Ruszó Krisztiánra és Geró Gáborra a sötét felhőkön keresztül mosolygott rá igazán a szerencse Móron, hiszen az esőben kaptak új erőre, és végül két aranyérmet is begyűjtöttek a Vértes Rallye-n, annak ellenére, hogy sokáig nem nekik állt a zászló. Ruszó Krisztiánnal beszélgettünk.
Szeretitek a Vértes Rallye pályáit. Mi volt a tervetek ezúttal?
Az elmúlt évekből jók a tapasztalataink a Székesfehérvár, de a Vértes Rallye a rendezésével kapcsolatban is, a pályák pedig nekünk nagyon bejönnek. Tavaly jól éreztük magunkat, és jól is szerepeltünk, úgyhogy idén szerettük volna túlteljesíteni az 2020-as eredményeinket. Ez némi szerencsével és egy kis égi segédlettel össze is jött a végére.
Megnyertétek a P12-es géposztályt, valamint a Lada kupát is, de nem volt ez egy egyszerű menet a számotokra.
Rögtön az első gyorsaságin, Pusztavámon megforogtunk az egyik kitérőben, amivel szerintem kapásból otthagytunk kb. 8-10 másodpercet. Ez egy kicsit a kedvemet szegte, nem örültem annak, hogy rögtön az első szakaszon hibáztam egyet. De átgondoltam a dolgokat, arra a következtetésre jutottam, hogy akár olyasmi is történhetett volna velünk, hogy ki kell állnunk, beláttam, hogy semmi nincs veszve csak egy kis időt vesztettünk. Összeszedtem magam és Kőhányásra már ismét optimistán érkeztünk meg. A pályán viszont elbizonytalanodtam, nem bíztam az itinerben, amit feldiktáltam. Furcsa volt, mert a kocsi le akar esni az útról, úgyhogy az első kör után azt éreztem, hogy fejben kell rendet tenni magamnál, változtatni kell, hogy gyorsuljunk, és a folytatásban már kifogástalan lehessen minden.
Teljesítettük a második kört is, óriási változás nem történt, jobb lett valamennyivel, de be kellett látnom, és ezt Gabinak is elmondtam, hogy szerintem most ebben nincs több. Akármennyire szerettem volna sietni, nem tudtunk gyorsabbak lenni, pedig az autónk rendben volt, semmilyen technikai gond nem hátráltatott. A két zárószakasz előtt az összetettben a hatodik helyen álltunk, a P12-ben pedig a harmadikon. A Lada kupában az ezüstérem volt akkor a miénk, mert Baksai Laciékkal nem sok mindent tudtunk kezdeni ezúttal. Mielőtt elindultunk a záró körre nagyon sokáig vaciláltunk, hogy milyen abroncsokat tegyünk fel. A szervizben nem esett, de láttuk, hogy a pályák környékén nagyon csúnya fellegek tornyosulnak. A gyorsaságikon nem voltak informátoraink, így Szellő barátunk Kazincbarcikáról küldte nekünk a radarinformációkat. A fiúk mellett Gabi is az intermedia gumikra szavazott, de a szervizidő vége előtt három perccel még mindig nem voltak kerekek a VFTS-ünkön. Az utolsó pillanatban döntöttünk a vizes gumik mellett, tizenkilencre lapot húztunk, és ez most nagyon bejött.
Mikor odaértünk Pusztavámra már szakadt az eső, éreztük, hogy jó helyre tettük a voksunkat. A gumiknak köszönhetjük azt, hogy felkapaszkodtunk összetettben a dobogó harmadik fokára, a P12-es kategóriában, illetve a Lada kupában pedig megelőztük Baksai Laciékat. A rajt előtt ezeket az eredményeket simán elfogadtuk volna. Mindössze annyi szomorúság maradt bennünk, hogy a power stage-et nem sikerült megnyernünk, azt nagyon szerettük volna, de Ifj. Fogarasi Attiláék ott hatalmasat autóztak, 3,9 másodperccel kikaptunk tőlük. Az esőben olyan szinten visszatért a kedvem, hogy legszívesebben mentem volna még egy kört.
A versenynaptár szerint jelenleg még egy verseny van hátra a Rally2 Bajnokságból, a Komló Rallye. Készültök rá?
Igen, mert szeretjük a Mecseket, és az Orfű Rallye-ról is nagyon jó szájízzel tértünk haza tavasszal. Bízok benne, hogy lesz, mert egy nagyon jó futamot kaptunk a rendezőktől, és ha minden igaz – bár nem is számoltam és nem is láttam a bajnokság állását – akkor matematikailag még versenyben is lehetnénk az abszolút bajnoki címért az év végére.
Rallye2.hu – Salánki Gábor
Köszönjük szépen a szervizcsapatnak, a fiúknak, hogy ismét segítették a versenyzésünket!
Köszönjük a partnereink segítségét, Orbán Norbinak a remek motort, Higanynak a váltót és a családunknak azt, hogy elviselik a hóbortunkat és a sok távollétünket.