Seben Janó és Bahor Krisztián számára jól indult az Eger Rallye, remekül álltak, de a BMW-jük váltója a verseny első felében megadta magát, még segítséggel sem sikerült visszatérniük a mezőnybe. Seben Janóval beszélgettünk.
Az Orfű Rallye hirtelen, váratlan és ijesztő véget ért nektek márciusban. Mit terveztetek az Eger Rallye-ra?
Az volt a legfőbb elképzelésünk az Eger Rallye-val kapcsolatban, hogy végig csináljuk a versenyt. Ahogy említetted a kérdésedben, Orfűn két kör után kellett befejeznünk a versenyt, mert az egyik szerelőnk, barátunk, Ádám rosszul lett, kórházba vitték, de szerencsére már jól, és régen otthon van. Az autónkkal egyébként semmilyen gond nem volt az évnyitó futamon. Egert nagyon szeretjük, maga a város is a kedvencünk, komoly terveink voltak az Eger Rallye-ra. Sok BMW-s márkatárs gyűlt össze a mezőnyben, velük szerettünk volna versenyezni.
Egy darabig ez összejött és nem is álltatok rosszul a csatában, hiszen egészen a kiállásotokig a P14-es géposztály harmadik helye volt a tiétek. Mi történt?
A szombati superspecial szakasz nekünk kimondottan tetszett, mivel ez egy elég gyors pálya volt. Legalábbis magunkhoz képest mi azt éreztük, hogy tempósan megyünk, és ezt az óra is megerősítette, hiszen a második helyen fejeztük be a P14-ben az egrszalóki gyorsaságit. Vasárnap reggel Bátort rendben teljesítettük, majd Sirokon, kb. a pálya ¾-edénél beragadt a negyedik fokozatba a váltónk, egy lassító utáni kigyorsítás közben.
Ezzel együtt is abszolváltuk a szakaszt, lementünk etapon, kivártuk a gyűjtőt, de úgy, hogy közben két lábbal álltam a kuplungon, mert tudtuk, ha leáll az autónk, azt negyedikben el nem indítjuk még egyszer. Bíztunk abban, hogy csak valami javítható, kisebb probléma van. A szervizben a PSZA Motorsportos fiúk nagyon ügyesek voltak, mert pillanatok alatt szétkapták a váltót, ám a kulisszaszorulással nem tudtak helyben semmit sem kezdeni. Bontani kellett volna, és ezt a porban nem láttuk jó ötletnek, inkább leadtuk a menetlevelet.
Kovács Gergőéknek hatalmas köszönettel tartozunk, általuk hirtelen megszületett a B tervünk is, mert ők felajánlottak nekünk egy utcai váltót, de azon annyit kellett volna faragni, hogy beférjen a miénk helyére, hogy legfeljebb szuperrallye-zni tudtunk volna a segítségükkel is. Nagyon jól esett a gesztus, örömmel tölt el, hogy abba az irányba megyünk, hogy a rallye-s társadalom önzetlenül segíti egymást. Gratulálunk Gergőéknek a kategória és a BMW Kupa első helyéhez!
Mit terveztek a Kazincbarcika Rallye-ra?
Addig még lennének terveink, ugyanis a május végi, számunkra abszolút hazai Dunakanyar Rallye-ra már leadtuk a nevezésünket. Egyetlen célunk lesz a futamon, mégpedig a célba érkezés. Szeretnénk egy hosszú és biztosan eseménydús versenyt teljesíteni. Ha a lehetőségeink megengedik, akkor megpróbáljuk majd az egyik körben a közönséget is kiszolgálni. Krisztiánt rengetegen ismerik a környéken, én váci vagyok, Vác központú lesz a verseny, a saját ágyunkban alhatunk, nem kell végre átutazni az országot azért, hogy versenyezhessünk. Csináljuk végig, legyen élmény és céldobogó, had gyűljenek a versenykilométerek! A továbbiakat, így a Kazincbarcika Rallye sorsát egyelőre még nem tudom, mert vannak más terveink is, erről majd a Dunakanyar Rallye után beszéljünk inkább. Plusz valószínűleg a vállalkozásom, a lakókocsi bérbeadás szezonja is ránk köszönt hamarosan, úgyhogy szerintem nem fogunk unatkozni az előttünk álló nyári hónapokban. Meglátjuk, hogy a rallye hogyan fér bele az időnkbe…
Rallye2.hu – Salánki Gábor
Köszönjük a segítséget!