Simon Gyuri és Simon Timi egy métert sem tudott problémák nélkül autózni a Székesfehérvár Rallye-n, de az erejüket nagyon jól mutatja, hogy a gondokkal együtt is a Lada Kupa harmadik helyéről álltak ki, de a P12-ben is csak egyetlen helyre voltak a dobogótól. Simon Györggyel beszélgettünk.
Mire készültetek Székesfehérváron? Mit vártatok a versenytől, a fehér aszfalttól, a forróságtól? Mennyire volt ismerős a környék?
Mi, a Rallye 3-ban már mentünk a Pusztavám-Oroszlány gyorsaságin, mindkét irányból oda-vissza, úgyhogy az az egy szakasz ismerős volt a háromból, a másik kettő viszont abszolút nem. Nagyon készültünk a Székesfehérvár Rallye-ra, mert a diósgyőri versenyen egy kicsit fénysérült lett a karosszéria. Az utolsó pillanatokra készültünk el a festéssel, a futóműjavítással, mindennel együtt, úgyhogy küzdöttünk érte rendesen, hogy a versenyre minden meglegyen. A festés előkészítését én végeztem el, futó percre találtam egy olyan fényezőt, aki ráért lefújni a kocsit, kis túlzással a festés Székesfehérvárra menet, a tréleren száradt meg. Hozzánk 315 kilométerre van a Koronázó város, ezért a hőségben az utazás, meg az odaérés is elég nagy szenvedés volt.
@rallye2.hu Simon György-Simon Tímea Székesfehérvár Rallye 2024 Rallye2 Gy1 Pusztavám-Oroszlány Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying rali
Hagyjad már magad… 😀 😉
Ja, persze, tudod miről beszélek, hiszen egy faluból származunk, indulunk a versenyekre. 🙂 Tehát felkészítettük a kocsit, és rendesen be lett programozva a melegre, amit tudtunk megtettünk, de a végén csak nem sikerült minden tökéletesen, mert az első gyorsasági szakasz, legelső kigyorsításától kezdve baj volt vele.
Panaszkodtál rá verseny közben is. Mi történt?
Valamilyen elektronikus baj ütötte fel a fejét, amire nem tudtunk rájönni a helyszínen, ezért sokat szenvedtünk, nem lehetett az autóval egy jóízű gyorsot menni egyszer sem.
Azokon, amik nem voltak jóízűek történt veletek valami?
Semmi kaland, vagy beesés nem történt, a motor nem forgott ki, úgyhogy nem volt elegendő teljesítmény és tempó. 120 kilométer/óra volt a végsebességünk, emiatt kizárólag a technikásabb részeken, ahol nem kellett nagyobb fokozatokba kapcsolni, ott tudtunk egy kicsit gyorsabban menni, illetve közelebb kerülni a többiekhez.
Megpróbáltátok megoldani a problémát, a második szervizben is dolgoztak a srácok keményen, de…
Igen, köszönjük szépen a szervizcsapatnak, Pistinek és Sanyikának, ők mindent megtettek, hogy tovább menjünk, nem rajtuk múlt a siker. Ők is küzdöttek a meleggel, valamint az elemekkel, mindent, cseréltünk trafót, gyertyát, állítgattunk a benzinnyomáson, de semmire nem akart megfelelően reagálni. A végén már egy henger sem akart beindulni, csak a szenvedés volt vele, meg a gyász. Hat szakasz után inkább összecsomagoltunk.
@rallye2.hu Simon György-Simon Tímea és Ruszkai Attila-Bodnár Attila Székesfehérvár Rallye 2024 Rallye2 Gy5 Kőhányás-Pusztavám Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying rali
Megpróbáljátok a Győr Rallye-t?
Várjuk a versenykiírást, ha azt látjuk, akkor könnyebben tudunk majd dönteni róla. Ennek a döntésnek a meghozatalában az is sokat segítene, ha tudnánk, hogy mi lesz az évzáró Zemplén Rallye-nak a sorsa, mivel hallani róla ilyen-olyan mende-mondákat. Ezen információk birtokában talán az elhatározás is könnyebben jönne a győri futammal kapcsolatban.
Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor