ozd-rallye-2016-rallye2-2016-rallye2-salanki-gabor_0207Papp Laci és Papp Csabi pici szíve legmélyén bízott abban a Rallye2 Bajnokság idei évi rajtja előtt, hogy akár még a dobogó legfelső fokára is felállhatnak majd az év végén. Ám a rettenetesen erős mezőnyben „csak” az ötödik helyig jutottak a srácok, mert Székesfehérváron még a negyedik helyet is elhalászta előlük az Ifj. Fogarasi-Toloczkó duó egy technikai gond miatt. Laciék így a P13-as géposztály bajnoki címével vigasztalódhattak, amit viszont hatalmas fölénnyel szereztek meg. A télen egyáltalán nem a tétlenkedésé lesz a főszerep a Papp tesók műhelyében, hanem egy régen halogatott munka, konkrétan az új motorjuk építésével töltik majd az idejüket a fiúk, akik közül Lacit faggattuk az idei évükről és a jövő évi tervekről.

Rallye2.hu: Milyen tervekkel indultatok neki az idei évnek, mik voltak az elképzelések a bajnoki rajt előtt?

Papp László: A legnagyobb gond az volt, nem csak a rajtnál, hanem az egész évben, hogy az új motorunk nem készült el időben, sőt még mostanság sem értünk a munkák végére, így sajnos a régi, gyengébb motort használtuk 2016-ban, az egész bajnokságban, amivel nem is tudtuk elérni a kitűzött céljainkat. A terv az volt, hogy minél jobban végezzünk a bajnokságban, de titkon, mint nagyjából minden párosnak, nekünk is az összetett bajnoki cím lett volna az álmunk. Ez sajnos nem jött össze. De látva a Rallye2 Bajnokság színvonalát, az ellenfeleket és a technikai felkészültségüket, illetve az ügyességüket, én azt gondolom, hogy az abszolút ötödik helyünk sem nevezhető rossz eredménynek.

baranya-kupa-2016-rallye2-salanki-gabor_534

Rallye2.hu: Milyen volt számotokra az év? Sorban arattátok a P13-ban a győzelmeket, így, ha a legnagyobb trófea nem is lett a tiétek, azért volt bőven minek örülnötök. Kategóriát nyertetek.

Papp László: Alapvetően tetszett nekünk az egész év, jól éreztük magunkat a versenyeken, az autóban és a Rallye2-ben is. Örültünk, hogy az idei évben is találtak több olyan speciális szakaszt a rendezők, ahol a pályafutásunk során még nem versenyeztünk eddig. Sok versenyt megnyertünk a kategóriánkban, szám szerint hatot. Ennek rettenetesen örültünk, nagy fölénnyel nyertünk bajnoki címet a P13-as géposztályban. De a sikerek mellé azért a kudarcból is kijutott nekünk.

veszprem-rallye-2016-rallye2-salanki-gabor_213

Éppen a csapatunk hazai versenyén, a Székesfehérvár Rallye-n, a cél előtt négy kilométerrel, az utolsó gyorsaságin kiesett a Volvo-nk alól az egyik első kerék és ezzel nem csak a fehérvári kategóriagyőzelmet, hanem az év végi abszolút negyedik helyünket is elvesztettük. Nem tudtuk visszaszerezni a hátra lévő futamokon a szélvész gyors Ifj. Fogarasi Attila-Toloczkó Péter duótól. Annak sem igazán örvendtünk, hogy az abszolút értékelésben egyszer sem tudtunk dobogóra állni, bár legtöbbször csak karnyújtásnyira volt tőlünk az összetettben az érmet érő pozíció. Általában az első ötben végeztünk. Köszönjük a szervizcsapatunk minden segítségét, a szponzoraink támogatását, mert nélkülük nem jöhetett volna össze az idei évünk. Nagyon hálásak vagyunk minden segítőnknek.

veszprem-rallye-2016-rallye2-salanki-gabor_481

Rallye2.hu: Mik a további tervek 2016 utolsó napjaira és 2017-re?

Papp László: A Szilveszter Rallye-n nem állunk rajthoz, csak nézőként leszünk jelen a versenyen, szurkolunk majd a csapattársainknak. Inkább neki látunk a régóta halogatott munkáknak, szeretnénk végre elkészíteni a Volvo-ba az új motort. Minél jobbra, erősebbre és megbízhatóra szeretnénk építeni, mert már idén is nagy szükségünk lett volna rá. Jövőre pedig biztos, hogy esélyünk sem lesz labdába rúgni egy jó, erős és tartós motor nélkül. Kompenzálnunk kell valahogy az autónk csöppet sem alacsony súlyát. A munkákat már elkezdtük, reméljük, hogy január közepére fogunk annyira jól állni, hogy akkor már a fejlesztésekre összpontosíthatunk. Mivel a mi autónk és a motorunk egyáltalán nem elterjedt a rallyepályákon, így nincs könnyű a dolgunk, mindent külön le kell gyártatnunk hozzá, nem lehet készen kapni hozzá az alkatrészeket. Ezeknek a tesztelése sem egyszerű, mert ugye saját magunknak kell kipróbálni mindent, nem számíthatunk a márkatársak tapasztalataira, saját bőrünkön tapasztalunk meg mindent, aztán ha valami nem jó, vagy nem annyira jó, mint ahogy szeretnénk, akkor kezdődik elölről az egész folyamat.

ozd-rallye-2016-rallye2-2016-rallye2-salanki-gabor_0641

Nem tudunk a gyártól rendelni, a polcról levenni kész, gyári alkatrészeket. 2017-ben pedig szeretnénk helyt állni ismét a Rallye2 Bajnokság mezőnyében. Ez tudjuk, hogy még nehezebb lesz, mint, amilyen az idén volt, mert hallottuk, hogy jönnek hozzánk új pilóták, egészen jó autókkal, ami biztosan megnehezíti majd a dolgunkat. Bár szinte még semmi nem állt össze hozzá, de komplett évet tervezünk a Rallye2 Bajnokságban, reméljük, hogy hamarosan a feltételeket is sikerül ehhez megteremteni és ott tudunk majd lenni a bajnoki évad nyitányán a rajtnál és aztán az összes futamon, a 2017-es év során.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

 

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!