A Váradi-Laboncz kettős a szép ezüst Mercedessel a szezon elején nagy reményekkel indult az neki az évnek, de az utóbbi időben nem láttuk őket a rajtlistákon és sajnos a pályákon sem. Utána jártunk, hogy mi újság Mercisék háza táján.

Régen, egész pontosan Miskolcon láttunk utoljára versenyezni titeket. Mi történt veletek azóta?

Nem történt semmi különös, leszámítva, hogy az évet ott hagytuk abba, ahol az előzőt befejeztük. Egerben megint a negyedik gyorson robbant fel a motorunk, így fel kellett adnunk a versenyt. Miskolcra készült egy újabb motor, de rengeteg fejtörést okozott, hogy mit csináljunk, hogy végre megbízható legyen. Végül úgy tűnik sikerült megtalálni és kiküszöbölni a problémás dolgokat. Azóta éles körülmények között már három versenynek megfelelő verseny és teszt kilométer ven benne és nincs semmi gond. Miskolcon nem is volt vele semmi probléma, volt viszont ezer más… Sajnos a motor építések és a busz teljes felújítása rengeteg időt vett el, így a versenyautón lassan leamortizálódott minden. Ez Miskolcon megbosszulta magát, mert a verseny végére szinte minden tönkrement. Többször fel akartuk adni a versenyt, de a csapatért és a nézőkért -akik mindenfelé várnak minket- , valahogy tovább küzdöttük magunkat. Végül célba értünk, igaz a legutolsó helyen, de nem is ez volt a lényeg.

Következett a Salgó-Gemer Rallye. Ott már nem is láttuk a neveteket. Pontosabban Laciét igen, de egy nagyon más autóban…

Volt egy kis idő, hogy a kocsi egy teljes felújításon essen át Miskolc után. Egy alkatrész kivételével minden el is készült, viszont a differenciálművet nem sikerült időre felújíttatni. Ahhoz sok pénzbe kerül egy ilyen történet, hogy kapkodás miatt félig megcsinált diffivel induljunk el, ezért inkább lemondtunk a versenyről, csak legyen jól összerakva. A csapat egyik fele azért ott volt Salgón, mert Laci kölcsönbe beült Bujdos Miki mellé. A harmadik verseny után viszont át kellett gondolnunk azt, hogy hogyan tovább. A három mínuszos futam után a bajnokságban elszálltak a reményeink, ezért kicsit átalakítottuk a programot. Esztergomban indultunk Barbival a párommal az RTE futamán, ezt már tavaly megígértem neki. Több meghívásunk is volt különböző rendezvényekre, ezeknek is eleget tudtunk végre tenni.

Mi a helyzet a murvás versenyekkel? Bükfürdőn újra nélkületek startolt el a mezőny.

A murvás versenyeket eleve kihagytuk a naptárból, mert az autó aszfaltra lett építve. A régi, murva autónk pedig a Mikulás Rallye óta áll a műhelyben. Azzal is sokat kellene foglalkozni, hogy talpra álljon. Talán most lesz egy kis idő rá. Nagyon szeretjük a murvát, de nem mindenáron. Erőn felül nem akarunk vállalni mert annak nem sok értelme lenne. Egyébként Bükfürdőn is indult Laci, Baksai Lacival R2-ben megnyerték az A/6-ot, ő legalább edzésben van.

Mi várható a folytatásban? Igaz hogy érdemben már nem szólhattok bele a bajnokság sorsába, de láthatunk e még idén a Rallye 2. mezőnyében?

Várnak ránk újabb meghívások, igyekszünk eleget tenni mindegyiknek, most legalább van rá időnk. Az, hogy milyen versenyeken indulunk az még képlékeny kicsit, de Veszprém után szeretnénk már menni a bajnokságban. Van egy tervünk, arról majd később beszélünk, de a lényege, hogy szeretnénk idén legalább egyszer csak és kizárólag a magunk és a nézők örömére autózni.

A tervek jelenleg nem publikus részére természetesen mi is nagyon kíváncsiak leszünk, tehát  hozzánk bármikor bizalommal fordulhattok, nem fogjuk kikotyogni… Köszönjük az információkat, sok sikert kívánunk, és várunk a pályákra titeket is!

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!