Fiatalok, tehetségesek, gyorsak és az autójuk is gyönyörű. A Ráti Gergő-Borók István páros „pontos személyleírását” sűrítettük össze az előző mondatban, akik pályafutásuk első kategória és abszolút győzelmét aratták Egerben, a Rallye2 Bajnokságban. Ráti Gergővel beszélgettünk.

Mikor mutatkoztatok be a Rallye2-ben?

2016 végén, otthon, a Baranya Kupán indultunk először a Rallye2-ben, külön engedéllyel. Azóta mentünk még egy Baranya Kupát és két Eger Rallye-t. Összességében a mostani volt a negyedik futamunk, a Rallye2 Bajnokságban.

A két Eger Rallye között, télen mit javítottatok a Ford Escort MK2-es versenyautótokon?

A futóművel bíbelődtünk egy keveset, a rugókat igyekeztünk tökéletesre beállítani, valamint egy szekvenciális váltót szereltünk be, ami még nem készült el teljesen. Az elektronikájával lesz még némi teendőnk. Alapvetően összeállt a kocsink, én úgy érzem.

Elég hamar sikerült belerázódnotok a Rallye2-es versenyzésbe. 🙂 Nagyon jól alakult az egri versenyetek, amihez csak gratulálni tudunk!

Köszönjük szépen! Nem panaszkodhattunk, hiszen a tavalyi abszolút hetedik és a géposztályunk második helye után nagyot léptünk előre az idei évben. Nagyon boldogok voltunk a célban, mert nem számítottunk ekkora sikerre, amikor elindultunk Egerbe. Fantasztikus volt a P13-as géposztály valamint az abszolút értékelés győzteseként átgurulni a Dobó téri céldobogón. A versenyünk elég jól indult, mert az első két szakaszt meg tudtuk nyerni, de a harmadik gyorsaságin át kellett adnunk az első helyet Határ Attiláéknak, mert egy kicsit gyorsabbak voltak, mint mi. A hatodik szakaszt mondhatjuk a versenyünk legrosszabb pontjának, mivel Terpesen, az utolsó lassító előtt soknak bizonyult a tempó, elrontottuk a féktávot és szétcsaptunk a gumik között. A karosszéria is sérült egy picit, de a nagyobb problémát az okozta, hogy elhajlott a kormányösszekötő és csak nagyon nehezen fordult az autónk a balos kanyarokban. Két szakaszt teljesítettünk így, ahol próbáltunk versenyben maradni és nem leszakadni az élmezőnytől. A szervizben a csapatunk megjavította a kocsit, – köszönet érte – az utolsó két szakaszon pedig ledolgoztuk a hátrányunkat. A 10-es gyorsaságin két pozíciót javítva léptünk fel a dobogó legfelső fokára. 3,6 másodperccel nyertük meg az évadnyitó verseny abszolút értékelését. Szenzációs hétvége volt!

Hogyan tovább? Mi szerepel a versenynaptáratokban?

Teljes Rallye2-es évadot tervezünk 2018-ra, bár vannak még hiányosságok a költségvetésünkben, dolgozunk az ügyön. Az könnyen megeshet, hogy a veszprémi gyorsaságikra nem fogjuk rávinni az autónkat, bár elég jó védelmet készítettünk az aljára. A következő versenyünket a Miskolc Rallye-n futjuk, ahol korábban még nem versenyeztünk, így minden új lesz. Igyekszünk minél több infót beszerezni a Miskolc Rallye-ról már a pályabejárás előtt, mert azt hallottuk, hogy lényegesen eltérnek a Miskolc környéki pályák az egriektől és a mecsekiektől. A motivációnk nagy, izgatottan várjuk az április végi új, borsodi kihívást. A tervekkel óvatosak vagyunk. Először felmérjük majd a terepet, aztán a verseny közben megfogalmazzuk a futam végi célokat is.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

 

 

 

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!