Mindössze 400 méter. Ebből 200, csak gáz nélkül, gurulva. Ennyi volt Forgács Laci és Bartók Erik számára a Baranya Kupa, mert az első szakasz rajtja után azonnal feladta a harcot a BMW-jük motorja. Nem úgy a srácok, akik úgy döntöttek, ha törik, ha szakad, akkor is ott lesznek a Budapest Rallye-n, mert nagyon kijár már nekik egy jó verseny, az idei évben. A Forgács László-Bartók Erik páros nyúlfarknyi Baranya Kupájáról, a csapat mindenesével, Laci korábbi navigátorával, Szabó Krisztiánnal beszélgettünk.

„Negyed mérföldről, negyed mérföldre élek. Semmi más nem számít. (…) Arra az alig tíz másodpercre, szabad vagyok.” Ez is lehetne a mottója a srácok komlói versenyének.

Sajnos igen. Bár egyáltalán nem egy gyorsulási verseny távjára készültünk, hanem 116 versenykilométerre.

Ismerték már a fiúk a pályákat?

Laci ment már rajtuk, de Eriknek, a borsodi pályákon kívül minden újdonság. A bejáráson tetszettek nekik a gyorsaságik, lelkesek voltak, mert kitűnő pályákon voltak itinert írni. Az itiner elég jó lett, mert volt rá bőven idő, hogy elkészítsék, a szervezők bőséges időt biztosítottak a gyorsasági szakaszok feltérképezésére. Csütörtökön reggeltől kizárólag erre koncentráltak Laciék. De ebből sokat nem kellett visszaolvasnia a versenyen, Eriknek.

Zobák, rajt és szinte ennyi volt.

Kezdjük egy kicsit messzebbről, mivel a versenyt már úgyis összefoglaltad ebben a mondatban. A Salgótarjánban elszenvedett technikai hibánk kijavítása eléggé elhúzódott, és sajnos ezért nem tudtunk ott lenni a Székesfehérvár Rallye-n sem. Az alkatrészek beszerzése több idő volt, mint, amit előzetesen megígértek. Három hétről volt szó eredetileg, de pont a duplája lett belőle. Ezután jöttek a műhelymunkák, a fiúk pedig otthonról leshették a székesfehérvári eseményeket. Komlóra is éppen csak elkészült a motor, két nappal a verseny előtt került be a gépházba, kipróbálni, tesztelni nem volt lehetőségünk, pedig voltak mostanában a környékünkön kisebb sprintversenyek, de oda nem jutottunk el. Így elindultunk a Mecsekbe, a végeredményt pedig már tudjátok.

Mi történt a BMW-tekkel?

A rajt után kétszáz méterrel elkezdett háromhengerezni a motor, négyszáz méternél pedig félre kellett húzódni a kocsival. Vasárnap már szét is szedte Laci az erőforrást, és három hibára is gyanakszunk. Ezúttal nem szakadt le a szeleptányér, „csupán” a szelepek hajlottak el. Az egyik szelepről az ék leesett, ami azok számára, akik ismerik a motorok működését, azok tudják, hogy ez elvileg lehetetlen, valamint a vezérléssel is adódtak problémák. A kiváltó okokat nem tudjuk, de minden eshetőséget ellenőrizzünk és megtaláljuk, hogy mi vagy ki tehet erről a problémáról.

Mit gondolsz, ott lesztek a Budapest Rallye-n?

Neveztünk a Budapest Rallye-ra, de ismerve a körülményeket és az előzményeket biztos vagyok benne, hogy nem fog addigra elkészülni a motorunk javítása. Ezért már vissza raktuk bele a korábbi, hathengeres motort, ami tavaly teljesített szolgálatot a BMW-nk „reaktorterében”. A gyári motorvezérlőn kell egy kicsit csiszolnunk, írnunk, mert nagy szükségünk lenne már egy jó versenyre, tökéletesen működő autóra, hiszen az idei évünk eddig egyenlő a nullával. Katasztrófa. Rengeteget költöttünk azért, hogy ne tudjunk versenyezni. No ezen a szép gondolaton szeretnénk változtatni a Budapest Rallye-n, ahol csak célba szeretnénk érni, semmi másra nem vágyunk. 2014-ben jártunk arra legutóbb, a pilisi pályákon, akkor én navigáltam Lacinak, és a mostaniak közül két pályán is autóztunk. Az egyiken visszafelé. A harmadik gyorsasági pedig újdonság lesz. Ha a kitűzött célokat elérjük, mi akkor már nagyon boldogok leszünk.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Partnereink:

Alpha Machine Kft, Zempléni Építő és Gépészeti Kft, Alu Casting Support Kft, Certa Kft, Orbitex Kft, Vári- Vill Kft, Toptimber- Road Kft, Mika Gábor e.v., Koncz Tamás e.v., Alinea-B Bt, Bon Copy Kft, Autóbontó Sátoraljaújhely, Pizza Rosso, Szalontai Pálinka, www.fedortanya.hu, Forgács Tomi és Németh Robi

Média Partnereink:

www.rallye2.hu, ztvmotorsport.hu, RallyFeeling, www.duen.hu

 

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!