30 párosra számíthatunk a Diósgyőr Rallye-n, az ORB2 mezőnyében, többeknek ez lesz az idei első versenye, lesznek akik autót váltottak, így biztosan nem lesz unalmas ezúttal sem a Rallye2-es versenyzők csatája. Megkérdeztük őket, hogy milyen tervekkel érkeztek és érkeznek Borsodba.

Rónavölgyi Endre: Megjött az étvágyunk, Diósgyőrben is szeretnénk harcolni az első helyekért. Emlékszem még, hogy tavaly ősszel nem sikerült túl jól az évzáró Diósgyőr Rallye-nk, ezért lehet, hogy a biztonságra (is) törekedve fogunk autózni, de megpróbálunk valamennyit átmenteni az évadnyitó versenyen mutatott tudatosságunkból is. Reméljük, hogy ennek a kettőnek az ötvözésével kidobja a verseny végén az első helyet a gép nekünk. 🙂 De ha csak ak az első háromban, vagy ötben sikerül végezni, mi azzal is elégedettek leszünk.

Tamás Gyula: Sokkal jobban örültem volna, ha a vasárnapi gyorsasági szakaszokon mehet a Rallye2 Bajnokság mezőnye, szerintem úgy sokkal jobb lenne a versenyünk. Elég gyors, lobogós pályák ezek, amik ránk várnak, arra számítok, hogy fogunk kapni emiatt az ellenfeleinktől. Mást nem tudunk tenni, igyekszünk azért tartani velük a lépést. Sajnos alacsony a végsebességünk ezzel az áttétellel, ami a kocsinkban van, ezért vannak aggályaim. A világot nem akarjuk megváltani, de mégiscsak itthon vagyunk, Miskolcon, hazai pályán, megteszünk mindent, amit tudunk.

Békési Richárd: Várjuk a rajtot, de leginkább lélekben készültünk a Diósgyőr Rallye-ra, mivel az előző hétvégén tartottuk az esküvőnket a feleségemmel, ez a fontos esemény élvezte természetesen a prioritást. Az autóval elméletileg minden rendben van, hét közben délutánonként foglalkoztunk vele, ettől komolyabb előkészületekre nem igazán volt időnk. A két hónapos szünet után igyekszünk majd minél hamarabb visszarázódni a megfelelő kerékvágásba és a hazai, klasszikus pályákon jól szerepelni. Közel vannak hozzánk, nem titok, hogy nap mint nap használjuk őket, másfelé nem tudunk közlekedni. Ezek után mondhatom azt, hogy a navigátorom csak plusz súly lesz az autóban. 🙂 Viccet félre téve reméljük, hogy a gyors esztergomi kiesésünk után Diósgyőrben a célban és jó eredménnyel zárjuk a hétvégét, technikai problémáktól és a saját hibáimtól mentesen.

Kóródi Koppány: Nagyon vártuk a Diósgyőr Rallye-t, régóta szeretnénk ezeken a pályákon menni. Az új autóval két hete barátkoztunk Kunmadarason, jók voltak az első benyomások. 6-an leszünk a kategóriában eddig úgy néz ki, a fő célunk a dobogó megszerzése. A jelenlegi időjárásra tekintve változékony idő lesz, mehet majd a taktikázás. 🙂 Fel fogunk alaposan készülni, komoly pályák lesznek, szerintem túlélő verseny lesz.

Marton Zoltán-Kazári Dániel: Szeretnénk végre jól érezni magunkat és részt venni egy pörgős, jó hangulatú versenyen. Sok szempontból nagyon furcsán indul ez az év és csak remélni tudom, hogy innentől már minden a helyén lesz és most mindenki elégedetten fog távozni a rendezvény végén… (Bár nem ezt a rendezvényt érinti, de ezúton is megemlíteném a fantasztikus új találmányt: a hétközben rendezett ralllye versenyt. Remélem jövőre tovább fejlesztik és lesz majd kedd este hattól szerda délig ütemezett verseny is.)

