Szabó Zoltán és Nagyváradi Roland okosan osztotta be az előnyét a teljes Zemplén Rallye-n, viszont a sötétben nem merte Zoli annyira nyomni a gázt, mint kellett volna, így egy hajszállal, de lemaradtak a kategória győzelemről. Szabó Zoltánnal beszélgettünk.

Az Ózd Rallye-n sok minden nem történt veletek hamar, kiálltatok…

Az Ózd Rallye salakpályás prológján sajnos tönkrement a kuplung a kocsiban rezonanciát éreztünk, és reggel mindössze 15 perc állt a rendelkezésünkre arra, hogy kicseréljük a kuplungszerkezet. Ez nagyon kevésnek bizonyult a javításra, nem tudtuk elhárítani ennyi idő alatt a problémát, kikéstünk, nem teljesíthettük a versenyt. Nagyon hiányoztak azok a pontok a bajnoki versenyfutásban.

A Zemplén Rallye-ig már volt elég idő, sikerült ráncba szedni a Ladátokat. Milyen tervekkel érkeztetek meg az évzáró futamra? A ponttáblázat állása szerint még harcban voltatok a P13-as kategória bajnoki címért.

Igyekeztünk a legjobb tudásunk szerint felkészíteni a versenyautónkat a végső csatára, nagyon sok mindent kicseréltünk, jól sikerült a felkészülésünk. A Zemplén Rallye teljes versenytávját kibírta a kocsi, ezzel mindenképpen elégedettek lehettünk.

A legfőbb vágyatok viszont nem jött össze…

Riskó Daniékkal és Kókai Gáborékkal együtt mindhárman a bajnoki elsőségért küzdöttünk a versenyen, ebből a csatából Gabiék jöttek ki a legjobban, ő nyerték meg az éves értékelést, Daniék pedig a futamot. Mindkettőjüknek szívből gratulálunk a szép eredményekhez! Én miskolci vagyok, mégis ismeretlenek voltak a zempléni pályák, viszont sikerült egészen jól felírnunk őket.

Az első gyorsaságin Daniékkal közel azonos időt autóztunk, láttuk, hogy akár még az első hely is meglehet a nap végére. A második szakaszon a vetélytársaink hibáztak egyet, így 20 másodperc előnyhöz jutottunk, amit egészen az ötödik gyorsasági szakasz végéig meg tudtunk tartani. Azon kívül, hogy már-már szokásos módon tönkrement az önindítónk, más gondunk nem volt, ezt szinte rutinszerűen megoldottuk, hibátlan volt majdnem teljesen a kocsi. Az utolsó mádi szakaszt már korom sötétben rendezték meg, sajnos nem voltam eléggé magabiztos, éppen annyit kaptunk Riskó Daniéktól, hogy 0,8 másodperccel átvették tőlünk a vezetést, és megnyerték a kategóriát. A Zemplén Rallye-n lecsúsztunk a kategóriánk első helyéről, és ezzel a bajnokságban is lentebb léptünk egyet a dobogón, bronzérmet szereztünk 2022-ben.

Azt már akkor tudtuk, hogy bajnokok nem lehetünk, amikor Jobbágy Krisztiánék kiálltak, mert onnantól kezdve Kókai Gabiéknak gyakorlatilag csak el kellett gurulnia a célvonalig, és azzal már elegendő pontot szereztek a végső győzelemhez.

Az eredmény így is szépe lett, de gondolom nem voltatok vele elégedettek ezúttal…

Bevallom, hogy kifejezetten csalódottak voltunk, mert nagyon picivel kaptunk ki. Minden az utolsó szakaszon dőlt el, ahol a lámpasorunk sem volt az igazi, én is túl óvatos voltam, nem mertem olyat menni, mint amilyet kellett volna. Csak egy picivel szükségeltetett volna jobban nyomni a gázt, egyetlen jobb kigyorsítás, egy pár méterrel rövidebb féktáv is elég lehetett volna, az elsőségünkhöz, de ez már történelem.

Az idei évre van még valamilyen tervetek, vagy már csak 2023-ban találkozhatunk?

Idén mi már biztosan nem állunk rajthoz sehol sem, a műhelyben tervezzük eltölteni az időt, és alakítunk valamennyit az autón a következő szezonra. Nagy változás nem lesz, a Rally2-ben szeretnénk indulni továbbra is, természetesen a P13-as kategóriában. Másodikok már voltunk, most harmadikok lettünk, jó lenne a következő év végén a dobogó legfelső fokára is fellépni.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!