon szerettünk volna behozni valamennyit a sátán elvesztett időnkből. Ez nem sikerült. A 6-os géposztályban a bronzérmet szereztük meg, összetettben pedig a 11. helyen zártuk a futamot.

Mire készültök A folytatásban?

Mi reménykedünk abban, hogy lesz Salgó Rallye, remélhetőleg tudunk menni és remélhetőleg meg tudják beszélni a versenyzők és az illetékesek az ózdi futam után kialakult helyzetet. Mi szurkolunk mindenkinek és főleg annak, hogy nagyon hamar konszenzus szülessen és normalizálódjon a helyzet.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!