Tamás Gergely és Mohácsi Laci óvatosan kezdett neki a versenyzésnek Miskolcon, mert Gergő jól tudta, hogy a magas rajtszámuk miatt rájuk már az első körben is leselkedik a kicsúszás veszélye. Sajnos nem tévedett, mert, nem sokkal később, a hepehupás aszfalt és a „zizi” őket is eldobta, így az ötödik szakaszon véget ért számukra az év második futama. Tamás Gergellyel beszélgettünk.

Hogyan készültetek a Miskolc Rallye-ra?

Túl sokat nem készülődtünk, mert amikor átnéztük Eger után az autót, akkor nem találtunk rajta semmi különöset, úgyhogy csak a szokásos cseréket, kötelező teendőket végeztük el, no és persze lemostuk, hogy szép, tiszta autóra ragaszthassuk fel a miskolci rajtszámot és a kötelező matricákat. 🙂 Új navigátorral, Mohácsi Lacival érkeztem meg Miskolcra, ez volt az első közös versenyünk. A közös munka jó volt, Laci ügyesen diktált, csak sajnos nem voltunk túlzottan eredményesek. Többet vártam ettől a versenytől.

Nézzük a versenyeteket! Tényleg nem tartott túl sokáig.

A mezőny végén, magas rajtszámmal rajtoltunk, úgyhogy nekünk már az első körben is rettenetesen felhordásosak voltak a pályák. Óvatosnak kellett lenni, de azt kell mondanom, hogy az óvatosságon felül, még be is aludtam. Több dolog is zavart. Ezek közül kiemelném a gumik kihelyezését és az emiatt rettenetesen felhordásos pályák borzasztó állapotát. A gumik, az itinerben feltüntetett helyükkel köszönőviszonyban sem voltak a valóságban. Ennek ellenére megforgásunk, kalandunk nem volt az első három szakaszon, leszámítva azt, amikor kiestünk. Nem voltam jó formában, csakis a magam számlájára írhatom azokat az eredményeket, amiket megszereztünk. Teljesítettük az első kört, szervizeltünk, említésre méltó esemény csak egy történt, az is később, amikor felborultunk. Az ötödik, dobálós szemerei szakaszon, féktávon megúszott a kocsi hátulja, a kerekek lecsúsztak a fűre, keresztbe állt a kis Twingo és az első gumisor előtt, orral beestünk az árokba, ahol átfordultunk autóstól. Tömören összefoglalva: annak örülünk, hogy vége lett a Miskolc Rallye-nak, annak pedig nem, hogy nem a célban és hogy anyagi kár keletkezett az autónkban.

Mikor számíthatunk rátok, hol szeretnétek legközelebb rajthoz állni?

Szombathelyen – és Veszprémben – biztosan nem fogunk elrajtolni, de Székesfehérváron szeretnénk ott lenni. Aztán pedig jöhet a többi aszfaltos verseny, szépen sorjában! Baranya Kupa, Salgó és Zemplén Rallye. Amint gatyába ráztuk a kocsinkat azonnal jelentkezni fogunk, mert nagyon szeretnénk már végre egy jó és hibamentes versenyen részt venni.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!