Popovics László küldte el nekünk a 2010-es évük értékelését és azt, hogy mi a terve az idén a Peugeot 306 S16–al a Popiracing Team-nek. Sajnos nem túl rózsás a helyzet jelenleg Popiék háza táján…

2010-ben nem igazán a tervek szerint alakultak a dolgaim. A 2009-es tapasztalatok alapján már sokkal felkészültebben próbáltam nekivágni a 2010-es évnek. Az autón Nagy Zoli, a Peugeot nagy szakértője és ennek az autónak az eredeti megalkotója mindent megcsinált, ami még megbízhatóbbá és gyorsabbá tehette. Tényleg nem sajnáltuk a pénzt és az időt az autóra. Az évad nyitó Eger Rallye-n az előző évben már kipróbált navigátorral, Wágner Attilával vágtam neki a versenynek. Mondhatom, soha rosszabb kezdésem ne legyen. Igaz az örömöt egy időbüntetés árnyékolta be, amit egy korai időellenőrzőbe történt beállásért kaptunk. Így életem első abszolút 3-ik helyezését 6-ikra cseréltük, de az A/7-es kategóriát a 2 perc büntetés ellenére is megnyertük. Ez kicsit kárpótolt a hibáért. Sajnos a verseny után kellett szembesülnöm azzal, hogy egyedül maradtam a tehervállalás ügyében. A válság hatására navigátorom nem tudott tovább partner lenni a következő futamokra, egyedül pedig lehetetlen küldetés volt az indulás a többi bajnoki futamon. Nézőként minden versenyen ott voltam, mert a rallye nélkül nem lehet élni. Legalább látni kell. Évközben adódott egy lehetőség, Menyának navigálhattam a Kazincbarcika Rallye-n. Ez egy óriási élmény volt. Ültem már A/8-as Mistubishiben, de a mai N/4-es autók fejlettsége így is nagyon meglepett. Két gyors után kiálltunk computer probléma miatt, de a megszerzett élmény örök marad. Augusztusban kicsit összeálltak a dolgok, az autón is sikerült fejleszteni. Kapott egy új kipufogórendszert versenykatalizátorral, mert eddig utcai utángyártott volt fent. A változás az több mint érezhető, hallható is. Az autó úgy szól, mintha gyári építésű versenyautó lenne és nem mellékesen dinamikusabb is lett. A fejlesztéseket az Augusztus elején megrendezett Remeterét-Árpádtető közötti Rallysprinten próbáltam ki az új navigátorral, Leutsch Pistivel egyetemben. Erről a versenyről elégedetten távoztunk. Az autó a kormányszervó kivételével kitűnően teljesített, viszont így versenytempóban volt alkalmam 3 gyorsaságin keresztül rásegítés nélkül kormányozni. Most már ilyen téren sem érhet meglepetés. Igaz egy-egy gyors végén kellett pár perc mire az izomgörcs kiment a karomból, de egy jó teszt volt akkor is. Utolsó versenyünk a Baranya Kupa volt Komlón és környékén. Itt végre felrakhattam a már korábban beszerzett új esőgumikat is. Sokáig nem szerettem esőben menni, de ez megváltozott. Igaz az első gyorsokon még átkoztam az időt, mert nem volt ablakra menő szellőzésünk, így erőteljesen párásodtunk és a gyorsok felétől alig láttam valamit. Viszont egy páramentesítő kendő beszerzése után már minden versenytempóban megtett perc öröm volt. Egyszer majdnem vége lett a versenyünknek, amikor megforogtunk Árpádtetőnek lefelébe egy gyors kanyarban, de az őrangyalunk elég gyorsan repült és megvédett. A versenyen az abszolút 3-ik helyen végeztünk, az A/7 kategóriában a 2-ik helyet sikerült elhozni. Az utolsó verseny óta már eltelt jó pár hónap. Sok időt és energiát fordítottam a 2011-es év összeállításra. Most, így az új év elején nagyon nagy sok kérdés és kétség van benne. Azt látom, hogy az elért és az elérhető eredmények szinte semmit sem érnek. Sajnos szponzoraink szinte egytől egyig valamilyen szolgáltatással, üzemanyaggal, szállítással stb. támogatnak minket, ami közel sem elég egy-egy futam fedezéséhez. Saját zsebből pedig nem szeretnék ennyit beáldozni a jövőben az indulás miatt. Most ott áll a dolog, hogy nagyon azon gondolkozom, abba kell hagyni. Januárban pár hetet még dolgozunk az ügyön, de kétlem, hogy nagy csoda történne. Jelen pillanatban bármennyire is szeretnék, úgy tűnik, hogy nem fogok tudni részt venni a 2011-es Rallye2 bajnokságban. Az autó megvan, teljesen fel lesz készítve két hónapon belül. Kap némi fejlesztést is, és csak harcolni kellene vele az abszolút pontokért. Ha nem sikerül találnom egy komoly szponzort, akit az általam elérhető eredményeket igazán értékeli, vagy egy olyan versenyzőtársat aki komolyabban is be tud szállni, akkor biztosan nem leszek ott egy Rallye2-es futamon sem 2011-ben. Maximum elindulok az öcsém navigálásával pár Rallysprint futamon Pécs közelében. Amennyiben nem indulok, mint pilóta, úgy lehet megpróbálok Rallye1-ben navigátori széket találni egy ütőképes autóban. Szerencsére mind a két oldalon nagyon jól érzem magam, és ezáltal nem esnék ki a rallyevilágból. Szomorú vagyok, mert szerettem volna 2011-ben küzdeni a Rallye2 abszolút bajnoki címéért! Hiszem, hogy képes vagyok folyamatosan gyorsulni és feljutni a csúcsra, valamint az autó is képes egy újabb bajnoki címre, de ez most kevésnek tűnik a cél eléréséhez. Mindenkinek nagyon boldog, versenykilométerben gazdag Új Évet Kívánok! Nagyon jó kis bajnokság ez a Rallye2 és tényleg olyan, mint egy nagy család. 🙂

Üdv Mindenkinek! Popi.

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!