Az Esztergom-Nyerges Rallye-n, jó eséllyel Rónavölgyi Endre és Aczél András emelhette volna magasba a legnagyobb kupákat a céldobogón, de hat szakasz után ők is hatalmas szomorúsággal, összetörten szálltak ki a versenyautójukból. Rónavölgyi Endrével beszélgettünk.

Milyen tervekkel, elképzelésekkel utaztatok el Esztergomba, Nyergesújfalura?

Nagyon vártuk ezt a versenyt, több okból is. Egyrészt, mert újra együtt versenyzünk Andrással, akivel azután is nagyon jó barátságban maradtunk, hogy a rallye-ban elváltak útjaink. Másrészt egy számunkra új autóba ültünk, ami már sokszor bizonyított a Rallye2-ben, így a Hondánk felé is különös izgalommal tekingettünk. Egyszer teszteltük az évad előtt és láttuk, hogy ez a kocsi valami egészen más ligában játszik, mint amit mi eddig a versenyautókról gondoltunk. Nem tudtuk elképzelni, legalábbis én nem tudtam elképzelni, hogy ez a gép hova repíthet bennünket. András azért már a teszten mondta, hogy egyrészt elég gyors ez az autó, másrészt pedig elég rég ült már mellettem ahhoz, hogy érezze, hogy az elválásunk óta gyűlt néhány kilométer a kezemben és a lábamban. Sok volt az újdonság, a változás, a pozitív előjel, csak találgatni tudtunk, hogy mire lehet elég ez a „csomag” az Esztergom-Nyerges Rallye-n.

@rallye2.hu

Rónavölgyi Endre-Aczél András Esztergom-Nyerges Rallye 2024 Rallye2 az 1. kör után Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying rali

♬ eredeti hang – Rallye2.hu/ORB2.hu – Rallye2.hu/ORB2.hu

Mint kiderült jól sejtettétek, meg András is jól érezte a dolgot, mert nagyon jól kezdtétek már az első napot. A második napon pedig folytattátok a kiváló szereplést, sőt még előrébb is tudtatok lépni.

Megmondom őszintén, hogy nem számítottunk arra, hogy a P14-es autókkal fogunk harcolni a másodpercekért, igazából nem is figyeltünk nagyon rájuk, az ORB2-re, egyedüli 5-ös kategóriás versenyzőpárosként csakis az abszolút értékelésre koncentráltunk. Ahogy az első gyorson lejöttünk, láttuk, hogy ott van helyünk az élmezőnyben, és mivel a rajtig mindössze kb. 20 kilométert mentünk az autóval, reméltük, hogy egy picit talán tudunk még gyorsulni. Ez össze is jött, a második gyorsaságin mi lettünk a leggyorsabbak. Ezt annak is köszönhettük, hogy az egész versenyen nagyon jó teljesítményt nyújtott a csapat, az autó tökéletesen megbízható volt, jól választottunk gumit mindig, kiválóan működtek a Pirellik az autón.

Hibák nem voltak? Került 10 másodperc büntetés is a nevetek mellé.

Egy lassítót túl szűkre vettem és az autó oldalával, hozzáértünk a lassítóhoz, ami egy csíkot is húzott a kocsi oldalára. Ezt leszámítva nem hibáztunk sehol, András hibátlanul mondta az itinert, egy-egy hosszabbra hagyott féktávot leszámítva eseménytelen volt a versenyünk. Egy-két túlerőltetés is volt reggel, de a második körre kiküszöböltük ezeket, és elkezdtek jönni a jobbnál jobb idők. Mi csak csodálkozással, vegyes örömmel néztük, hogy mi képesek vagyunk-e erre.

Addig nézelődtetek, meg csodálkoztatok, hogy az ORB2 abszolút értékelésének az élén találtátok magatokat.

Igen, egyedül Ollé Tamásék voltak előttünk a P14-es BMW-vel. Tomiék jól mentek, jó autójuk van, jól ismerik a futam a pályáit és még így sem voltunk tőlük túl messze, a leintéskor. Ha nem érintjük meg a lassítót, akkor csak hat másodperccel győznek, amit én jónak értékelek annak fényében, hogy először mentünk versenyen ezzel az autóval. Ezt több mint kielégítőnek érzek. Nyilván nem kell még ebből messzemenő következtetéseket levonni, mert hosszú még az év, bármi megtörténhet. Az Esztergom-Nyerges Rallye-n is megtörtént egy váratlan dolog, egy sajnálatos, óriási tragédia, ami miatt félbe kellett szakítani a futamot. Teljesen lesújtott a hír, döbbenten állunk ezelőtt a szörnyű baleset előtt, nagyon sajnáljuk, ami történt, őszinte részvétünket fejezzük ki az elhunytak családjának, a sérülteknek pedig mielőbbi, teljes felépülést kívánunk!

@rallye2.hu

Rónavölgyi Endre-Aczél András Esztergom-Nyerges Rallye 2024 Rallye2 Gy6 Tatabánya-Környebánya Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying rali

♬ eredeti hang – Rallye2.hu/ORB2.hu – Rallye2.hu/ORB2.hu

Hogyan tovább?

Mi a rajt előtt úgy terveztük, hogy 2024-ben a Rallye2 Bajnokság összes futamán részt szeretnénk venni, most természetesen még a megtörtént tragédia feldolgozásán dolgozik mindenki, ami érthető és természetes. Mi is ezt tesszük. Később várjuk majd az információkat a folytatásról, mert az óra biztató dolgokat mutatott nekünk a pályákon, így a szezon végén akár valami komoly eredmény is összejöhetne. De ebben a helyzetben egyértelműen nem ez a legfontosabb és elsődleges dolog, amivel most foglalkoznunk kell.

Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!