Mihályi Zsolt és Gergely Gábor egyáltalán nem foglalkozott az órával a Kazincbarcika Rallye-n, feltették a téli gumit, aztán csak az volt a fontos, hogy a nézők száján kívül a sajátjuk is fülig érjen. Mihályi Zsolttal beszélgettünk.

Az Ózd-Eger Rallye-n láthattunk titeket legutóbb a Rally2 mezőnyében. Mivel telt azóta az időtök, és milyen tervekkel érkeztetek meg Kazincbarcikára?

Amatőr rallyefutamokon, egyszer egy repülőtéri sprinten, Oroszlányban Rally3-on, és a keceli szinkronpályás murvafutamon álltunk rajthoz, ezek a Kazincbarcika Rallye-ra jó felkészülésnek bizonyultak. A terv az volt, hogy a mindeddig ismeretlen rudabányai szakaszt és a Rally3-ból nekünk már ismerős felsőnyárádit is úgy dolgozzuk fel, hogy hibák nélkül, és vidáman tudjuk teljesíteni a versenytávot, majd a verseny végén ott lehessünk a céldobogón. De ezzel nem mondtam nagy újdonságot, legtöbbször mindig ezek az elképzeléseink a rajt előtt.

Ezúttal is tökéletesen megfeleltetek a célkitűzéseteknek, az egyedi rajtengedélyes párosok közt vasárnap este ti is a céldobogón ünnepelhettetek. Hogy alakult a versenyetek?

Az egész hétvége, az első métertől az utolsóig egy rettenetesen jó buli volt, minden elismerésünk a szervezőknek a munkájáért. Mi jól éreztük magunkat, a kocsink hibátlanul működött, különösebben nagy dolgokhoz nem kellett hozzányúlni a verseny közben. A pályák tetszettek, élveztük a versenyzést, Felsőnyárád ezúttal is különösen elnyerte a tetszésünket. Rudabányán a murvás rész volt a kedvencünk, az erdőben a szűk helyeken oda kellett figyelni, de nagyon örültünk annak, hogy rengetegen kilátogattak a Kazincbarcika Rallye a pályái mellé. Így nem csak a magunk kedvére autóztunk, hanem a szurkolókat is megörvendeztethettük. Sürögtünk, forogtunk, ahol hely is volt hozzá, ott színeztük, keresztbe raktuk a Ladánkat egy kicsit, nem panaszkodhatunk utólag semmire. Az egyedi rajtengedélyesek közt a tizedik helyen zártuk a versenyt, de az eredmény másodlagos volt a számunkra, annyi volt a lényeg, hogy teljesítettük a teljes versenytávot. Ez pedig sikerült. A verseny teljesen hibátlan volt, reméljük, hogy jövőre nagyon sok ennyire jól összerakott futamon vehetünk részt. Csak jókat tudok mondani mindenről.

Az idei év végéről és a 2022-es évetekről tudsz már mondani valamit?

November végére kinéztük magunknak a Mikulás Rallye-t, de meglátjuk, hogy miként alakulnak a dolgok. Azt sem tartjuk elképzelhetetlennek, hogy egy kisebb sprintre is ellátogatunk még az idei évben. A jövő évet viszont még egyelőre nem látjuk.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!