A mi legfontosabb feladatunk, hogy Danival jobban összecsiszolódjunk. A pályák teljesen idegenek számomra, egyedül Parasznya-Lyukóbányán mentem ezer évvel ezelőtt. Szóval bőséggel lesz lehetőségünk gyakorolni, csiszolódni. Az a tény, hogy közben verseny is lesz remélem nem nagyon zavar meg minket ebben…

Forgács István: Szeretnénk egy probléma és eseménymentes versenyt futni, nem úgy, mint az Esztergom-Nyerges Rallye-n, ami sajnos nem a szenzorproblémánk miatt lett emlékezetes. Rengeteget dolgoztunk azóta az autón, szeretnénk sikeresen és eredményesen célba érni szombaton délután.

Szetei Norbert: Nagyon örülünk, hogy újra itt lehetünk a Diósgyőr Rallye-n. Fél éve nem ültünk versenyautóban, de tavaly ez a verseny nekünk nagyon jól sikerült. 2023 őszén az abszolút negyedik helyen értünk célba, úgyhogy bizakodóak vagyunk. Idén is új autóval indulunk, egy Peugeot 208-assal, amit a Subi Rally Team biztosít számunkra ebben az évben. Ismerkedünk fogunk a kocsival, de közben megpróbálunk minél gyorsabban közlekedni. Ha az abszolút 5-ben tudunk jönni, akkor megleszünk elégedve.

Endrődi László: Nagyon vártuk már a Diósgyőr Rallye-t, amin egy új, kölcsön navigátorral, Nagy Jánossal közösen indulunk. Az autónk jó formában van, sikerült mindent megjavítanunk, reméljük, hogy nem lesz gond vele a versenyen sem. Szeretnénk célba érni, teljesíteni a versenytávot és a középmezőnyben végezni valahol.

Simon György: A rajt előtt nem sokkal Sajókazán teszteltünk egy jót, ahol kiderült ez-az autóról, azokat a hibákat kijavítottuk, így készültünk a mostani hétvégére. Alig vártuk, hogy végre a közelünkben is legyen egy Rallye2-es futam és ne kelljen a Dunántúlra mennünk versenyezni. Az esztergomi jó helyezésünknek köszönhetően nagyon előkelő rajtszámmal, a 205-össel gurulhatunk majd át pénteken este a rajtdobogón, erre az eddigi pályafutásunk során még nem volt példa, hatalmas öröm és megtiszteltetés ez a számunkra. A mezőny elejében az időeredmények szempontjából mi leszünk a fekete ló… 😀 Minden gyorsaságin szeretnénk végig menni, minél gyorsabbak akarunk lenni, szakaszról szakaszra akarunk gyorsulni. Olyan gyorsak akarunk lenni, hogy ne tudjon utolérni minket a technika ördöge. 🙂 A célban lenne jó befejezni a Diósgyőr Rallye-t miután mentünk egy jót a mindkét irányból ismert, tőlünk csak kb. 100 kilométerre lévő, közeli pályákon.

Csapó Roland: Idén az első Rallye2-es versenyünkre készülünk, az lenne a legfőbb tervünk, hogy célba érjünk és bemelegítésként autózzunk egy jót. A verseny napja elég sűrű lesz, hajnali kettőkor kelek, elindítom otthon a szokásos módon a napot, majd irány újra Miskolc! Az időeredményeket valószínűleg nem nagyon fogjuk nézni, mert nem az lesz a fő szempont, hogy jó időket fussunk, hanem az, hogy élvezzük, amit csinálunk és hogy átguruljunk a céldobogón. Emiatt nem fogjuk feszegetni a határokat. Régen ültem a versenyautóban, az is egy nagy kihívás lesz, hogy teljesítsük a versenytávot.

Balogh Lajos: Tavaly váltóhiba miatt kiestünk az első napon, idén reméljük, hogy nem lesz semmilyen technikai problémánk és eljutunk a céldobogóig. Próbálunk jobban odafigyelni, hogy egy jó, pontos itinert hozzunk össze a pályabejáráson. Tempósak a pályák, a mezőnyben mindenki nagyon gyors lesz az biztos. Cél a cél, próbálunk majd folyamatosan gyorsulni, reméljük, hogy ezúttal sikerül majd közelebb kerülnünk a mezőny elejéhez. Minden versenyzőtársunknak jó versenyzést, a nézőknek pedig jó szurkolást kívánunk!

Furák Ádám: Az előző versenyen megszerzett jó helyezésünk után Diósgyőrben is azt szeretnénk elérni, hogy a géposztályunkban a dobogóra felállhassunk. Ez lesz az elsődleges célunk a számomra lényegében teljesen ismeretlen pályákon. Szeretnénk jól szerepelni, jól érezni magunkat és szombaton délután mindenképpen jó lenne a céldobogón átgurulni.

