Rónavölgyi Endre és Eperjesi Péter megvalósította a legfontosabb feladatot, a Rákóczi várban dobogóra állhattak a Zemplén Rallye után és Endre legnagyobb örömére úgy néz ki, hogy egy rettentően hosszú kálvária végére is pont kerülhet végre. Rónavölgyi Endrével beszélgettünk.

Az Eger Rallye óta a munkád nem engedte, hogy versenyezzetek. Szerencsi gyerek vagy, Szerencsen nőttél fel, nagyon készültetek a 2022-es Rally2-es szezon zárófutamára. Mennyire voltál izgatott, amikor már tényleg ott voltunk Szerencsen és elkezdődtek a versennyel járó elfoglaltságok?

Izgatott nem voltam, de nagyon jó érzés volt, hogy hazai környezetben készülhettünk, nem izgalom volt ez, hanem inkább egy emelkedett, feldobott hangulat, amit éreztem. Vidám, jókedvű voltam ehhez a csapattársaink is hozzásegítettek, Oláh Kálmán Szabolcs, Bodnár Boti és Tajti Bence is. A barátaim is benéztek a szervizparkba, segítettek, főztek, nagyon finomakat ettünk, jókat beszélgettünk. Ebédre Gulyás készült, reggelire pedig különleges kis szendvicsek, illetve falatkák kerültek az asztalra, egy jó bacon-ös tojás társaságában, hogy legyen mindannyiunknak elegendő energiája a versenynaphoz. Szuper volt az ellátás! A Bencs testvérekkel együtt szervizeltünk, ők is csatlakoztak hozzánk, kiváló hangulatban futottunk neki a versenynapnak.

Egészen jól ment minden, egészen a harmadik szakaszig. Milyen volt az első körötök?

Fonyon rendben átértünk, nem is akárhogy, mivel a 6-os géposztályban mi voltunk a leggyorsabbak, és az abszolút értékelésben is dobogós eredményt sikerült autóznunk. A második szakaszon én vétettem egy hibát, amiről azóta már videófelvételt is találtam. Túlságosan kintről indítottam el egy jobbos kanyart, ezért a bal hátsó kerék lefutott az útról, a saras, vizes, faleveles útpadkára, ettől megpördültünk, körülbelül 25-30 másodpercet veszítettünk a mutatvánnyal. Ez is hasonlóan jó eredmény lehetett volna az összetettben, de így alakult. Minden esetre biztató jelként fogtuk fel ezt a két jónak indult szakaszt, ezért itt ragadnám meg a lehetőséget, hogy megköszönjük Markovics Gyurinak, Farkas Zsoltinak, Molnár Zsoltinak, és Bencének ismét, hogy a futóműproblémákkal folytatott viszontagságos csatánknak a végére úgy néz ki, hogy sikeresen pontot tettek. Az áldozatos munkájuknak rögtön az első verseny elején megtapasztalhattuk a sikerét. A harmadik szakaszon, Mádon, a nagy „síugrósáncon” amikor lejöttünk egy balos, derékszögű kanyarba kellett befordulni, ami előtt megfékezhettem volna jobban is az autót, de nem tettem. Nem kíméltem eléggé a kocsit, gyors akartam lenni, hogy behozhassunk valamennyit a megforgásnál elvesztett időből. Nem kellett volna annyira sietnem, meg kellett volna nézni inkább a rajt előtt, hogy hogyan állunk, mert még mindig dobogósok voltunk a géposztályban és a Top5-ben is benne voltunk. Szépen be kellett volna gurulni a szervizbe, volt bennünk tartalék, de ehelyett erőltettem, eltört a féltengelyünk. A baloldali bakháton elemelkedett a kerék, majd a földre érve betapadt a slick gumi és reccs! Az alapvető célunk az volt, hogy szerettünk volna átgurulni a céldobogón, de azt is szerettük volna megmutatni otthon a barátoknak, szülőknek, családnak, szurkolóknak, hogy szép eredményre is képesek vagyunk. A következő elágazásig lecsorogtunk, ahol szerencsénkre ott volt Papp Tibi és Gerevics Feri, akik felajánlották, hogy miután megnézték Dominikékat visszahúznak minket a szervizbe. Nagyon köszönjük nekik, mert a csapat pillanatok alatt megjavította az autót és a Rally2 Bajnokság mezőnyének a végére visszaállhattunk. Nekiveselkedtünk a hátra lévő három szakaszoknak, hogy este tényleg ott legyünk a célban.

Nyugodtabb volt a második kör?

Abszolút eseménymentes, mert nem akartuk a húrt újra túlfeszíteni, a cél a cél volt, ez az időeredményeken is maradéktalanul tükröződött. Teljes biztonságban hoztuk le a pályákon az autót, amik után besoroltunk a többiek mögé a vár udvarára.

Azzal elégedettek lehettek, hogy ott voltatok a célban, megvolt a várva várt ünneplés, így, vagy úgy, de átgurultatok a céldobogón. Elégedettek lehettek a hétvégével is?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy igen. Nyilván sokkal jobb lett volna mindezt egy jó eredménnyel lezárni a hétvégét, az esztendőt, erre meg is volt az esélyünk, de csalódottak ennek ellenére sem vagyunk. Próbáljuk a jó oldaláról szemlélni a dolgokat. Az, hogy Szerencs város Polgármesterétől, Nyiri Tibortól vehettünk át egy különdíjat és egy emléklapot, az szerencsi versenyzőként hatalmas megtiszteltetés, biztos, hogy örök emlék lesz. Számomra a legértékesebb és legszebb kupát kaptuk meg a futam végén.

Hogyan tovább? 2023-ról tudtok már valamit?

A Zemplén Rallye másnapján felhívott Markovics Gyuri, aki elmondta, hogy a futóművünk rendbetétele egy hosszadalmas folyamat, ám jó, hogy már mi is érzzük, hogy jó irányba tart végre a munka. Van az a pont, amikor már sikerül eltalálni a jó beállításokat, lehet az autóval gyorsan menni, de akadnak még olyan alkatrészek a futóműben, amik egyébként jók, de előbb-utóbb kiderül róluk, hogy alulméretezettek, nem bírják azt a megnövekedett tempót, amire a megújult elemekkel, frissített beállításokkal a kocsi immár képes. Ilyen lehetett a féltengely is, így ezeket a mondatokat Gyuritól dicséretnek veszem, mert azt látja, hogy gyorsultunk. Számítunk arra, hogy jöhet még egy-két eset, hogy valamelyik alkatrész feladja a harcot, ezeket meg kell találnunk, ki kell tapasztalnunk és cserélnünk, hogy jövőre versenyképesek lehessünk. A kategóriában és az összetettben egyaránt. Hogy hol? A Rally2 Bajnokságban, mert nem valószínű, hogy lesz időnk arra, hogy fentebb lépjünk, és azt sem hiszem, hogy a munkám miatt teljes évet fogunk teljesíteni. Meglátjuk, hogy mire lesz lehetőségünk, egyelőre az a biztos, hogy szeretnénk minél több versenyen részt venni 2023-ban, a Rally2 Bajnokság mezőnyében.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!