Ruszó Krisztián és Geró Gabi barátja Kazincbarcikán már csak a matematika volt az abszolút bajnoki címért folytatott versenyfutásban, de egy traktornyom kibabrált velük és felborultak Rudabányán. Szomorkodni viszont nincs okuk, hiszen a P12-ben és a Lada kupában is bajnokok lettek 2021-ben és azért az összetett értékelés ezüstérme is szépen tud csillogni. Ruszó Krisztiánnal beszélgettünk.

Ti voltatok a Rally2 Bajnokság mezőnyéből a kiválasztottak, akik még Ifj. Fogarasi Attiláék elől megszerezhettétek volna az abszolút bajnoki címet, igaz 32 pont hátrányban voltatok. Milyen tervekkel érkeztetek meg Kazincbarcikára?

Nem feltartott kezekkel vártuk a rajtot, de semmiképpen sem akartunk extra teljesítményt bevállalva kockáztatni a gyorsaságikon. Csakis a saját tempónkat szerettük volna autózni, ott akartunk lenni Attiláék mögött lőtávolban, de leginkább a sikeres célba érkezésben bíztunk. Az élet ezt végül máshogy alakította. Utólag mindenképpen szeretném megemlíteni, hogy le a kalappal a rendezők előtt, szenzációs futamot hoztak össze az év végére. Bízunk benne, hogy a Kazincbarcika Rallye-ból hagyomány lesz az elkövetkező években. Ha lesz, mi biztosan nevezni fogunk.

Milyen volt nektek az első kör?

Nem mi voltunk a leggyorsabbak az első körben, de tudtuk, hogy hol maradtak bent a másodpercek. A csúszósságuk ellenére tetszettek a pályák, a rudabányai szakaszt hamar megkedveltük, az ugratónál készült rólunk néhány videó, azokról azt gondolom, hogy elég jól sikerültek. Sajókazán nem igazán találtam a ritmust az első körben, a szervizben meg is néztük az ott készült belsőkamerás felvételeinket, hogy hol hagytuk el a másodperceket. Miután megtudtuk, a folytatásban mindkét pályán szerettünk volna gyorsulni.

De ez nem sikerülhetett, mert Rudabányán elestetek. Hogy történt az eset?

Nem mentünk gyorsabban második nekifutásra sem abban a kanyarban, ahol felborultunk, mint az első körben. A baj az lehetett, hogy miután megúszott a kocsink, mire összeszedtem már leértünk a fűre és ott volt egy elég mély traktorkeréknyom. Az tele volt vízzel, kikapta a kormányt a kezemből, felcsúsztunk balra, a domboldalra és felborultunk. Mi megúsztuk, semmi gondunk nem volt, de a kocsink látványosan összetört.

A felvételért köszönet Karsai Dominiknak!

Elég rosszul néz ki a karosszéria, sokan kasztnicserét prognosztizáltak nekünk a téli szünetre, de a szakemberek már megnézték, javítható, hamarosan neki is látnak a munkának. A motor, a váltó, futómű, a főbb alkatrészek egyben maradtak, de nem ilyen téli szünetet terveztünk magunknak az biztos. Reméljük, hogy az első, tavaszi, Rally2-es versenyre minden rendben lesz és el tudunk indulni az évadnyitó futamon.

Akkor Mikulás Rallye nem lesz nektek, és a Szilveszteren sem indultok?

Azok most felejtősek az idei évre, bár ezek közül csak a Szilveszter Rallye-n gondolkodtunk, de úgy döntöttünk, hogy azt is elengedjük, nekünk Rudabányán ért véget a 2021-es évünk.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Köszönjük szépen az egész éves segítséget a Partnereinknek, a szervizcsapatunknak, a jó motort Orbán Norbinak, valamint nem utolsó sorban a családunknak a rengeteg türelmet és a kitartó támogatásukat!

Bízunk benne, hogy mindenkivel ugyanígy folytathatjuk, együtt 2022-ben!

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!