A verseny célja előtt beszélgettünk Géczy Tamással, a Rallye2. versenyzői összekötőjével. A posztot az idei év elejétől tölti be a debreceni fiatalember, aki már sokszor navigált Rallye 1-es versenyautókban, de sokak véleménye szerint ebben a szerepkörben és a Rallye2 Munkacsoportban is kifogástalanul teljesít. A számára feltett kérdésünk a mondhatni szokásos – és éppen ezért rendkívül „kreatív”- volt: hogy érezted magad a Bükfürdő Rallye-n, hogy tetszettek kívülről nézve a pályák, és maga a verseny? Adódtak e nehézségek a munkád során, esetleg valamilyen megoldhatatlan problémával találkoztál e a futam közben?
Géczy Tamás: Kicsit megcsappant a mezőny a megmérettetés végére, mert összesen 19 Rallye2-es autó érkezett be a célba, viszont közülük mindenki becsülettel végig ment a pályákon, remekül teljesítette a mezőny ezeket a csöppet sem egyszerű szakaszokat. Sajnos most úgy alakult a versenykiírás, hogy a Rallye2 az ORB mezőnye után volt kénytelen elrajtolni, ezért a pályák már elég leharcolt állapotba voltak mire a Rallye2-esek rájuk hajthattak. A kivett kismákfai szakasz miatt, pedig a versenytáv is lecsökkent, de a társaság kitűnően alkalmazkodott minden nehézség ellenére körülményhez. A gyorsaságik állapotáról szeretném még elmondani, hogy az éjszakai és kora reggeli esőzések elég jelentősen eláztatták a szakaszokat, amik ezért nagyon nyomvályúsak és sarasak lettek, ezért az autók –főleg a kétkerékhajtású autók- nagyon csúszkáltak rajtuk. Napközben már nem kapott újabb „locsolást” egyik szakasz sem tehát elkezdtek száradni, ami sokat javított a versenykörülményeken, és az időeredményeken egyaránt. A sártól függetlenül – és talán emiatt is- nagy meccseket láthattunk, és komoly csaták folytak a másodpercekért, helyezésekért. Szerencsére komolyabb baleset és nagyobb gond nélkül megúsztuk a Bükfürdő Rallye-t, akik feladni kényszerültek a versenyt ők is rendben lejelentkeztek nálam, így késedelem és bizonytalanság nélkül tudtuk kezelni az ügyeiket. Bükfürdő városka területén, a szervizpark kialakítása és elhelyezése úgy vélem, hogy példaértékű, kényelmesen elfért mindenki, meg voltak elégedve a csapatok az elhelyezésükkel. Versenyzői részről gond, baj nem merült fel, mindenki rendben tette a dolgát és élvezték a versenyt. Remélem a veszprémi futamon is ilyen jól alakul majd minden.
Salánki Gábor