Hauck Zsolt és Horváth Viktória még csak szokja az ORB2 mezőnyét, ismerkedik a követelményekkel, a sikeres pécsi bemutatkozásuk után pedig a Székesfehérvár Rallye-n is sokat tanultak, a célban fejezték be a legutóbbi Rallye-2-es versenyüket. Hauck Zsolttal beszélgettünk.

A Mecsek Rallye-n mutatkoztatok be a Rallye2 Bajnokság mezőnyében és rögtön utána eljöttetek Székesfehérvárra is. Pécsett abszolút negyedikek lettetek a maréknyi mezőnyben. Mik voltak a tervek a székesfehérvári futamra?

Fehérvárra a pályaismeret szerzése miatt mentünk, hogy jövőre fel tudjunk készülni, legyenek tapasztalataink 2025-re. Vártuk nagyon a rajtot, a Pusztavám-Oroszlányon már mentünk korábban, ezért azt hittük, hogy az fog a legjobban sikerülni, de nem így lett.

@rallye2.hu

Hauck Zsolt-Horváth Viktória Székesfehérvár Rallye 2024 Rallye2 Gy1 Pusztavám-Oroszlány Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying rali

♬ eredeti hang – Rallye2.hu/ORB2.hu – Rallye2.hu/ORB2.hu

Hanem hogy lett? Mi történt veletek a nyolc gyorsági szakaszon?

Már az első féktánál éreztem, hogy a fék nem az igazi, mindig be akart vinni balra, elhúzott egy kicsit, emiatt elbizonytalanodtam a kocsi iránt, de jómagam is dekoncentrált voltam. A poros részeken nehezen tudtam megfékezni a VFTS-t, de nem sikerült máshol sem olyan féktávokat venni, mint amilyeneket máskor szoktam. Ez már önmagában is megpecsételte a napunkat. A Kőhányástól féltem a legjobban a pályafelírás közben, az valamennyire rizikósnak tűnt, viszont az tetszett a legjobban. Ott (is) próbáltunk jól teljesíteni, mert a harmadik gyorsasági, Nagyveleg különösebben nem feküdt nekünk és a két éves gumijainknak sem. Eléggé csúszkált az autó, be is néztünk egy árokba egy poros részen, ami az én hibám is volt. Az első kör végén visszamentünk a szervízparkba, a fiúk állítottak az autón – köszönjük nekik az egész hétvégi munkájukat – nekik köszönhetően jobb lett a fék, valamint a futómű is, a lengéscsillapítók keménységén módosítottunk, így kezdtük felvenni a tempót a többiekkel. Nagyjából ennyi történt. Volt két korai rajtunk, azokért kaptunk összesen 20 másodpercet és beírtak még mellé két percet, mert az egyik időellenőrző állomásra hamarabb bementünk. Próbáltam én kiköszörülni a figyelmetlenségem miatti csorbát, gyorsan rükvercbe kapcsoltam, ám lebuktunk, észrevettek. 🙂 Csak előrébb akartam gurulni, de mire eszméltem már a sárga táblán belül találtuk magunkat és a Sportbírók egyből beírták a két percet. Mivel csak ismerkedni voltunk ez sokat nem számított, gyakorlatilag semmit nem zavart abban, hogy ismerkedjünk a Rallye2-vel, sőt még tanultunk is az esetből. Jövőre szeretnénk komolyabban művelni ezt, tanulunk kell az autót, a bajnokságot. Az autó kiváló, nagyon jól szól nekem kell felnőnöm hozzá.

A meleget hogyan bírtátok?

Elég nehezen. Azt hittem magamról, hogy jobban tolerálom majd a hőséget, de nem. Mindenkinek ugyanolyan kánikula volt, még nem mentünk soha ennyire forró versenyen, egyszer ezt is ki kellett próbálni.

Ezúttal nem jutottak nektek serlegek. Nagyon csalódottak voltatok?

A P12-ben a hatodikak, a Lada Kupában pedig az ötödikek lettünk. A gumi meg a fék miatt csalódottnak éreztem magam másnap, örültem volna, ha jobban teljesítünk, de nem az volt a célunk, hogy elsők legyünk. Amiért mentünk azt megkaptuk, szereztünk pályaismeretet, ismerkedtünk a Rallye2 Bajnoksággal, tanultuk, hogy hova mikor kell mennünk, felmértük az etapokat, hasznos volt a verseny. Ilyen hosszú etapokon sem autóztunk még pályafutásunk során. Szoktuk a teendőket, élveztük, teljesen jó volt a hangulat, örülünk, hogy ott lehettünk.

@rallye2.hu

Hauck Zsolt-Horváth Viktória Székesfehérvár Rallye 2024 Rallye2 Gy5 Kőhányás-Pusztavám Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying rali

♬ eredeti hang – Rallye2.hu/ORB2.hu – Rallye2.hu/ORB2.hu

Folytatás Győrben? Eljöttök-e a Győr Rallye-ra?

Tervezzük a Győr Rallye-t, de mindenképpen megvárjuk a versenykiírást és ha tetszeni fognak a pályák, akkor leadjuk a nevezésünket. A Rábaringet különösebben nem szeretjük, úgyhogy, ha az is felkerül az útvonallapra, akkor valószínűleg nem veszünk részt a következő fordulón. Ha megússzuk az écsi pályát, akkor 90%-ra mondom, hogy szeptemberben is találkozhattok velünk a Rallye2 mezőnyében.

Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!