Lőrik László: Idei első Rallye2-es versenyünkre készülünk, semmilyen extra elvárásunk nem lesz magunkkal szemben. Szeretnénk alaposan letesztelni a fejlesztéseket, jól érezni magunkat és szombaton délután a DVTK stadionjánál átgurulni a céldobogón, ha lehet egy jó eredmény birtokában.

Baksai László: Tavaly nem sikerült elindulnunk a Diósgyőr Rallye-n, csak a salakpályán köröztünk egy kicsit, most is vegyesek az érzéseink. A felkészülésünk nem alakul túl optimálisan, mert rengeteg a dolgunk, a munkahelyünkről csütörtökön nem tudunk elszabadulni, csak pénteken reggel utazunk Miskolcra, meglátjuk, hogy hányszor tudunk végigmenni a pályákon. Igyekszünk minél többször… Sikerült viszont fejlesztenünk az autón, mert beérett egy hosszú folyamat gyümölcse, hiszen 3-4 éve gyűjtögetek egy szekvenciális váltóra, amit végre sikerült megvásárolni, a fiúk beszerelték, de menni nem tudtam vele egy métert sem, a versenyen, élesben fogunk nekikezdeni az igazi ismerkedésnek. Várjuk az új élményeket, a nehéz kezdet ellenére bizakodók vagyunk a Diósgyőr Rallye-val kapcsolatban.

Ruszó Krisztián: Szia

Egy picit hosszúra sikered a Nyerges után a szünet, így nagyon várjuk a hazai versenyünket. Az autóval lényegében semmit nem kellet csinálni, csupán apróbb javítások történtek az évnyitó futam után. A pályák nagyon jók, azt egy picit sajnálom, hogy a Bükkszentkereszt-Bükkszentlászló gyorsasági nekünk nincs ott az útvonallapon, mert nagy kedvencünk. Szeretnék ismét köszönetet mondani Szabinak, hogy újra az Ő erőforrásával tudunk menni, ami nem más mint egy Orbán Motor❤️, de a mi erőforrásunk is el készül hamarosan. Bízunk benne hogy szép eredménnyel zárjuk a Diósgyőr Rallye-t.

Szepesi Marcell: A legfontosabb a célba érkezés lesz a számunkra, de a BMW Kupában minél jobb eredményt szeretnénk elérni. Ehhez az is kelleni fog, hogy visszarázódjunk a versenyzésbe, mert a tavalyi év nekünk kimaradt.

Ivony Csaba: Nyergesújfalu után egy feladatunk volt az autóval, amire előtte nem maradt idő: Indiánék beépítették az új hátsó gátlókat. Más feladat szerencsére nem adódott. Készülni sajnos nem volt időnk, mert érkeztek feladatok a céghez. Szerda este bepakoltunk, megkerestük a korábbi itinereket, majd jó lesz alapnak és csütörtökön reggel indultunk. Kerekes Bencéékkel együtt lesz a szervíz, ennyit tudunk, de még a versenykiírást sem egyeztettük Inidvel. Lesz, ahogy lesz 😊Szeretnénk a P13-ban pontokat gyűjteni, meg a BMW Kupát sem hanyagoljuk el. Aztán meglátjuk, mi jön ki a hétvégéből…

Bartók Bence: az autónk elkészült úgy gondolom hogy ezen a hétvégén már mindennek össze kell állnia. A pályákat ismerem mentem már rajtuk szeretem és őket egyedül a parasznyai gyorsasági ismeretlen a számomra. Talán mályinkát várom a legjobban az eső nem kedvezett neki valószínűleg nagyon befolyásolni fogja a versenyt. Aki jól választ majd gumit az nagyon sokat nyerhet ő aki viszont rosszul az elég sokat veszíthet ezen a szakaszon. Okosan kell versenyezni semmilyen komoly elvárás nem lesz velünk szemben. A pályafelírás rendben zajlott jól sikerült nagyon jó volt a hangulat a kocsiba. Cél a cél, mert nagyon fontos lenne hogy végre átguruljunk a céldobogón. Reméljük hogy utána is olyan jókedvűek leszünk mint a tréningen.

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!