Szombathelyi Péter és Heffner Gergő sikerrel vette az első akadályt, a célban zárták pályafutásuk bemutatkozó rallye versenyét, a megerősödött Rally2-es mezőnyben elért kiváló eredményükkel pedig még önmagukat is sikerült meglepniük. Szombathelyi Péterrel beszélgettünk.

Életetek első rallye versenyére készültetek az Orfű Rallye előtt. Milyen elképzelésekkel tudtatok nekivágni ennek a futamnak?

A végén kezdem. Azt kaptuk, amire vágytunk és számítottunk. Nekem a rallye összekötődik Péccsel és Salgótarjánnal, ez a két helyszín, ha bármikor szóba kerül azonnal a rallye jut róla eszembe. Rallye-n mi még valóban nem mentünk sohasem. Újak voltak a pályák, új volt az autó, újak voltunk az autóban mi egymásnak a fiammal, Gergővel úgyhogy sok mindenre kellett odafigyelnünk az Orfű Rallye során, és most ismerkedtünk meg a Rally2 Bajnoksággal is. Két dolog számított. Nevezetesen az, hogy ne törjük össze az autónkat és a célban fejezzük be a versenyt. Ezeket sikerült megvalósítanunk.

Milyen volt belülről?

Élveztük a futamot, de a nagy tempós részeket még nem mertük elvállalni. Orfűn debütáltunk, azzal az opcióval nem számoltunk a verseny során, hogy bedobjuk valahol a fák közé az új kocsinkat. Amennyire tudtunk igyekeztünk jó teljesítményt nyújtani, és ebben az autónk tökéletes partnerünk volt, hiba nélkül tette a dolgát a rajttól egészen a célig.

Pont úgy, mint a csapatunk, a PSZA Motorsport. Az időeredményeket elnézve eléggé elmaradtunk a mezőny elejétől, de azokkal a versenyzőkkel, akik hozzánk hasonlóan most érkeztek a Rally2 Bajnokságba, azokkal tudtuk tartani a lépést. Attól egy kicsit többet kaptunk egyébként az ellenfelektől, mint amennyire gondoltunk, de a kocsink végsebessége 150 km/óra – meg egy kicsi – körül van, az élmezőny pedig 180 felett autózott a végsebességet megkövetelő részeken. Ezt az autó sem tudta, de mi sem voltunk ennyire bátrak. Ez még kívül esik a mi komfortzónánkon.

A verseny során három olyan momentum adódott, ami nem úgy történt, ahogy mi azt elképzeltük. A reggeli hidegben, a remeteréti elágazásnál felállítottuk az autót két kerékre, de később rájöttünk, hogy sokan jártak így, szinte mindenki így fordult el ott. A harmadik kör kezdetén a visszahűlt fékek és gumik miatt óvatosabbak voltunk, egyszer nagyon nagy féktávot vettünk. A másik esetnél, egy jobb24-ben elkezdte tolni a kocsi a hideg gumikon az elejét, de egyet visszaváltva megoldottuk a dolgot, még a kerekek a pálya szélét sem érintették.

A végeredménnyel abszolút elégedettek voltunk, mivel 14 ladás páros indult és közül a hetedik helyen értünk célba. Ezt már a rajtban aláírtuk volna.

Hol láthatunk legközelebb titeket?

Teljes bajnokságot tervezünk, szeretnénk indulni Egerben is. Az Eger Rallye számunkra, vagyis leginkább Gergőnek már a rajt előtt is tartogathat bőven kihívásokat, hiszen a fiam pénteken délután, 15 órakor ballag a gimnáziumból, hétfőn pedig megkezdi az érettségit. Emiatt határeset a tervünk, ha mégsem tudunk elindulni, akkor meg fogjuk keresni a lehetőséget a kieső versenykilométerek pótlására. Mindenképpen rallye-ban gondolkodunk, nem feltétlenül reptéri futamokon. Akár egy egyedi rajtengedélyes ORC-s megmérettetésre is beneveznénk, ha az elképzeléseinknek megfelelő és elérhető rallysprint nem lesz a versenynaptárban. De a fő célunk idén továbbra is a teljes, Rally2-es Bajnokság.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!