Trencsényi Vince: Az ORB-ben szeretnénk idén versenyezni
A Rally2 abszolút bajnok pilótája, Trencsényi Vince, idén már másodjára autózott a Ford Fiesta R2T-vel, és az edzések után úgy érzi, hogy az autó, valamint ő is teljesen felkészült az…
Csomós Mixi: Itthon és külföldön is szeretnénk versenyezni
Csomós Mixi és Nagy Attila vegyes érzelmekkel gondol vissza a 2018-as évre, több verseny is máshogy alakult, mint ahogyan azt a srácok előzetesen eltervezték, illetve nagyon sok hasznos tapasztalattal…
Bacsa Tamás: A Ladánk egyelőre a B tervünk
Bacsa Tomi és Hanyik Gergely számára pechesen kezdődött a 2018-as év, de a páros egy percre sem vesztette el a lendületét, talpra álltak a szorult helyzetből, elkészíttették az új motort,…
Hibján József: Óriási álmunk válik valóra 2019-ben
Sok vadiúj Peugeot 208 R2-t sikerült 2018-ban, a gyorsasági szakaszokon móresre tanítania Hibján Jocinak és Szurovcsák Pistinek a jó öreg Citroen C2R2Max-al, az ORB mezőnyében, aminek egy értékes ezüstérem lett…
Dudás Gergő: Mi sem gondoltunk, hogy tovább lépünk a Rallye2-ből
Dudás Gergő 2017-ben mutatkozott be a Rallye2 Bajnokságban és 2018-ban már az ORB mezőnyében is megtanulták a fiatal pilóta nevét, mert kétszer is kupákat csent el, Szabó Krisztián navigálásával a…
Jánosa Ákos: Lehet kellett a két defekt a bajnoki címhez
Nagyon nem úgy alakult a Nyíregyháza Rallye Jánosa Ákos és Rubóczky Attila számára, ahogyan azt ők előzetesen elképzelték, de amiért elutaztak az évzáró futamra, azt maradéktalanul meg is szerezték, így…
Jánosa Ákos: Már csak a kapukulcsot kell megszereznünk
Jánosa Ákos és Rubóczky Attila számára jól kezdődött, küzdelmesen folytatódott és kitűnően ért véget a Mecsek Rallye, ennek köszönhetően elérhető közelségbe került a pároshoz, három, év végi bajnoki cím is.…
Jánosa Ákos: Kár, hogy nem Salgótarjánban ért véget a bajnokság
Jánosa Ákos és Rubóczky Attila sokszor összeakasztotta a bajszát idén a makrancoskodó Peugeot 208 R2-jével, hiszen az év eleje óta kerestek egy apró, ám annál bosszantóbb műszaki hibát, ami rendre…